Zöld Közlekedés
Tesla Model S, mint rendőrautó?

Egy kaliforniai város rendőrfőnöke a napokban kerek-perec kijelentette: azt szeretné, ha illetékességi területén az idei év egyik szenzációjának számító elektromos járműre, Tesla Model S-re cserélhetnék a rendőrautó-flottát.
Bár az Amerikában az év autójának is megválasztott autó 70-90 ezer dollárba kerül, a Carbuzz szerint akár meg is valósulhat a rendőrfőnök óhaja. A város, Atherton az Egyesült Államok egyik leggazdagabb városa, ahol az ingatlanok ára átlagosan 6,65 millió dollár és ez a térség az, ahol a Tesla Model S számít a legnépszerűbb autónak. Mivel a város egészen kicsi, a 2010-es népszámlálási adatok szerint 7 ezernél is kevesebben lakják, a rendőrautóknak nem kell nagy távokat teljesítenie: az elektromos jármű hatótávolsági korlátja nem gondot, s mivel arrafelé hemzsegnek a Model S-ek, a helyi zsaruk vélhetően nem lennének hátrányban egy esetleges üldözés során sem. Bár vannak, akik az utóbbi időszak tűzesetei – Seattle-ben, Mexikóban és a napokban Tennessee-ben is kigyulladt egy-egy példány – után kongatják a vészharangokat, az athertoni rendőrfőnöknek minden bizonnyal nincsenek kétségei a Model S-sel kapcsolatban, írja a hvg.hu.

Zöld Közlekedés
EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések
A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés