Zöld Közlekedés
Bioüzemanyaggal repült a Boeing 787 ecoDemonstrator

Túl van az első bioüzemanyagos tesztrepülésén a ZA004-es gyári számú, a berepülési flottát is erősítő Dreamliner, amely az ecoDemonstrator szerepét kapta. Az első repülés célja a biodízel keverékkel való működés megfigyelése és a technológia létjogosultságának bizonyítása volt.
A tesztrepülés során a gép Rolls-Royce Trent 1000 típusú bal hajtóműve 15 százalék biodízel és 85 százalék kerozin keverékével működött.
A Boeing tesztgépének meghajtásához szükséges biodízel nyersanyagot használt sütőolajból és állati zsiradékokból állította elő az EPIC Aviation.
A hulladékból való előállítás fontos adaléka a valóban környezetbarát üzemanyagnak, hiszen az elsődlegesen növényi alapanyagokból történő előállítás nem lenne kellően gazdaságos és hatalmas termőföldeket venne el az élelmiszer növényektől.
A Boeing előzetes számításai szerint mintegy 3 milliárd liter (800 millió gallon) biodízelt lehetne előállítani Európa, Ázsia és az Egyesült Államok területén keletkező használt sütőolajból és állati zsiradékokból, ami az 1 százalékát teszi ki a föld éves repülőgép üzemanyag keresletének.
A Boeing a megfelelő politikai hozzáállás esetén 3 dollár/gallon nagykereskedelmi árral számol, ami igen kedvező a fosszilis üzemanyagok áraihoz képest.
Julie Felgar, a Boeing környezetvédelmi stratégiákért felelős ügyvezető igazgatója:
“A bioüzemanyagok használata hatalmas lehetőséget rejt magában, segítségükkel a partnereink vagyis a légitársaságok gazdaságosabban és ami a legfontosabb, környezetbarát módon üzemeltethetik a gépeiket. A Boeing a fenntartható módon előállított bioüzemanyagok használata mellett teszi le a voksát.”
A repülőgépgyár büszke az elért eredményekre, az ecoDemonstratorban 25 egyéb technológiai újítás is szerepet kapott. A Boeing a sikeres tesztrepülések után a program felgyorsítására törekszik, hogy minél hamarabb kereskedelmi forgalomba kerülhessenek a környezetbarát technológiák.
A programban a Boeingen kívül neves hajtóműgyártók, a Rolls-Royce és a Pratt&Whitney is részt vesz, valamint az üzemanyag szállítója, az EPIC Aviation.
forrás: airportal.hu

Zöld Közlekedés
Napelemes tetőcsomagtartó: Plusz 32 km hatótáv minden nap!
Az elektromos járművek számára kidolgozott termék akár napi 32 kilométerrel is növelheti a hatótávolságot.

A DartSolar amerikai startup szerint az elektromos járművekhez készült új napelemes tetőcsomagtartó-kiegészítője naponta akár 32 kilométer plusz hatótávolságot is biztosíthat – számol be a PV Magazine. A Los Angeles-i székhelyű cég a közelmúltban mutatta be új termékét. Az elektromos járművek esetében továbbra is sokaknak gondot okoz a hatótáv, különösen az olyan területeken, ahol nem megfelelő a töltési infrastruktúra, nem ritka, hogy valaki éppen emiatt tántorodjon el a vásárlástól. A DartSolar csomagtartója a plusz energiával segít csökkenteni a problémát.
Vezetés közben, összehajtogatott állapotban a termék 360 W napenergia-kapacitást biztosít, kihajtva a rendszer 1 kW-os tömbben 1000 W-ra bővíthető. A modulok mindössze 15 másodperc alatt kihajtogathatóak. A DartSolar szerint tetőcsomagtartóját különböző elektromos modellekkel tesztelték, a panelek egy hátsó tápegységhez csatlakoznak, amely a napenergia termelését 120 V-os váltakozó árammá alakítja a jármű számára.
A vállalat szerint az állványt könnyű, egyedi napelemekkel tervezték. A rendszer támogatja a tulajdonosok átalakításait is, a gyártó nyílt tervrajzot, javítási utasításokat és 3D-s nyomtatóval készíthető alkatrészeket kínál a javításokhoz. A tetőcsomagtartó akár 50 kilogrammnyi tömeg szállítására is átalakítható, ilyenkor úgy működik, mint egy hagyományos jármű tetőcsomagtartója.
A készülék ára jelenleg 2950 dollár (mintegy 1,15 millió forint). A DartSolar szerint a 10 éves élettartam mellett a termék várható megtérülési ideje két év, a befektetés pedig ötszörös megtérüléssel jár. A 2024-ben alakult cég tetőcsomagtartójának kifejlesztése mögött háromévnyi kutatás állt. A vállalat jelenleg a tandem napelemes technológiát vizsgálja, hogy a jövőbeli modellekben tovább növelje a termelést. A DartSolar jelenleg egy 3000 wattos napelemes tetőcsomagtartót tervez, amely képes napi 48-64 mérföldnyi töltést biztosítani.
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Ez lenne a legegyszerűbben felszerelhető napelem?
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Miért telepítenek fóliát a napelemes rendszerekre?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Szabad-e újat építeni? Átadták az első FENNTARTHATÓ ÉPÜLETBUROK pályázat díjait!
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
A leghatékonyabb napelem kerülhet piacra az oxfordi tudósoknak hála
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Zöld jövő a közlekedésben: Szénhulladékból tiszta akkumulátorok készülnek
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés