Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A sivatagok nagy része nem homoksivatag

Létrehozva:

|

Az egy tévképzet, hogy a sivatagok nagy része homoksivatag, pedig ha sivatagra gondolunk, mindenkinek az afrikai Szahara fog az eszébe jutni.

A Szahara a világ legnagyobb sivatagja, hegységek is találhatók benne, valamint egyaránt előfordul felszínén homoksivatag, kavicssivatag, és kősivatag is. Földünk tele van különleges, vagy éppen meglepő földfelszínű területekkel, és a világ sivatagjainak csupán 10 százaléka homoksivatag.

Mari László geográfus elmondja, hogy a sivatag meghatározását a tankönyvekben általában a csapadékhoz kötik, általában azt a helyet nevezik annak, ahol az éves csapadék 200 ml alatt van. De ez a definíció nem elégséges, mert olyan tényezőket is figyelembe kell venni, hogy például az adott területen milyen mértékű a párolgás. Továbbá nincs tartós növényzet, és nincs állandó vízjelenlét. Igaz a Szaharán átfut a Nílus és a Niger folyó is, de nem onnan erednek, és az áthaladás következtében jelentős vízmennyiséget vesztenek. Bíró Tamás geográfus arra mutat rá, hogy a sivatagok osztályozásában az is egy csoportosítási szempont lehet, hogy kialakulásuk szerint csoportosítsunk. Ilyenkor azt kell figyelembe venni, hogy mik azok a tényezők, amelyek hozzájárultak a sivatag kialakulásához, hiszen ezek a hatások területenként eltérőek, vagy változnak. A sivatagok, az éghajlatváltozás következtében alakultak ki. A már fent említett Szahara területe mai napig növekszik, pedig területe több mint kilencmillió négyzetkilométer. További érdekességeket tudhatnak meg a világ sivatagjairól az Egyenlítő című műsorban, az OzoneNetwork TV műsorán.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Több mint 90 százalék belefér a kedvezményes gázsávba

Nem vész el az éves kedvezményes földgázmennyiség.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az éves szinten járó kedvezményes földgázmennyiség nem vész el, azt legkésőbb az éves elszámolószámlában minden ügyfél esetében elszámolja az MVM – írja az alternativenergia.hu. A tájékoztatás szerint amennyiben az ügyfelek egy adott havi fogyasztási időszakban nem használták fel teljes mértékben a számukra járó kedvezményes mennyiséget, a korábban fel nem használt rész a későbbi elszámolás során jóváírásra kerül. Az MVM hangsúlyozta: ügyfeleik több mint 90 százaléka éves szinten belefér a kedvezményes fogyasztási sávba. A fogyasztók az mvmnext.hu/foldgaz/rogzitettkedvezmeny oldalon elérhető kalkulátorral kiszámolhatják a rendelkezésre álló kedvezményes mennyiséget – tájékoztattak.

Jelezték: az MVM a magasabb számlák befizetésére részletfizetési lehetőséget is biztosít, amit az ügyfelek telefonon vagy személyesen igényelhetnek és ennek részleteiről automatikusan küldenek tájékoztatót az érintetteknek. Közölték azt is, hogy decemberben az enyhébb idő miatt a lakossági gázfogyasztás 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mint írták, a tartós hidegre tekintettel január 31-ig meghosszabbították az önkéntes kikapcsolási moratóriumot.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák