Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A környezetvédelemről ír enciklikát Ferenc pápa

Létrehozva:

|

A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz a témája Ferenc pápa következő enciklikájának , amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg – írta  a La Stampa olasz napilap.

Ferenc pápa az olasz püspöki karnak (Cei) a Vatikánban tartott éves közgyűlésén, az egyik zárt ajtók mögötti találkozón beszélt a “zöld enciklikáról”, amely 2015 elejére készülhet el – tudta meg a La Stampa mindig jól értesült vatikáni tudósítója.  Ferenc pápa a tavalyi megválasztása utáni beiktatási szentmisén beszélt először arról, hogy az embereknek, mindenekelőtt a politikai és gazdasági élet vezetőinek a “teremtett világ őreinek kell lenni”. Azóta az egyházfő számos beszédében szorgalmazta a környezet védelmét a Föld természetes forrásainak a kapzsiságtól vezetett és féktelen kizsákmányolására figyelmeztetve.

A környezetvédelemről tervezett enciklikára Ferenc pápa Áder János magyar államfő tavaly szeptemberi, majd Francois Hollande francia elnök idei januári vatikáni látogatása alkalmával is utalt. Az enciklika aktualitását erősíti, hogy 2015-ben Párizsban világkonferenciát rendeznek a globális klímaváltozásról,és a jövő május elsején kezdődő Expo 2015 milánói világkiállítás témája is a bolygó táplálék- és energiaforrásai lesznek.

Ferenc pápa és XVI. Benedek közösen írt enciklikája, A hit fénye (Lumen fidei) tavaly június 29-én jelent meg. Ennek szövegét a nyugalmazott pápa kezdte el írni. November 24-én jelent meg Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amely az egyházról és a hitről szólt. A zöld enciklika lesz Ferenc pápa első saját enciklikája. Az enciklika (litterae encyclicae – epistulae encyclicae) a római katolikus egyház fejének egy meghatározott témát feldolgozó körlevele.

 

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Spanyolország törvénnyel próbálja csökkenteni az élelmiszer-pazarlást

Élelmiszer-pazarlás elleni törvényt fogadott el a spanyol parlament, hogy csökkentse a dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyiségét, amely jelenleg 1,2 millió tonnára rúg.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A jogszabály az éttermek számára előírja, hogy ajánlják fel és díjmentesen, lehetőleg újrahasznosítható csomagolásban biztosítsák vendégeiknek a maradék hazavitelének lehetőségét. Kötelezi az élelmiszerboltokat, hogy az egészségügyi előírásoknak megfelelő, csupán tökéletlen termékeket is értékesítsék, és kedvezménnyel ösztönözzék a lejárat közeli áruk megvásárlását. A megmaradó termékeket pedig ajánlják fel társadalmi szervezeteknek, vagy ha emberi fogyasztásra már nem alkalmasak, akkor állati takarmányozásra, illetve bioüzemanyag előállítására. A törvény értelmében az élelmiszerlánc minden szereplőjének, tehát a termelésben, a feldolgozásban, az élelmiszer-elosztásban, valamint a vendéglátásban részt vevő vállalatoknak veszteség- és hulladékmegelőzési terveket kell kidolgozniuk.

Ignacio García Magarzo, az Asedas forgalmazói szövetség főigazgatója az El País című napilapnak kifejtette: “az ilyen típusú tervek diagnosztizálják, hogy miért keletkezik hulladék, és műszakilag, környezetileg és gazdaságilag életképes alternatívákat keresnek annak csökkentésére, időszakos ellenőrzési intézkedésekkel”. A jogszabály ezer eurótól 100 ezer euróig terjedő bírságösszegeket állapít meg a törvényi kötelezettségeket nem teljesítő cégekkel szemben. A törvény előírja továbbá a Földművelésügyi, Halászati és Élelmiszerügyi Minisztériumnak, hogy egyfajta menetrendként készítsen élelmiszerveszteség- és hulladékellenőrzési tervet, amely tartalmazza az ellenőrzési feladatok általános célkitűzéseit és prioritásait. Az intézkedések lényege, hogy a kiskereskedelemben, valamint a fogyasztóknál keletkező élelmiszer-pazarlást a felére, míg a termelésben és forgalmazásban 20 százalékkal csökkentsék 2030-ra.

A törvény három célt teljesít: a szociális célt, mert elkerüli az élelmiszerek pazarlását; a környezetvédelmi célt, mert az élelmiszerek előállítása víz-, energia- és hulladékgazdálkodással jár, valamint a gazdasági célt is, mivel a szemétbe kerülés a gazdálkodás hatékonyságának csökkenését jelenti – érvelt Paloma Sánchez Pello, a Spanyol Élelmiszer- és Italipari Szövetség (FIAB) versenyképességi igazgatója az El Paísnak.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák