Zöldinfó
Az Antarktisztól akarnak jéghegyeket tolni az Arab-öbölbe az ivóvíz biztosítására
Az Egyesült Arab Emírségekben azt tervezik, hogy jéghegyeket tolnak az Antarktisztól az Arab-öbölbe legkorábban 2018-ban, hogy tiszta ivóvizet nyerjenek.
Egy átlagos óriásjéghegy több mint 90 milliárd liter vizet tartalmaz, ami elegendő egymillió ember számára öt éven át – közölte Abdullah Mohamad Szulejman al-Sehi, az abu-dzabi székhelyű NABL ökocég igazgatója. Az illetékes a Gulf News hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy cége már szimulátoron végigjárta a jéghegyszállítás útvonalát és más lehetőségeket, hogy kidolgozzák az emírségek jéghegyprogramjának megvalósíthatósági tanulmányát. “A szimulátor szerint egy évbe telik egy jéghegy eltolása az emírségek partjaihoz. Kidolgoztuk a műszaki és pénzügyi tervet. A tolás a legjobb módszer. A projektet 2018 elején kezdjük. Főként ivóvíz céljából van rá szükség. De jól fogja szolgálni a turizmust és befolyásolni az időjárást” – hangsúlyozta. A jéghegyek nem olvadnak gyorsan, mivel azok 80 százaléka a víz alatt van, a víz fölötti világos jég pedig visszaveri a Nap sugarait, nem nyeli el könnyen annak hőjét. Egy jéghegy látványa az Arab-öbölben egy új turisztikai látványosság lehet az emírségekben. Az óriási jéghegyek jelenléte az emírségek partjainál megváltoztatná az időjárást, több esőt hozna a sivatagos térségbe – tette hozzá al-Sehi, aki nem részletezte, milyen útvonalon akarnak jéghegyet hozni a térségbe, de a Google-térkép szerint a távolság a Dél-sarktól 12 600 kilométer. Az illetékes elismerte, hogy a terv megvalósítása kihívásokkal teli. Amikor megérkeznek a jégheggyel az emírségek partjaihoz, beindul cég ivóvíz-előállító művelete: tömböket vágnak le a jéghegy tengerszint fölötti részéről, és összetörik víznek, amelyet hatalmas tartályokban tárolnának, majd tisztítanák.
Ez a világ legtisztább vize – hangoztatta al-Sehi, aki nem árulta el, hogy mekkora költségekkel járna ez a páratlan feladat. A jéghegyekből való ivóvízfakasztás nem új elképzelés, az 1970-es években Szaúd-Arábia tervezte sarki jéggel megoldani ivóvízellátásét, de a költségek és a műszaki kihívások miatt elállt az elképzeléstől. Al-Sehi a közelmúltban ismertette azt az elképzelést, hogy tengeralatti vezetéket építenének az Arab-öböl alatt, amelyen keresztül pakisztáni folyók vizét hoznák az emírségekbe.
Zöldinfó
Energetikai korszerűsítés: már több ezer család részesült támogatásban országszerte
Már több mint 20 milliárd forintot kaptak kézhez az energetikai otthonfelújítási program nyertesei.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A családi házak energetikai korszerűsítését segítő pályázaton eddig 4700 jelentkezőnek utaltak támogatást – összegezte a hivatalos Facebook oldalára feltöltött bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Mint hozzátették, hamarosan érkeznek az újabb kifizetések is, hiszen további mintegy 20 milliárd forintra szerződtek már le a kedvezményezettekkel. Az alternativenergia.hu megírta, hogy arra is felhívták a figyelmet, hogy a lehetőség most még kedvezőbb feltételekkel érhető el: akár 10 millió forint, felerészben vissza nem térítendő támogatás kapható, a fejlesztésekbe mindössze néhány százezer forint önerővel bele lehet vágni, valamint hogy a kamatmentes hitelrész meghosszabbított futamideje miatt alacsonyabbak lettek a törlesztőrészletek.
Nem változott viszont, hogy a 2007 előtt épült családi házak felújítására lehet pályázni az ország bármely részéből, a támogatott fejlesztésekkel legalább 30 százalékos energia-megtakarítást kell elérni, és az energiaszámlákon megspórolt összegek csökkentik, akár teljes egészében ki is válthatják a törlesztőrészleteket – sorolta az EM. Kiemelték: aki kistelepülési lakosként a vidéki otthonfelújítási programmal együtt veszi igénybe a támogatást, esztétikailag és energetikailag is teljes körűen felújíthatja otthonát.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaItt az új akkumulátor-generáció: leválthatják a lítiumot egy új anyagra
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a napelemeseknek: az aggregátorokkal akár többszörös bevétel is elérhető
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁllami támogatás érkezhet a napelemes háztartások számára energiatárolóra
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAranyat érő gomba, pusztuló élőhelyek szigorúbb ellenőrzések jönnek Romániában
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaMegérkeztek az új Citarók: modernebb és kényelmesebb buszok járnak a fővárosban

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés