Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Keresik a 2015-ös év madarát

Létrehozva:

|

A búbosbanka, a fekete rigó vagy a vörösbegy lehet 2015-ben az év madara, az érdeklődők a www.mme.hu oldalon szavazhatnak június 28-án délig.

Az Év madara program célja és küldetése olyan fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak különösen fontos szerepe van – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a 2015-re javasolt három madárfaj állománya stabil vagy csak enyhe csökkenést mutat, ezért a közvetlen cél nem a vészes megfogyatkozás ellensúlyozása, hanem az urbanizálódott állományok segítése új típusú védelmi eszközökkel és módszerekkel, valamint a települési madárvédelem és az MME Madárbarát kert program társadalmi bázisának növelése. A búbosbanka a nyílt, ligetes területek országosan elterjedt, viszonylag gyakori fészkelő madara. Hosszú, hajlott csőrével képes a járatokból kipiszkálni a mezei tücsköt, a lótücsköt, a földigilisztákat és a pajorokat. Kedvelt élőhelyei a rövidfüvű gyepekkel, legelőkkel körülvett tanyák, ahol nemcsak a táplálékbázis, hanem a fészkelőhelyek is rendelkezésére állnak. A harkályok vájta vagy korhadással keletkező faodúk hiányában bármilyen résben, hasadékban képes költeni: a tetőcserepek alatt, földi lyukakban, vascsőben, kiállított ágyúban. Évente általában egyszer, ritkán kétszer is költ, fészekalja 5-8 tojásból áll. A fészekben növekedő fiókák híg, bűzös ürüléket spriccelve védekeznek a ragadozók ellen – ezért kapta egyik beszédes, népi nevét: fostos bugybóka.

Vonuló, a telet Afrika trópusi vidékein tölti. A fekete rigó az öreg hímek koromfekete színéről kapta a nevét. A tojók egész életükben, a fészket elhagyó fiatalok néhány hónapon keresztül olajbarna színűek. A faj eredetileg a sík-, hegy- és dombvidék erdős, bokros területeinek lakója volt, de napjainkra az állomány egy jelentős része városlakóvá vált, és az urbanizációs folyamat ma is tart. Fészkét bokrok, fák ágvillájába, lakott területeken épületek zugaiba, ereszcsatornák hajlatába építi. Évente kétszer költ, alkalmanként általában 4-5, ritkábban 6 tojást rak. Táplálékát a talajon keresgéli, földigiliszták, ízeltlábúak, apró csigák után kutatva átforgatja a hullott faleveleket. Részlegesen vonuló, ősszel a Földközi-tenger vidékére húzódik, de a települési állományok jelentős része helyben marad és áttelel.

A vörösbegy az erdős, bokros területek, nagyobb parkok madara, ahol a leggyakoribb kakukkgazda. Puha növényi részekből álló, mohával és szőrrel bélelt fészkét gyökerek közé, talajüregekbe, ritkábban épületek réseibe, farakásba építi. Évente kétszer költ, leggyakrabban 6-7 tojást rak. Férgekkel, rovarokkal táplálkozik, ősszel és télen bogyókat is eszik. Vonuló faj, de egyre több példány át is telel, illetve nagyszámú madár érkezik hozzánk Európa északi tájairól. Ennek köszönhetően nemcsak a költési szezonban, de ősszel és télen is találkozhatunk velük, különösen lakott területeken és az etetők, itatók közelében. Az etetőn almát, apró magvakat és napraforgómag-törmeléket fogyaszt.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Lábadozik a Nagy-korallzátony

Létrehozva:

|

Szerző:

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya – számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.

A korallok rendkívül látványos szaporodása kedden, egy teliholdas éjszakán vette kezdetét, és két-három napig tart. A korallok a Queens állambeli partvidéken a “világ legnagyobb szexuális eseményeként” beharangozott korallívás során peték és spermiumok billiót bocsátották az óceánba vörös, sárga és narancssárga színekben, hogy szaporodjanak. A 348 ezer négyzetkilométer kiterjedésű korallzátony 1998 óta öt alkalommal esett át súlyos korallkifehéredésen, ami a korallok jelentős részét károsította. A queenslandi James Cook Egyetem korallkutató intézetének tudósai szerint a korallok legalább 80 százalékát 2016 óta legalább egyszer súlyosan érintette a kifehéredés, amelynek oka elsősorban a klímaváltozás és ezzel összefüggésben az óceánok felmelegedése. Legutóbb 2020-ban jelentettek nagy mértékű fehéredést a korallzátonyon.

Gareth Phillips tengerkutató, aki az ívás tanulmányozásával foglalkozik a korallzátony állapotának megfigyelésére irányuló projekt részeként, elmondta: az ívás erős bizonyítéka annak, hogy a korallzátony ökológiai funkciói sértetlenek, és működnek a több mint 18 hónapos helyreállítási fázis után. Mint hozzátette: régóta nem volt ilyen jó állapotban a Nagy-korallzátony. A legtöbb szirtképző korall szaporodása évente egyszer, egy telihold utáni pár éjszakán át történik: a korallok spermiumok és petesejtek milliárdjait lökik ki magukból, a megtermékenyített petesejtek, az embriók pedig megkapaszkodnak a zátonyon, és új telepeket képeznek.

Tovább olvasom

Zöldinfó

Kihalt a norvég farkas

Létrehozva:

|

Szerző:

Már az 1970-es években kihalt a norvég farkas, a ma Norvégiában és Svédországban található ragadozók valójában Finnországból származnak – állapította meg egy, a genetikai állományt vizsgáló kiterjedt kutatás.

Az emberek valószínűleg 1970 körül eltüntették Norvégia eredeti farkaspopulációját a vadonból – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál. “Elkészítettük a világ legnagyobb, a farkasok genetikai állományát vizsgáló kutatását” – mondta Hans Stenoien, a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem (NTNU) Egyetemi Múzeumának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője. Az eredmények szerint az eredeti norvég-svéd farkasok genetikai állománya már hiányzik a ma Norvégiában és Svédországban élő állatokból. Néhány Norvégián kívüli állatkertben él még pár eredeti norvég-svéd farkas, de azok már nem állnak szoros rokonságban a ma vadon élő itteni farkasokkal – emelte ki Stenoien. A farkasok mintegy 12 ezer éve érkeztek Norvégiába, amikor a jég elkezdett visszahúzódni. 1970 körül azonban eltűntek a norvég és valószínűleg a svéd tájakról is a vadászat és a mezőgazdaság térnyerése miatt. A következő évtizedben látszólag ismét megerősödött a populáció és ma már több mint 400 farkas él a két ország határvidékén. Ezek az állatok azonban nagy valószínűséggel a Finnországból érkezett egyedek leszármazottai.

A populáció kis mérete miatt a genetikai sokszínűség meglehetősen limitált, emiatt a genetikai problémák könnyebben öröklődnek, a nem kedvező géneket a természetes szelekció nem iktatja ki eredményesen. Mindezek miatt a farkasok sokkal sebezhetőbbek a különböző betegségekkel és örökletes kórokkal szemben – mondta Stenoien. A szakemberek összesen mintegy 1300 genetikai minta alapján vonták le következtetéseiket. A farkasok teljes genetikai anyagát hasonlították össze, nem csak egyes részeit. Az adatok a farkasok és kutyák globális genetikai összetételét mutatják be. A kutyák és a farkasok közeli rokonságban állnak egymással, keveredhetnek és közös utódokat nemzhetnek. A tudósok ezért 56 különböző kutyafajta genetikai mintáját is elemezték és arra jutottak, hogy alig van nyoma a kutyáknak Norvégia és Svédország farkaspopulációjában.

Tovább olvasom

Zöldinfó

Az ammóniakibocsátás csökkentése érdekében vécéhasználatra szoktatják a szarvasmarhákat

Létrehozva:

|

Szerző:

Új-zélandi és német kutatók vécéhasználatra szoktattak szarvasmarhákat, elősegítendő az ammónia, egy közvetetten üvegházhatású gáz kibocsátásának a csökkentését.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a német Mezőgazdasági Állatbiológiai Kutatóintézet (FNB) és az Aucklandi Egyetem kutatói bemutatták, miként vettek rá szarvasmarhákat a latrinahasználatra, ami lehetővé teszi ürülékük összegyűjtését és kezelését, ezáltal az ól tisztán tartását, valamint a légszennyezés csökkentését és állatbarát gazdaságok létrehozását – olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. “Általában azt feltételezik, hogy a szarvasmarha nem képes ürüléke, vizelete kontrollálására. Ám elég okosak és sok mindent megtanulhatnak” – mondta Jan Langbein, az FNB kutatója, a tanulmány társszerzője. A kísérletben az állatok betanítását a kutatók fordítva kezdték, először jutalmazták a borjakat, ha a lekerített latrinába vizeltek, majd nem engedték, hogy az állatok megközelítsék a latrinát, amikor vizelniük kellett. Hogy az állatokat latrinahasználatra ösztönözzék, a kutatók el akarták érni, hogy a borjak a latrinán kívüli vizelést valami kellemetlen tapasztalattal kapcsolják össze. “Ha a latrinán kívül vizeltek, büntetésként először fülhallgatón keresztül borzalmas hangot játszottunk nekik. Azt gondoltuk, hogy ez nem túlságosan, de büntetni fogja őket, ám nem hatott. Ha lelocsoltuk őket vízzel, annak enyhén elrettentő hatása volt” – magyarázta a német kutató.

Hetek alatt a kutatócsoportnak sikerült a 11 borjúból hatot rászoktatnia a latrinahasználatra. A szakemberek szerint a borjak olyan szinten teljesítettek, mint a kisgyerekek, amikor bilire szoktatják őket. Langbein szerint további tréningezéssel a sikerességi arány növelhető. “Tíz, tizenöt, húsz év szarvasmarhakutatás után tudjuk, hogy az állatoknak személyiségük van, és a különböző dolgokat különféleképpen kezelik” – mondta. A kutatók a jövőben eredményeiket ki akarják próbálni valódi szarvasmarha-tenyészetekben és nemcsak az ólban, hanem a szabadban is. Langbein reméli, hogy néhány év múlva valamennyi szarvasmarha használni fogja az illemhelyet. Az állat ürülékében lévő ammónia nem közvetlenül befolyásolja a klímaváltozást, hanem amikor a talajba jut, a mikrobák kéjgázzá alakítják át, amely a harmadik legfontosabb üvegházhatású gáz a metán és a szén-dioxid után. A mezőgazdaság az ammóniakibocsátás legnagyobb forrása, az állattenyésztés adja ennek több mint a felét. Ha képesek vagyunk összegyűjteni a vizelet 10-20 százalékát, azzal már jelentősen csökkenteni tudjuk a gázkibocsátást – hangoztatta Douglas Elliffe, az Aucklandi Egyetem kutatója.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák