Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Csökkenti árait egy több százezer fogyasztót ellátó német energiaszolgáltató

Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega. 

Létrehozva:

|

A Darmstadtot ellátó vállalat a villamos energia árát csaknem 25 százalékkal, a földgáz árát 30 százalékkal csökkenti áprilistól az egyetemes szolgáltatási területen. Az év második felében várhatóan a versenypiaci ellátás területén is csökkennek az árak, így mindenki kevesebbet fizet majd az energiáért – mondta Marie-Luise Wolff, az Entega vezetője egy pénteki lapinterjúban.

A 700 ezer fogyasztási helyet ellátó vállalat ügyfeleinek terhei a világpiaci árak mérséklődése mellett az “előrelátó beszerzési politika” révén csökkennek – mondta az Entega igazgatótanácsi elnöke, aki egyben a legnagyobb ágazati érdekképviselet, az energetikai és vízgazdálkodási vállalatok szövetségének (BDEW) vezetője. Marie-Luise Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a világpiacon megmarad a volatilitás, az árak heves ingadozása, és nem lehet arra számítani, hogy a földgáz ára visszatér a két évvel korábbi, alacsony szintre. Mint mondta, az árak alakulásában döntő szerepe van az ázsiai gazdasági helyzetnek, így “ha Kína recesszióba kerül, rengeteg földgázunk lesz”, ha pedig fellendül a kínai gazdaság, a földgáz ára is emelkedik majd.

Az viszont feltételezhető, hogy a megawattóránként 60-80 euró lesz “az új normalitás” a földgáz nemzetközi piacán. Ez ugyan jelentősen elmarad a tavaly nyári 350 euró körüli csúcsértékektől, de a fogyasztók számára így is megawattóránként 100-120 eurót, vagyis kilowattóránként tíz-tizenkét centet jelent – fejtette ki a szakember. Az Entega az első nagyobb németországi szolgáltatók között van, amelyek nemcsak az új, hanem a meglévő ügyfelekre vonatkozó árakat is  csökkentik. Az újonnan belépők már hosszabb ideje egyre kedvezőbb árakat kapnak országszerte. Az energiaszolgáltatók, valamint a pénzügyi és a távközlési szolgáltatók és a biztosítók árainak összehasonlításával foglalkozó legnagyobb német szakportál, a Verivox legutóbbi számításai szerint tavaly augusztus és december között több mint 50 százalékkal csökkent a földgáz új ügyfeleknek szabott ára a térségi – több régiót egybefogó szolgáltatási területen működő – szolgáltatóknál.

Advertisement

Így augusztusban egy évente 20 ezer kilowattnak megfelelő mennyiségű földgázt fogyasztó háztartás esetében még 8000 euró körüli éves gázszámlával járt, ha a család az egyetemes szolgáltatáson kívüli legolcsóbb ajánlatot választva kötött új szerződést. Ez az összeg decemberre 3780 euróra csökkent. Hasonló folyamatok zajlanak a villamos energia piacán is, ahol az új belépő ügyfeleknek járó tarifa alapján négyezer kilowattos évi fogyasztás mellett az októberi 2200 euró feletti csúcsról 1600 euró körüli szintre süllyedt a villanyszámla éves szintre számolt összege a Verivox számításai szerint.

Advertisement

Zöld Energia

Hulladékhőből fűtés: így spórol energiát és szén-dioxidot a magyar technológia

Űrkutatásból ismert megoldással spórol energiát egy magyar cég.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

A hatékony, gazdaságos hőenergia-tárolással, -továbbítással és -felhasználással foglalkozó magyar HeatVentors Kft.-t mutatta be Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kakas József, a cég ügyvezetője a Kék bolygó című podcast közzétett legújabb adásában, amely a YouTube videómegosztó portálon is elérhető. Áder János felidézte, hogy a hőenergia-tárolás új módszerének kidolgozásán még Farkas Rita és Andrássy Zoltán kezdett el dolgozni másfél évtizede a budapesti műszaki egyetemen – írja az alternativenergia.hu. Céljuk az volt, hogy a vizet helyettesítsék más anyagokkal az energiatárolás során, és közben kezdtek fázisváltó anyagokkal kísérletezni. Kakas József azt mondta, hogy a két szakember egy űrkutatásból ismert megoldást használt, az űrállomások falában működik optimalizált hőtárolás. A módszer lényege a fázisváltás, azaz halmazállapot-változás, amikor az anyag nagyobb energiát vesz fel. Több ezer anyagot vizsgáltak ebből a szempontból a műszaki egyetemen, és ezek közül választottak ki száz olyat, amely mínusz 130 foktól plusz 120-ig képes hőenergiát tárolni. Egy évtizednyi kutatás eredményeként a fizikai folyamatot sikerült “dobozba zárni”, és épületek hűtésének-fűtésének szolgálatába állítani.

Áder János megjegyezte, hogy a módszer biztonságosabb, hosszabb élettartamú, rövidebb megtérülési idejű, szén-dioxid-kibocsátást jelentősen csökkentő megoldás a most alkalmazottakhoz képest. A HeatVentors Kft. ügyvezetője azt mondta: a rendszer a jégakkuhoz hasonlóan működik, többnyire helyhez kötött, de szükség esetén szállítható is. Például egy gyárból az ott feleslegessé váló hőenergiát el tudják juttatni egy óvodába, ahol ez a továbbított energia kiválthatja a gázfűtést. A cég már 7 államban működteti a termékét: Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Olaszországban, Ománban, Szingapúrban, de a legtöbb felhasználójuk Magyarországon van. Áder János megjegyezte: az informatikai forradalom következtében sok adatközpont létesült, amelyeknek óriási az energiaigényük.

Kakas József azt mondta: egy 10 megawattos adatközpont energiafelhasználása akkora, mint egy 25 ezer fős településé, s egyre több ilyen épül. A legtöbb energia az adatközpontok szervereinek üzemeltetésére és hűtésére megy el. A HeatVentors Kft. rendszerei csökkentik a hűtésre fordított energiát, és képesek hulladékhőt tárolni, másutt visszatáplálni, felhasználni. Ez közvetve mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást azáltal, hogy 20-25 százalékkal visszafogja az elektromosenergia-felhasználást. A tárolórendszer energiavesztesége napi 2 százalék. Áder János megjegyezte: a világ energiafelhasználásának 80 százaléka olaj, szén vagy gáz, tehát e téren nagy szükség van takarékosságra. Kakas József azt mondta, hogy a cégben tavaly 4 millió eurós (1,51 milliárd forint) tőkeemelés történt, magyar és külföldi befektetők részvételével. Ez a tőkebevonás elvezethet egy nagy nemzetközi vállalat felépítéséhez, főleg az adatközpontokkal kapcsolatos energiafelhasználást visszafogó megoldásokkal. Az uniós szabályok szerint mérni, mérsékelni kell az adatközpontok energiafelhasználását, és ebben tud a HeatVentors Kft. segíteni. Ez a cég építi ki a fázisváltáson alapuló hőenergia-tárolás piacát több országban különféle éghajlati viszonyok között. Ománban napközben gyakran 50 fok körüli hőmérséklet mellett üzemel a vállalat terméke egy nívós szállodában.

Advertisement

Áder János felidézte, hogy egy cikk szerint Európában a cég által gyártott rendszerekkel 20 milliárd eurót (7572 milliárd forint) és 250 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást lehetne megtakarítani. Kakas József azt mondta, hogy február 25-től bemutatkoznak a Planet Budapest 2026 fenntarthatósági expón is.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák