Zöld Közlekedés
Frissítéssel küzd az “lemerülési para” ellen a Tesla

Lehetetlen lesz véletlenül az út szélén ragadni, a Teslához érkező legújabb szoftverfrissítést követően. A hamarosan érkező új szoftververzió többször is figyelmezteti a sofőröket, mielőtt túlságosan eltávolodnának a legközelebbi töltőállomástól – és ez csak egy az új funkciók közül.
Szoftverfrissítéssel nyugtatná meg sofőrjeit a Tesla: az elektromos autóiról ismert vállalat vezérigazgatója, Elon Musk a héten jelentette be, hogy egy hamarosan érkező frissítést követően járművei legfeljebb akkor állnak meg az út szélén lemerült akkumulátorral, ha vezetőjüknek kifejezetten ez a célja. Annak érdekében, hogy a sofőrök egészen biztosan eljussanak a legközelebbi töltőállomásig, a kocsi szoftvere folyamatosan figyeli az aktuális töltöttségi szintet, illetve az egyes állomások távolságát, és jelez, ha az autóval ideje célba venni a legközelebbi töltőt.
A lépéssel Musk és cége az úgynevezett “range anxiety-t” (“lemerülés-parát”) azaz a kis hatótávolság és a ritka töltőállomások kombinációjából születető, lemerüléstől való félelmet oszlatná. Az elektromos autókkal kapcsolatban még mindig viszonylag elterjedt félelem ugyanis, hogy azok korlátozott akkus kapacitása – és a sofőr figyelmetlensége – miatt az ember ott ragad az út szélén, emiatt sokan alkalmatlannak tartják hosszú távú utazásra ezeket az autókat. A vállalat új frissítésével ugyanakkor lehetetlen ilyen helyzetbe kerülni, hiszen ha a vezető követi a jármű jó előre kiadott figyelmeztetéseit, akkor még bőven az akku lemerülése előtt eljut a következő töltőállomáshoz, ahova az autó természetesen el is navigálja.
A rendszer nem bízza a dolgot a véletlenre, kétszer is rákérdez a sofőrnél, hogy az egész biztosan el akar-e annyira távolodni az adott töltőtől, hogy aztán már ne tudjon visszaérni hozzá. A frissítéssel a Teslák ráadásul egy új útvonaltervezőt is kapnak, amely a közeli töltőállomásokat is bekalkulálja a hosszabb túrák megtervezése során – a szoftver nem csak a távolságot, de az olyan nüansznyi, de a hatótávolságot érdemben befolyásoló tényezőket is figyelembe veszi a várható fogyasztás kiszámításakor, mint a szélsebesség és az emelkedők.
A teljes cikk itt olvasható.

Zöld Közlekedés
EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések
A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés