Zöld Energia
Európa legősibb falvát kutatja a napelemes hajó

Régészeti misszió kezdődött a világ legnagyobb napelemes hajóján, melynek első útja a Föld megkerülése volt. A világ legnagyobb, kizárólag napelem meghajtású hajóján, a Turnanor PlanetSolaron tegnap megkezdődött az újabb kutatómunka. A Terra Submerse elnevezésű víz alatti régészeti misszió keretében a katamarán 31 méter mélyre merül, az ismert görög lelőhely: a Franchthi-barlang mellett egy tengerszint alá került település nyomait kutatva.
“A barlangot folyamatosan lakták körülbelül 35 ezer éven keresztül az őskőkortól az újkőkorig, és jó okunk van feltételezni, hogy a neolitikum vége felé lakói valahol a közelben, ma már víz alá került vidéken telepedtek meg. Ha a falujukat megtaláljuk, Görögország és Európa egyik legősibb települését tárjuk fel – mondta el a kutatás vezetője, a genfi egyetem tudósa, Julien Beck.
Svájci és görög szakemberek közösen végeznek geofizikai méréseket, a régészek pedig a feltáráson dolgoznak. A küldetés a tervek szerint egy hónapig tart majd. A katamarán július végén érkezett meg Görögország partjaihoz. A száz tonnás hajó energiaellátásáról egy 537 négyzetméternyi, visszahúzható napelem gondoskodik. A felvett energiával a katamarán maximális sebessége óránként huszonhat kilométer, átlagsebessége óránként 10 kilométer. A négyfős személyzet mellett hatvan fő befogadására alkalmas a hajótest, a teljesen kinyitott napelemekkel pedig akár kétszáz ember is elférhet a fedélzeten.
A 35 méter hosszú, és 23 méter széles PlanetSolar jelenleg a világ legnagyobb, kizárólag napenergiát használó hajója, amely a napelemes hajók közt elsőként kerülte meg a földet 584 nap alatt. A bravúros teljesítmény után néhány műszaki átalakítást végeztek a katamaránon a franciaországi La Ciota kikötőben, hogy aztán megkezdhesse tudományos célokat szolgáló útját.
A teljes cikk itt olvasható.

Zöld Energia
Itt az öngyógyító napelem
A Solestial napelemes cellái tíz éven át keringtek az űrben egy teszt során.

A francia Alternatívenergia- és Atomenergia-ügyi Bizottság (CEA) megerősítette, hogy az arizonai székhelyű Solestial kifejezetten űri körülményekre gyártott fotovoltaikus cellái képesek a sugárzás okozta károsodások helyreállítására – számol be a PV Magazine. A tesztek alátámasztották, hogy a szilíciumcellák a sugárzás miatti károkat napfényben, 90 Celsius-fokos hőmérsékleten hatékonyan állítják helyre.
Az anyagtudományban az utólagos hőkezelés lényege, hogy lassú hűtéssel kezelik az anyag belső feszültségeit. A Solestial szilícium napelemcelláinak nyitott áramköri feszültsége mindössze 4 százalékkal csökkent, miután tíz évig alacsony Föld körüli pályán voltak kitéve a sugárzásnak. Az automatikus hőkezelés 90 Celsius-fokon zajlott, a vállalat szerint 20 mikron vastagságú cellái több mint 20 százalékos hatékonyságot mutattak.
A cégnél úgy vélik, a tesztek bizonyították az öngyógyító napelemek megvalósíthatóságát a sugárzás okozta degradáció jelentős csökkentése mellett. Ez különösen fontos szempont az űrbe telepített napelemek esetében, amelyeket komoly behatás ér, és amelyeknél hosszú távú működésre van szükség. A Solestial szerint a technológia komoly előnye, hogy szilíciumalapú, míg sok más, az űrben használt napelem gyakran ritkább vagy drágább anyagokból készül.
„A szilíciumban a sugárzás okozta károsodások kezelése magas, például 200 és 250 Celsius-fok közötti hőmérsékleten egyszerűen elvégezhető, de ez nem hasznos az űrben történő alkalmazáskor, hiszen ilyen hőmérsékletet ritkán vagy egyáltalán nem tapasztalni ebben a környezetben” – mondta Romain Cariou, a CEA szakértője. Mint hozzátette, a Solestial cellái a sugárzáshoz köthető károsodást az űrben lévő napelemek normál üzemi hőmérsékletén is képesek gyógyítani, ilyen technológia jelenleg nem érhető el a piacon.
„Várjuk az elkövetkező hónapokban a CEA-val közösen elvégzett további vizsgálatokat, hogy még alacsonyabb hőmérsékleten validáljuk az eredményeket” – nyilatkozta Stanislau Herasimenka, a Solestial vezérigazgatója. „Izgatottan várjuk, hogy megmutathassuk az űriparnak a Solestial ultravékony szilícium napelemeinek és burkolatainak számtalan előnyét” – tette hozzá.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Árcsökkentésre készül több mint 150 német energiaszolgáltató
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés