Danila Tkachenko (1989, Moszkva) orosz fotós Oroszország és Ukrajna erdeiben, magányosan élő emberekről készítette az „Escape” vagyis a Menekülés nevet viselő fotósorozatát. Ezek az emberek ugyanis...
A globális felmelegedés és az éghajlatváltozások káros hatásai elől ökovárosokba menekülhet majd az emberiség. A város tervei már elkészültek. A Vincent Callebaut tervezőiroda biotechnológiai ökovárosokat tervezett,...
Bútorvásárlásnál talán még kevésbé figyelünk annyira az összetevők esetleges veszélyeire, mint például a hétköznapi élelmiszer vagy kozmetikum vásárlásakor. Pedig a formaldehid kellemetlen lakótárs, bútoraink nagy részével...
Míg a mobilunkat átlagosan két évenként lecseréljük, az otthoni berendezési tárgyakból, legyen az ajtó, tévé vagy hűtő, ennél jóval ritkábban vásárlunk újat. Ennek is köszönhető, hogy...
A világ első organikus tornyháza újrahasznosított hulladéktól lesz majd egyre magasabb. Eleve így is tervezik. A tervek szerint Londonban épülhet fel az az organikus toronyház, amelyet két...
Bár a 3D nyomtatás igazi áttörése még várat magára, néhány havonta újabb ígéretes ötletekkel állnak elő feltalálók a világ minden tájáról. Ezúttal Saša Jokić és Petr...
Amikor az indiai Neyyar folyó vize kilép a medréből, a cunami-ház falain belül tartózkodó látogatók biztonságban tudhatják magukat. A Friday’Place nevű, pálmaligetek közt fészkelő minimalista öko-üdülőhelyet...
A 2012-es sikerek után újabb nemzetközi designdíjat zsebelhetett be Alberto Vasquez a szürkevízhasznosítás ötletét testközelbe hozó találmányával. Idén hetedik alkalommal rendezték meg a kifejezetten fiatal tehetségek...
A világ minden táján gondot jelent a hajléktalanokról való gondoskodás. Különösen a téli időszakban, a fagyos éjszakákon elengedhetetlenül fontos a fedél nélkül élőkkel törödni. Szó szerint...
Vajon mennyi azoknak a tárgyaknak a száma, amelyek a tulajdonunkban vannak, mi minden képezi a mi kicsi vagy nagy vagyonunkat? Erre a kérdésre kereste a választ...