

Zöldinfó
Árcsökkentésre készül több mint 150 német energiaszolgáltató
Árcsökkentésre készül Németországban több mint 150 energiaszolgáltató – mutatta ki egy hétfőn ismertetett elemzés.
A Süddeutsche Zeitung című német lap a Verivox fogyasztóvédelmi portál adatait ismertetve kiemelte, hogy az energia nagykereskedelmi (tőzsdei) árának hónapok óta tartó csökkenését lassan a lakossági fogyasztók is megérzik, mert egyre több úgynevezett alapszolgáltató – az adott térségben a legtöbb lakossági ügyfelet kiszolgáló energiaszolgáltató – alakítja át tarifáit. Májusban, júniusban, és júliusban együttvéve 91 áramszolgáltató és 80 földgázszolgáltató csökkenti árait. A villanyáram így átlagosan 14 százalékkal, a földgáz 23 százalékkal lesz olcsóbb.
Azonban az ország egészét tekintve továbbra is magas az árszínvonal, vagyis drága az energia. A Verivox adatai szerint az áramtarifák 80 százaléka és a gáztarifák 90 százaléka meghaladja a szövetségi kormány támogatási programjában, az úgynevezett árfék rendszerben meghatározott árat, amely az áramnál kilowattóránként 40 cent (150,9 forint), a földgáznál kilowattóránként 12 cent (45,3 forint).
Ez azt jelenti, hogy a mintegy 800 villanyáram-alapszolgáltató és 700 földgáz-alapszolgáltató többsége ennél magasabb árat szab meg ügyfeleinek. Az ország egészét jellemző átlagos ár a lakossági fogyasztóknál az áram esetében 45,8 cent, a földgáznál 15,6 cent. A fogyasztók az árfék programban meghatározott szintig – 40, illetve 12 cent- egyenlítik ki a számlát, a fennmaradó részt a szövetségi kormány fizeti ki a szolgáltatóknak. A kormány egy sor további intézkedéssel is igyekszik mérsékelni az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben felgyorsult általános drágulás terheit, a többi között csökkentették a földgáz áfáját és országszerte érvényes kedvezményes bérletet vezettek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót.

Zöldinfó
Mire jó a homlokzati hőszigetelés?
A homlokzati hőszigetelés fő feladata a hőmérséklet szabályzása, de egyéb előnyei is vannak.

A rezsicsökkentés rendszerének átalakítása óta sokaknak vált alapvető kérdéssé, hogy miként mérsékelhetik energiafogyasztásukat. A hétköznapi használati szokások átalakítása mellett költségesebb, ám hatékonyabb megoldások is adottak, ezek a különböző, a háztartás energiahatékonyságát fokozó beruházások.
A legismertebb ilyen fejlesztés a hőszigetelés, amely nemcsak télen, a meleg megtartásával, hanem nyáron, a hűvös biztosításával is komoly segítséget jelenthet, írja az okodrive.hu.
Ezért éri meg
A homlokzati hőszigetelés legfőbb célja, hogy a meleg és a hideg időszakokban egyaránt segítsen az otthoni klíma szabályzásában. A beruházással jelentősen csökkenthetjük a rezsiköltségeket, a homlokzati hőszigetelés emellett a hőmérsékletingadozásoktól, a páratartalom változásaitól, a fagytól, illetve a falak vizesedésétől és penészedésétől is véd, ráadásul a zavaró utcazajt is mérsékli. Általánosságban elmondható, hogy a homlokzati hőszigetelés adja az épület külső burkolatainak legnagyobb felületét, így a teljes ház hőveszteségének 30 százalékáért is felelhet.
A szigeteléskor számos szempontot figyelembe kell venni: milyen az ingatlan fekvése, melyik irányból, melyik szoba kapja a legtöbb napfényt, milyen az ingatlan szélnek való kitettsége, melyek a leghidegebb falak, milyenek a nyílászárók, milyen a tető. A homlokzati hőszigetelést gyakran egyéb beruházással is érdemes kiegészíteni, a nyílászárók cseréjével például csökkenthetjük a zajszintet, a magas olvadáspontú homlokzati hőszigetelés pedig a tűz ellen nyújthat védelmet.
Erre figyeljünk
A hőszigetelés szükséges vastagságát elsősorban az ingatlan műszaki adatai határozzák meg, értékét a jogszabályba foglalt (7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról), úgynevezett U érték (szerkezet minimálisan elérendő teljes hőszigetelő képessége) alapján kell kiszámítani – ezen belül is keressük a falakra vonatkozó hőszigetelés vastagsági előírásokat.
Az U érték nem más, mint a fajlagos hőátbocsájtási tényező (mértékegysége: W/m²K). Ez, a házszerkezetet jellemző mérőszám a fal négyzetméterein keresztül távozó hőveszteséget írja le, minél alacsonyabb az U érték, annál jobb a szerkezet hőszigetelő képessége. A homlokzati hőszigetelés 2023 szabályok szerint a külső falak hőszigetelésére az U≤0,24 W/m²K előírás vonatkozik. A szükséges vastagság meghatározásához mindenképp kérjünk szakértői segítséget.
A homlokzati hőszigetelés utólag, az építkezést követően is felhelyezhető, a felhasznált alapanyag pedig kulcsfontosságú a szigetelés minősége szempontjából. A leggyakoribb alapanyagok az alábbiak: expandált/extrudált polisztirol homlokzati hőszigetelés, azaz hungarocell, amely az egyik legolcsóbb megoldás; grafitos homlokzati hőszigetelés, amely szintén gyakori, és gyakran nevezik grafitos hungarocellnek is; valamint kőzetgyapot homlokzati hőszigetelés, amely igen népszerű, és gyakorlatilag bárhova felhelyezhető, akár fa-, vályog- és betonházakra is. A három legnépszerűbb anyag közül utóbbi a legmagasabb minőségű, egyben a legdrágább is.
Mennyibe kerül?
Sajnos az elmúlt 6-8 évben példátlan mértékű drágulás ment végbe az építőanyagok piacán, és az infláció sem segít a helyzeten. Hogy egy homlokzati hőszigetelés pontosan mennyibe kerül majd, azt a változatos igények és paraméterek miatt nehéz konkrétan megmondani, olyan egyedi díjak is bejönnek a képbe, mint a vakolás, a festés, az esztétikai rendezés vagy a munkadíj.
Szerencsére ma már elérhetőek olyan kalkulátorok, amelyeknél a megfelelő adatok bevitelével pontosabb képet kaphatunk a beruházás lehetséges költségeiről, ezeket a platformokat mindenképp érdemes használni. Az egyik kalkulátor alapján általánosságban elmondható, hogy hungarocellnél 3500 Ft/m2, kőzetgyapotnál pedig 4000-5000 Ft/m2 környékén mozog a munkadíj, ám érdemes több vállalkozót is megkeresni a lehető legjobb ajánlatért. Ha nagyjából össze akarjuk szedni a költségeket, akkor a homlokzati hőszigetelés ár színre vakolással együtt előreláthatólag 7500-10000 Ft/m2 körül fog kijönni.
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás óta
Itt az öngyógyító napelem
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Elérte maximális teljesítményét a világ legnagyobb szélturbinája
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Csaknem ezerötszáz fát ültetett el tavasszal Budapesten a Főkert