Zöldinfó
Majmokat vet be a kínai légierő bázisainak “tisztán tartására”

A veszélyforrást jelentő költözőmadarak elriasztására majmokat vet be a kínai légierő pekingi bázisán – számolt be a kínai média.
A majmok legfőbb haszna a madarak fészkeinek eltávolítása és a madarak elriasztása – nyilatkozták a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) hivatalnokai a sajtóban. A szárnyasok gyakran fészkelnek a bázis gépeinek motorjába vagy hajtóművébe, ami komoly veszélyforrást jelent. A madarak távoltartása korántsem könnyű feladat: korábban a katonák maguk kényszerültek a fára mászásra s a fészkek eltávolítására, de a szárnyasok elriasztására fény- és audióberendezéseket is bevetettek. Az akciók komolyabb sikerrel nem jártak, így döntöttek a majmok alkalmazása mellett. A beszámolók szerint a kísérleti jelleggel “rendbe állított” első két majom csaknem kétszáz fészket távolított el, illatuk pedig a madarakat a további fészekrakástól is elriasztja. A kínai internetet az elmúlt napokban bejárta a katonák által kézen fogva vezetett makákók képe, akik máris “hírességnek” számítanak az éterben.

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés