Zöldinfó
Drónok a nukleáris létesítmények felett – veszélyes is lehet

A kis méretű drónok észlelésére és elhárítására egymillió eurós kutatási programot indít Franciaország – jelentette be csütörtökön a miniszterelnöki hivatal felügyelete alá tartozó nemzetbiztonsági és -védelmi titkárság.
A bejelentés előzménye, hogy október eleje óta megszaporodott az atomerőművek közelében észlelt rejtélyes drónrepülések száma.
“Noha a közelmúltban észlelt berepülések nem jelentenek olyan veszélyt, amely fenyegetné a nukleáris létesítmények kielégítő működését és biztonságát, jelzésértékűek a nem megfelelő vagy rossz szándékú használat potenciális kockázataira nézve” – ismerte el a hatóság a közleményben.
A titkárság ezért a kereskedelmi forgalomban kapható pilóta nélküli, kis méretű repülőgépek észlelésére és elhárítására alkalmas technikai eszközöket fejleszt ki. Ezeknek az eszközöknek a szabályozási változtatására és a nukleáris létesítmények védelmére vonatkozó jogi keretek módosítására is javaslatot akar tenni.
A tanulmányok és kutatások következtetéseit Franciaország “megosztja majd európai partnereivel, akik szintén ki vannak téve azoknak a veszélyeknek, amelyeket a drónok törvénytelen használata okoz” – hangsúlyozta a hatóság.
Október eleje óta mintegy húsz atomerőmű közelében észleltek drónokat. Valamennyi sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területek fölött. A hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a gépek irányítóit, és azt sem tudták megállapítani, hogy ezek összehangolt akciók voltak-e, de állították, hogy a nukleáris létesítmények biztonságát nem fenyegetik a pilóta nélküli repülőgépek.
Franciaországban – ahol 19 atomerőműben 58 reaktor működik – nukleáris létesítményeket öt kilométeres körzetben és ezerméteres magasságig tilos repülővel megközelíteni. A törvény megszegői egy év szabadságvesztéssel és 75 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók.

Zöldinfó
Viharpróba az MVM-nek: rekordsebességgel állították helyre az áramot
Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A tájékoztatás szerint az országon hétfőn átvonuló zivatar számos helyen óránként 100 kilométert meghaladó orkánerejű szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak sok helyen vezetékszakadást idéztek elő, egyes helyeken oszloptörést okozott a vihar – tájékoztatott az alternativenergia.hu. Mint írták, csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő, vagy azt leszakító fák miatt, amely miatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül az MVM szolgáltatási területein. A közlemény idézte Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, aki szerint a hétfői vihar minden eddiginél komolyabb próbatétel elé állította az MVM villamosenergiaelosztó-hálózati működését. A szolgáltató szakemberei közel 100 órán keresztül dolgoztak éjjel-nappal, hogy újra biztosítani tudják az áramszolgáltatást.
Miután a szerdai napon a középfeszültségű hálózaton minden üzemzavart elhárítottak az MVM hálózati kollégái, a több mint 3700 kisfeszültségű hiba lokalizálását és javítását kezdték meg. A negyedik napja éjszakákon is áthúzódó munkájuk eredményeként minden hibát kijavítottak. “A helyreállításban az iparági együttműködés komoly szerepet játszott, ahogy mi is segítettük az E.ON és a TITÁSZ kollégáinak munkáját, úgy ők is mellettünk álltak a legnehezebb pillanatokban – ez a fajta szakmai szolidaritás sokat jelentett a helyreállítás gyorsaságában és sikerességében” – fogalmazott Mátrai Károly. Az MVM Émász elosztási területén, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Pest vármegye észak-keleti részén már szerda óta minden ügyfél ellátása biztosított. A hétfői vihar jóval nagyobb mértékben pusztított Magyarország déli és keleti régiójában, így az MVM Démász ellátási területén több kár, több hiba keletkezett.
A bajai, kecskeméti és békéscsabai régiókban már a csütörtöki nap végére teljes körűen helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei, a vihar által leginkább sújtott szegedi régióban azonban még péntekre is áthúzódott a hibák javítása. Az elosztási területükön lévő 1,5 millió ügyfelük számára mára azonban ismét biztosított a villamosenergia-ellátás – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés