Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Budapesti gazellának örülnek Bécsben

Létrehozva:

|

Új fajjal, Mhorr-gazellával gazdagodott a bécsi állatkert állománya. Az egyik nőstény Budapestről érkezett az osztrák fővárosba. A Mhorr-gazellák természetes élőhelyükön már kihaltak, de fajmegőrző tenyészprogramok keretében sikerült megóvni a fajt a teljes kipusztulástól.

Vörösesbarna bundájukkal, kecses lábaikkal és hátrafelé hajló szarvaikkal a Mhorr-gazellák első pillantásra egyszerűen csak szép gazelláknak néznek ki, történetük mégis felér egy tündérmesével. Az Északnyugat-Afrika sivatagos, fás szavannás területein és bokros sztyeppéin őshonos állatok természetes élőhelyükön kihaltak, az utolsó példányt 1968-ban lőtték le. Szerencsére előtte néhány évvel már történtek erőfeszítések a faj megmentésére, amelynek keretében néhány állatot befogtak és egy spanyol tenyészállomásra vittek. Itt a gazellák olyan sikeresen szaporodtak, hogy hamarosan újabb és újabb egyedeket adhattak át európai állatkerteknek, ahol tenyészcsoportokat képeztek belőlük. Az első visszatelepítési programokat végül a 80-as években kezdték meg.

Az Európai Állatkertek Fajmegőrző Tenyészprogramja (EEP) keretében most a Schönbrunni Állatkertbe is beköltözött a Mhorr-gazellák egy kis csoportja. Az egyik nőstény a budapesti állatkertből származik, a másik nőstény Madridból, a hím pedig Barcelonából érkezett az osztrák fővárosba. „Természetesen bízunk a szaporulatban, hogy az EEP keretében mi is hozzájárulhassunk a faj megmentéséhez” – mondta Dagmar Schratter, a bécsi állatkert igazgatója az új szerzemények bemutatása alkalmából. A budapesti állatkertben egyébként 2008 tavasza óta láthatók Mhorr-gazellák, az első borjú 2009. április 6-án jött világra.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

A bolygónkon minden mindennel összefügg, erről szólnak a Planet Lens fesztivál alkotásai

A bolygónkon minden mindennel összefügg és csak az együttélés teremthet harmóniát – erről szólnak a fesztivál alkotásai – hangsúlyozta Áder János.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Áder János volt köztársasági elnök elmondta, hogy az alkotók számára a természet, a környezet és a fenntarthatóság nemcsak egy téma a sok közül, hanem egy tudatosan vállalt küldetés, hitvallás az élet mellett. Mint mondta, a fesztiválra 45 országból érkeztek pályázatok,176 film és 1331 fotó közül választhatta ki a zsűri a versenyműveket.

A május 15. és 18. között zajló rendezvény eseményei ingyenesen látogathatók a város több intézményében és külső helyszínein. A programok a planetlens.hu oldalon is megtalálhatóak. Áder János emlékeztetett, hogy a világ talán legismertebb természetfilmese, David Attenborough egy héttel ezelőtt ünnepelte a kilencvenkilencedik születésnapját. Hozzátette: a jeles nap alkalmából egy angol napilap felkérésére éppen kilencvenkilencen, köztük írók, színészek, zenészek, politikusok, környezetvédelmi szakemberek, tudósok és tévés munkatársak mondták el a legendás alkotóval kapcsolatos élményeiket. A kuratóriumi elnök felidézte, Attenborough első sorozatai alatt az utcák kiürültek, valamint arról is beszélt, hogy a természetfilmes a mai napig tud áhítatot tud teremteni.

Áder János az egyik Attenborough-t köszöntő szavait idézve elmondta, hogy a természetfilmes újra és újra ugyanazzal a felszólítással kezdte a mondandóját: Look, azaz Nézzék! Bármilyen sokszor mondta, a felhívás szinte mágikus erővel hatott, David Attenborough azt mutatta, ami ott volt – fogalmazott Áder János. Hozzátette, hogy alkotót ünneplők szerint Attenborough mindig az igazat mondta, egy olyan korban, amikor nehéz megbízni bárkiben. Olyan korban élünk, amikor még a saját szemünknek hinni sem könnyű, hiszen a digitális felületek ontják a hamisított látványt, és lassanként leszoktatnak az elmélyült figyelemről – fogalmazott a volt köztársasági elnök.

A Planet Lens fesztivál most minden segítséget megad, hogy attenborough-i módon nézzünk és lássunk – fűzte hozzá. Szavai szerint Budapesttől Mongóliáig, az Ibériai-félszigettől Etiópiáig, Kanadától Szovátáig merülhetünk el az elénk táruló látványban. Ami lehet felemelő vagy megdöbbentő – hangsúlyozta.

Áder János kiemelte: a kor, amelyben élünk, az első olyan kihalási hullámot hozta el, amelyért egyértelműen az emberi tevékenység a felelős. A kihalás gyorsasága pedig minden képzeletet felülmúl – hangsúlyozta, hozzátéve: a kérdés az, hogy akarjuk-e a ma ismert és számunkra otthonos állat- és növényvilágot holnap a már kihalt kavicsfogú álteknős mellé tenni.

Advertisement

Az emberi kultúra csak akkor maradhat fenn, ha a biológiai sokféleség megmentésével önmagunkat mentjük meg – fogalmazott Áder János beszédében. Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) arról beszélt, hogy a 2023-as Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat három szakaszból állt, a felkészülésből, a programévből és a most “az örökség” szakaszaiból. Mint mondta, az EKF révén olyan feltételek jöttek létre Veszprémben, amelyek lehetőséget biztosítanak például a Planet Lens és más hasonló rendezvények lebonyolítására.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák