Zöld Energia
Energiaügyi Minisztérium: csökkentheti a piaci áramárakat, ha többet tudunk a háztartási naperőművek termeléséről
A legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb hazai erőművekét. Termelésükről azonban senki nem rendelkezik pontos adattal, pedig a több információ alacsonyabb piaci árakhoz vezethetne – vetette fel csütörtökin kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Mint hozzátették, a nagyobb kiszámíthatóságra az ellátás biztonsága érdekében is nagy szükség lenne. Az Energiaügyi Minisztérium a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködését kéri rendszereik hatékonyabb üzemeltetésében. A minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy bizalomerősítő lépésként az ágazati törvény folyamatban lévő módosítása a korábban tervezettnél fél évvel később vezetheti be az adatszolgáltatási kötelezettséget a meglévő rendszerekre, még többek számára biztosítva mentességeket. A társadalmi és szakmai egyeztetések eredménye alapján a már működő napelemek üzemeltetőit emiatt semmiféle fejlesztési, működtetési többletköltség nem terhelheti.
A zöldenergia fokozott hasznosítása alapvető jelentőségű feladat a klímavédelmi törekvések valóra váltásán túl a nemzeti energiaszuverenitás megerősítésében is. A hazai adottságok miatt legfontosabb megújuló energiaforrás, a napenergia az eddigi lendületes növekedést folytatva még meghatározóbbá válhat a jövőben. A korábbi 2030-as célszámot a naperőművek összes beépített teljesítményében már idén elértük, ötödével meg is haladtuk. A jelenleg mintegy 7400 megawattnyi kapacitás több mint harmadát a háztartási méretű kiserőművek adják. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv szerint a következő évtized elejére 12 ezer megawattra nőhet az ipari és lakossági napelemes rendszerek összteljesítménye Magyarországon. A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság. A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára, megnöveli a piaci áramárakat – ismertette a minisztérium.
Megismételték: ma még senki nem rendelkezik megbízható adattal a naperőművel rendelkező háztartások termeléséről és fogyasztásáról. Még az okos mérőórák is csak a termelés és a fogyasztás különbségét képesek megmutatni, amiből nem derül ki, hogy a napelemes felhasználó azért táplál-e fel a hálózatra, mert éppen kevesebbet áramot használ, vagy azért, mert pillanatnyilag többet állít elő. Az egyensúly fenntartásához, a piaci árak alacsonyabb szintre szorításához tényleges termelési adatokra van szükség – hangsúlyozták. Magyarország komoly sikereket ért el a zöld átállásban, a tiszta energiatermelés bővítésében. A háztartási méretű naperőművek megfelelő működése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke. Az Energiaügyi Minisztérium a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködését kéri a lendületesen növekvő kapacitások hatékonyabb rendszerbe illesztése érdekében. Ismertették: a tárca előterjesztése alapján a villamos energiáról szóló törvény kapcsolódó módosításával jelenlegi ülésszakán foglalkozik az Országgyűlés. A tervezet társadalmi egyeztetésére beérkezett észrevételek alapján az új adatszolgáltatási kötelezettség szűkebb kört érint, bevezetése későbbre tolódik. A 2025. július 1-je után beérkező új csatlakozási igények alapján már csak hálózati csatlakozással rendelkező inverterrel felszerelt naperőművek épülhetnek majd.
A jövő július elején már működő napelemes rendszerek tulajdonosainak 2025. július elsejétől, az akkorra már beadott csatlakozási igénnyel rendelkezőknek pedig az üzembe helyezéstől kell termelési adatot szolgáltatniuk. E kötelezettség azonban kizárólag azokra vonatkozik, akik internetkapcsolattal rendelkeznek, és már most, vagy a telepítést követően egyébként is nyomon tudják követni erőművük termelését. Kiemelték, hogy a jogszabály sem invertercserét, sem internet csatlakoztatást nem fog előírni feltételként, semmiféle új fejlesztési kötelezettséget, pénzügyi terhet nem ró tehát a már működő rendszerek üzemeltetőire, nekik kizárólag inverterük egyedi azonosító számát kell majd átadniuk. Az inverterekből származó adatokat csak a törvényben erre feljogosítottak, kizárólag meghatározott célokra, feladataik ellátásához használhatják majd fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felügyelete mellett. A párhuzamosan zajló szabályozási munka akár már 2026-tól pénzügyi ösztönzőkkel teheti érdekeltté a családokat napelemes termelésük és áramfogyasztásuk tudatosabb összehangolásában – közölte az EM.
Zöld Energia
Energiatárolás: ki pályázhat a 2,5 milliós állami támogatásra?
Február elején olyan állami pályázat nyílik meg, amely 2,5 millió forinttal támogatja a 10 kWh-s lakossági energiatárolók beszerzését.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarország kormánya február elején családok számára indít pályázatot, 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínálva 10 kilowattórás energiatárolók beszerzéséhez -erősítette meg szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára. Mint hozzátette, az önellátás nemcsak az ország, hanem az emberek szintjén is kulcskérdés, az áramnál pedig a napelemekkel kezdődik, és az energiatárolókkal folytatódik. Mindenki kérhet állami hozzájárulást, akinek van napeleme, vagy telepíteni tervez. Az elbírálásnál előnyt élveznek az éves szaldóelszámolásból már kiesettek vagy azok, akik 2030-ig fognak kiesni, ezt követően pedig a vidéki kistelepülések lakói. Rámutatott: Magyarországon 2010 óta napelem-forradalom zajlott le a patrióta zöld átállás jegyében. Akkor háromszáznál kevesebb naperőmű üzemelt hazánkban, ma 320 ezernél is több termel zöldenergiát.
Magyarország világelső a napelemekkel előállított áram részarányában – emelte ki az államtitkár. Az óriási kapacitások akkor válnak igazi erővé, ha meg tudjuk oldani az energiatárolás kérdését. A naperőművek napközben dübörögnek, de a csúcsfogyasztási igények késő délután, kora este jelentkeznek, ezért szükséges legalább néhány órára elspájzolni az áramot – tette hozzá.
A jövő év elején 100 milliárd forintos kerettel megnyíló lakossági energiatároló programmal abban segítjük a napelemmel rendelkező háztartásokat, hogy tartósan önellátók maradjanak, áramigényeik minél nagyobb részét saját eszközzel, helyben megtermelt zöldenergiával fedezhessék, ezzel hozzájárulva a rezsicsökkentés fenntarthatóságához is – hangsúlyozta Czepek Gábor.
A pályázat meglévő vagy új napelemhez kapcsolódó energiatároló beszerzését támogatja. A 2,5 milliós elnyerhető forrással az akkumulátor és inverter mintegy 3,2 millió forintos árának 80 százalékát vállalja át a kormány a családoktól.
A részletes felhívás jövő január közepéig megjelenik, jelentkezni egy felhasználóbarát felületen február elejétől március közepéig lehet majd. Az elbírálás során előnyt élveznek az éves szaldó elszámolásból már kiesettek vagy a következő öt évben kiesők, ezután pedig 5000 alatti lélekszámú települések lakói
– részletezte a feltételeket.
A most bejelentett lakossági program mellett már futnak a vállalkozások és ipari energetikai szereplők számára kiírt, tárolói fejlesztéseket ösztönző pályázatok, összesen 230 milliárd forint értékben. A
Magyarország kormánya február elején családok számára indít pályázatot, 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínálva 10 kilowattórás energiatárolók beszerzéséhez -erősítette meg szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
Mint hozzátette, az önellátás nemcsak az ország, hanem az emberek szintjén is kulcskérdés, az áramnál pedig a napelemekkel kezdődik, és az energiatárolókkal folytatódik.
Mindenki kérhet állami hozzájárulást, akinek van napeleme, vagy telepíteni tervez. Az elbírálásnál előnyt élveznek az éves szaldóelszámolásból már kiesettek vagy azok, akik 2030-ig fognak kiesni, ezt követően pedig a vidéki kistelepülések lakói.
Rámutatott: Magyarországon 2010 óta napelem-forradalom zajlott le a patrióta zöld átállás jegyében. Akkor háromszáznál kevesebb naperőmű üzemelt hazánkban, ma 320 ezernél is több termel zöldenergiát.
Magyarország világelső a napelemekkel előállított áram részarányában – emelte ki az államtitkár. Az óriási kapacitások akkor válnak igazi erővé, ha meg tudjuk oldani az energiatárolás kérdését. A naperőművek napközben dübörögnek, de a csúcsfogyasztási igények késő délután, kora este jelentkeznek, ezért szükséges legalább néhány órára elspájzolni az áramot – tette hozzá.
A jövő év elején 100 milliárd forintos kerettel megnyíló lakossági energiatároló programmal abban segítjük a napelemmel rendelkező háztartásokat, hogy tartósan önellátók maradjanak, áramigényeik minél nagyobb részét saját eszközzel, helyben megtermelt zöldenergiával fedezhessék, ezzel hozzájárulva a rezsicsökkentés fenntarthatóságához is – hangsúlyozta Czepek Gábor.
A pályázat meglévő vagy új napelemhez kapcsolódó energiatároló beszerzését támogatja. A 2,5 milliós elnyerhető forrással az akkumulátor és inverter mintegy 3,2 millió forintos árának 80 százalékát vállalja át a kormány a családoktól.
A részletes felhívás jövő január közepéig megjelenik, jelentkezni egy felhasználóbarát felületen február elejétől március közepéig lehet majd. Az elbírálás során előnyt élveznek az éves szaldó elszámolásból már kiesettek vagy a következő öt évben kiesők, ezután pedig 5000 alatti lélekszámú települések lakói
– részletezte a feltételeket.
A most bejelentett lakossági program mellett már futnak a vállalkozások és ipari energetikai szereplők számára kiírt, tárolói fejlesztéseket ösztönző pályázatok, összesen 230 milliárd forint értékben. A Jedlik Ányos Energetikai Programban januárban indul az ipari energiatárolók telepítését 50 milliárd forinttal ösztönző felhívás – emlékeztetett- “2026-ban még magasabb fokozatba kapcsolunk a tárolói képességeink megerősítésében, hamarosan újabb bejelentésekkel jelentkezem!” – írta az államtitkár.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaIngyenes hőszigetelés és bónuszrendszer: új lendületben a hazai épületfelújítás
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaA napenergia mellé tárolók kellenek: új irányt jelöltek ki
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKiemelt fajvédelmi program indul a kácsi patakcsiga és a fekete bödöncsiga megőrzésére
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTöltőkábelek elektromos autókhoz: biztonság, gyorsaság és megbízhatóság
