

Zöldinfó
Sárospatakról indul a III. Bodrogi PET Kupa
Harmadik alkalommal rendeznek hulladékgyűjtő versenyt a Bodrogon. A PET Kupa szerdán veszi kezdetét Sárospatakon és szeptember 11-ig tart.
A III. Bodrogi PET Kupán öt pethajós csapat és jelentős kenus különítmény tisztítja a folyó Sárospatak és Olaszliszka közötti szakaszát – közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület. A harmadik Bodrogon megrendezett versenytől azt várják a szervezők, hogy egyes területeket sikerül majd teljesen megtisztítva visszaadni a természetnek. A résztvevők a Bodrog Sárospatak és Olaszliszka közötti 20 folyamkilométeres szakaszát tisztítják. “Idén több napot töltünk Sárospatakon, ami lehetővé teszi, hogy a sárospataki híd fölötti folyószakaszt is alaposan megtisztítsuk. A verseny előtti napra pedig egy szárazföldi takarítást tervezünk a bodrogkeresztúri árterébe, külföldről érkező önkéntesek és helyiek bevonásával” – ismertette a terveket a közleményben Gyalai-Korpos Miklós, a III. Bodrogi PET Kupa versenyigazgatója. A versenyben fontos szerepet kapnak a PET Kupa rutinos, kenukkal evező önkéntesei, valamint a PETII gyorsreagálású hulladékgyűjtő anyahajó. A szervezők a rendezvényt megelőző napra, szeptember 6-a délutánra szárazföldi hulladékgyűjtést hirdettek a bodrogkeresztúri ártér megtisztítására. A III. Bodrogi PET Kupa szerdán a pillepalack hajók építésével veszi kezdetét. Csütörtökön, 13 órakor indul a verseny a sárospataki híd körüli területek megtisztításával. Péntektől Bodrogolaszi és Sárazsadány érintésével tisztítják a folyót a résztvevők, majd szeptember 11-én délután Olaszliszkán érnek célba. A vízi hulladékgyűjtést a Bodrog menti településeken tájvédelmi és kulturális programok kísérik. A közlemény kitért arra, hogy a tiszai hulladékgyűjtés tapasztalatai alapján a “Boldog Bodrog program” 2020. szeptemberében indult el, az I. Bodrogi PET Kupán 300 zsák hulladék gyűlt össze, az erősen szennyezett partszakaszokat azonban csak részben sikerült megtisztítani. 2021-ben a II. hulladékgyűjtő verseny alkalmával négy nap alatt 1259 zsáknyi, csaknem 9 tonna hulladékot szedett össze a mezőny, amelynek köszönhetően egyes ártéri területeket sikerült teljes egészében tisztán visszaadni e különleges természeti értékű tájnak.
A közlemény szerint a helyben élőktől a szervezésben és a hulladékgyűjtésben is sok segítséget kapnak a résztvevők. Emellett a Bodrog menti települések önkormányzatai, civilek és vállalkozók is támogatják a munkájukat. Olaszliszka például évek óta csapattal is részt vesz a hulladékgyűjtő versenyen, a hajdúböszörményi Zöld Kör pedig nemzetközi résztvevőkből álló kenus különítményt mozgósított az eseményre. A kigyűjtött és tizennégy különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, mintegy 60 százaléka, újrahasznosul. A hulladékgyűjtés mellett a Plastic Pirates – Go Europe! európai közösségi tudományos akció keretében szeptember 8-án vízmintát vesznek Sárospatakon a Lábasháznál. A programban iskolai osztályok helyi vízfolyások műanyag-szennyezettségét mérik fel, mikroműanyag-mintákat gyűjtenek és dokumentálják a kapott eredményeket. Az összegyűjtött adatokat a program végén kutatók elemzik. A rendezvény a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósul meg. A résztvevők vízi biztonságáról a Sonar Egyesület gondoskodik. A hulladékkezelést a szervezők állandó szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja, az esemény hulladékkezelési partnere BMH Nonprofit Kft. A közlemény kitért arra, hogy júniusban a Tisza tavon közel 7 tonna hulladékot, augusztus első hetében a Felső-Tiszán pedig rekordmennyiségű, 15 tonna szennyeződést szedtek össze a PET Kupa környezetvédői.
mti

Zöldinfó
Viharpróba az MVM-nek: rekordsebességgel állították helyre az áramot
Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A tájékoztatás szerint az országon hétfőn átvonuló zivatar számos helyen óránként 100 kilométert meghaladó orkánerejű szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak sok helyen vezetékszakadást idéztek elő, egyes helyeken oszloptörést okozott a vihar – tájékoztatott az alternativenergia.hu. Mint írták, csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő, vagy azt leszakító fák miatt, amely miatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül az MVM szolgáltatási területein. A közlemény idézte Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, aki szerint a hétfői vihar minden eddiginél komolyabb próbatétel elé állította az MVM villamosenergiaelosztó-hálózati működését. A szolgáltató szakemberei közel 100 órán keresztül dolgoztak éjjel-nappal, hogy újra biztosítani tudják az áramszolgáltatást.
Miután a szerdai napon a középfeszültségű hálózaton minden üzemzavart elhárítottak az MVM hálózati kollégái, a több mint 3700 kisfeszültségű hiba lokalizálását és javítását kezdték meg. A negyedik napja éjszakákon is áthúzódó munkájuk eredményeként minden hibát kijavítottak. “A helyreállításban az iparági együttműködés komoly szerepet játszott, ahogy mi is segítettük az E.ON és a TITÁSZ kollégáinak munkáját, úgy ők is mellettünk álltak a legnehezebb pillanatokban – ez a fajta szakmai szolidaritás sokat jelentett a helyreállítás gyorsaságában és sikerességében” – fogalmazott Mátrai Károly. Az MVM Émász elosztási területén, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Pest vármegye észak-keleti részén már szerda óta minden ügyfél ellátása biztosított. A hétfői vihar jóval nagyobb mértékben pusztított Magyarország déli és keleti régiójában, így az MVM Démász ellátási területén több kár, több hiba keletkezett.
A bajai, kecskeméti és békéscsabai régiókban már a csütörtöki nap végére teljes körűen helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei, a vihar által leginkább sújtott szegedi régióban azonban még péntekre is áthúzódott a hibák javítása. Az elosztási területükön lévő 1,5 millió ügyfelük számára mára azonban ismét biztosított a villamosenergia-ellátás – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik