Zöld Közlekedés
Profitálhatnak a dízelválságból az elektromos kerékpárok

Egyre népszerűbbek az elektromos kerékpárok és a dízelautókkal kapcsolatos válság csak növelheti a keresletet e járművekre.
Siegfried Neuberger, a Zweirad-Industrie-Verbands (Kétkerekű Ipari Szövetség, ZIV) ügyvezetője. A szervezet 90 elektromos bicikliket és kiegészítőket készítő vállalat érdekeit képviseli. A szakember kiemelte, hogy az autóval megtett utak 50 százaléka 5 kilométernél kisebb távolságra, míg 25 százaléka 2 kilométernél kisebb távolságra történik. Éppen ezért kell meggyőzni az embereket arról, hogy ezekre a kis távolságokra kerékpárra vagy elektromos biciklire szálljanak át. Németországban tavaly 720 000 elektromos kerékpárt adtak el, ez 19 százalékkal több annál, mint 2016-ban. Mindez elsősorban a kiforrott technikának, a nagyobb akkumulátorteljesítménynek és azzal párhuzamosan elérhető nagyobb hatótávolságnak, valamint a nagyobb kínálatnak köszönhető. Az elektromos biciklik átlagára tavaly körülbelül 2300 euró volt.
Németország mellett komoly gyártónak számít Kambodzsa, Lengyelország és Bulgária is. Az utóbbi három államból származott a Németországba importált 2,65 millió kerékpár nagy része. Az elektromos biciklik közül 470 000 volt német gyártmány, ez 120 000 darabos növekedés a 2016-os évhez képest. A gyártás értéke 2,4 százalékkal nőtt és elérte az 1,22 milliárd euró. Érdekesség, hogy a kétkerekű járművekre való váltás mellett érvelt a kisebb távolságok esetében Christian Buric, az ADAC német autóklub szóvivője is. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kerékpártárolókat a busz-, a villamos-, a gyorsvasúti, illetve a vasúti megállók közelében kellene elhelyezni.
forrás: alternativenergia.hu

Zöld Közlekedés
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.
A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés