Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Begurult az Audi e-tron – konnektoros a közeljövő?

Létrehozva:

|

Különösebb hírverés nélkül minap nálunk is bemutatkozott az Audi konnektoros (plug-in) típusa, az A3 e-tron. 

A villamos hálózatról is tölthető hibrid kívülről szakasztott úgy néz ki, mint a hagyományos ferdehátú Sportback, csak éppen hajtásrendszere más: a motorháztető alatt a jól ismert 150 lóerős TFSI benzines motorja mellé még egy 75 kilowattos elektromost is bepasszíroztak, hátul pedig a csomagtartó alatti rekeszben a Panasonic 8,8 kWh kapacitású akkumulátorpakkja lapul.

A két erőforrás egybefűzésével az összteljesítmény 204 lóerő, maximális rendszer-forgatónyomatéka pedig 350 newtonméter. Mindennek eredményeként ez a konnektoros Audi álló helyzetből 7,6 másodperc alatt van fenn százon, végsebessége 222 km/óra.

Ám az igazán látványos paraméter, hogy átlagfogyasztása – a vonatkozó NEDC- (New European Driving Cycle) szabvány szerint – száz kilométerenként mindössze 1,5 liter, szén-dioxid-kibocsátása pedig kilométerenként mindössze 35 gramm. Tisztán elektromosan mintegy 50 kilométert lehet vele autózni, a lemerült akkumulátorok – a hűtőrácson díszelgő négykarikás emblémát elbillentve, a kocsihoz tartozó kábellel, az otthoni elektromos hálózatból – közel négy óra alatt feltölthető (ipariáram-csatlakozóról ehhez valamivel több mint két óra is elég).

Advertisement

A sajtóbemutató alkalmával, egy rövid próbaút erejéig a volán mögül ki lehetett próbálni az e-tron „hibridmenedzsmentjét” is, vagyis azt, hogy a kettős tengelykapcsolós S-tronic automata sebességváltóval és a műszerfali EV jelű gombbal a vezető beavatkozat a hibrid hajtáslánc intelligens működésébe. „EV” állásban csak az elektromotor dolgozik (papírforma szerint 50 kilométeren át, maximum 130 km/óra sebességgel). A „charge” állás a menet közbeni gyors akkutöltésre szolgál, a „hybrid hold” az akkumulátorban tárolt elektromos nafta későbbi felhasználására tartalékol, a „boost” pedig – a sebváltó S állásában – intenzív gyorsítást tesz lehetővé. Végül ott van az „auto” üzemmód, amely a belsőégésű benzinmotorral együtt optimálisan használja fel a rendelkezésre álló elektromos energiát.

A kompakt méretű hibrid Audi nem olcsó, a „mezítlábas” alapmodell közel 12,8 millió forint, de ennek ellenére a gazdagabb nyugat-európai piacokon a konnektoros modellek iránt láthatóan kezd felszökni a kereslet. A régió országaiban az idei év első kilenc hónapjában több mint 27 ezer ilyen modell talált gazdára szemben a tavalyi hasonló időszak 7,8 ezer darabjával (lásd erről a táblázatunkat). És persze nemcsak az Audi konnektorosáról van szó.

Advertisement

A teljes cikk itt olvasható.
http://hvg.hu/cegauto/20141215_Mar_itthon_is_van_konnektoros_Audi

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Elektromos forradalom az utakon: hidrogénnel működő buszokat hoznak

A Bosch nemcsak városi, hanem helyközi és távolsági buszok, valamint nehéz-tehergépjárművek számára is kínál hidrogénnel működő
üzemanyagcellás megoldásokat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A klímabarát megoldások az európai városok tömegközlekedésében is egyre fontosabbak – írja az alternativenergia.hu. A Bosch nemrég mutatta be üzemanyagcellás áramtermelő moduljának (Fuel-Cell Power Module, FCPM) legújabb változatát, amely a fenntartható városi buszközlekedésben kínál lehetőségeket. Ez a klímasemleges megoldás elektromos meghajtást biztosít, és – megújuló hidrogén felhasználásával – kibocsátásmentes működést tesz lehetővé. Az FCPM C100 kompakt egység a Bosch üzemanyagcellás áramtermelő modulok portfóliójának új tagja, amely a 100 és 300 kilowatt közötti teljesítménytartományt fedi le. A lapos, mindössze 40 centiméter magas, könnyen integrálható modult kifejezetten 12–18 méter hosszú városi buszok tetejére tervezték.

A cél a klímavédelem
„Az akkumulátoros elektromos buszok mellett az üzemanyagcellás elektromos járműveknek is fontos szerepük van a klímaváltozás elleni küzdelemben” – mondta Jan-Oliver Röhrl, a Bosch Power Solutions üzletág alelnöke és a Bosch globális haszongépjármű-tevékenységéért felelős elnöke. „Az üzemanyagcella főként olyan autóbuszok esetében jelent ideális megoldást, amelyek sok kilométert tesznek meg napi szinten, és ritkán tudják őket tölteni” – tette hozzá. Egy uniós rendelet szerint 2030-ra az újonnan forgalomba helyezett városi buszok szén-dioxid-kibocsátását 90 százalékkal kell csökkenteni a 2019-es szinthez képest, sőt 2040-től ez a szabály minden más új busztípusra is érvényes lesz.

Az üzemanyagcellás áramtermelő modulokkal felszerelt közlekedési eszközök, melyeket az EU nulla kibocsátású járművekként ismer el, nagyban hozzájárulhatnak ezek megvalósításához. Az újonnan bemutatott FCPM 100, 190 és 300 üzemanyagcellás áramtermelő modulok a nehéz-tehergépjárművek és távolsági autóbuszok számára egyaránt ideális energiaforrást jelentenek. A Bosch kiemelkedő technológiát kínál a teljes hidrogén értéklánc mentén A Bosch évek óta elkötelezett a fenntartható megoldások mellett. Széles körű műszaki megoldásokat fejleszt a hidrogén előállításához, infrastruktúrájához és felhasználásához is. A vállalat 2025-ben lépett piacra a hidrogén előállításához szükséges Hybrion PEM köteggel, emellett a hidrogéntüzelésű belső égésű motorok technológiáin is dolgozik, melynek részeként alkatrészeket kínál mind a szívócsövekhez, mind a közvetlen befecskendezéses rendszerekhez.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák