

Zöld Energia
Ez az ország példát mutat a napenergiában
Hollandiában az elmúlt időszakban látványos fellendülést tapasztaltak az otthoni napelemes rendszerek.
Március 19. és 21. között rendezték meg Hollandiában a Solar Solutions Amsterdam fotovoltaikus szakkiállítást. A PV Magazine beszámolója alapján a rendezvényen kidomborodott a globális napelemes piac változékonysága, ugyanakkor az összbenyomás az volt, hogy a hollandiai piac továbbra is a stabilitás felé tart.
A Solar Solutions Amsterdam a legnagyobb napenergia fókuszú kiállítás Északnyugat-Európában. Az eseményen fejlesztések és gyakorlati szemináriumok százai tekinthetők meg, a felsorakoztatott technológiák pedig a napelemeken kívül más, kapcsolódó területekre, így többek között az energiatárolásra, a zöld fűtésre és hűtésre, az elektromos járművek töltési megoldásaira, valamint az intelligens termékekre is kiterjednek. A Business to business (B2B) szemléletű Solar Solutions Amsterdamon emellett a kapcsolatépítésre is hangsúlyt fektetnek mind a kiállítók, mind a látogatók esetében.
A Solar Solutions Amsterdam szervezői az idei rendezvény első napján 5124 látogatót számoltak össze. A vásár második napján, amelyről jelenleg még nem állnak rendelkezésre adatok, az Expo Greater Amsterdam a PV Magazine szerint láthatóan még jobban megtelt, és a 200 standnál különösen nagy volt az aktivitás. Tavaly összesen 14 877 résztvevő volt jelen a rendezvényen, úgy tűnik, idén a három nap alatt sikerült megdönteni a 2023-as számokat. Az eseményt egyébként egy különleges helyszínen, egy 24 ezer négyzetméteres, teljes egészében tetőbe integrált, félig átlátszó napelemmodulokkal borított kiállítócsarnokban tartották meg.
Fellendült a hollandiai piac
Az északnyugat-európai régión kívül egyébként szoktak ennél nagyobb energetikai fókuszú kiállításokat is rendezni – müncheni The Smarter E Europe eseményre például ebben az évben nagyjából 115 000 látogatót várnak. Ennek ellenére az amszterdami vásáron számos nagy név képviseltette magát, többek között a legnagyobb kínai napelem-gyártók.
Az ok egyszerű: Hollandiában a fotovoltaikus technológia jelenleg elképesztő felfutást tapasztal, a DNE Research és a vásárszervező Good Events & Media testvérvállalatának, a Solar265-nek nemrégiben publikált jelentésében 2023-ban 4,82 gigawatt újonnan telepített kapacitással számoltak. Összességében Hollandia 2023 végére 24,4 gigawatt kumulatív napelemes teljesítményt ért el, ami majdnem 1,4 kilowattot jelent lakosonként, az ország ezzel felzárkózott Ausztrália és Németország 2020-as eredményeihez.
A fellendülés fő mozgatórugója a kisméretű fotovoltaikus rendszerek iránti igény volt. A Solar Trend Report szerint immár a lakóházak 34 százaléka rendelkezik tetőre telepített napelemekkel, Hollandia pedig jó úton halad afelé, hogy 2030-ra elérje a 1,5 millió széndioxid-mentes épületre vonatkozó célkitűzéseit. A napelemes rendszerek kialakítása 2025-től kötelező lesz az új épületek esetében, valamint a 250 négyzetméternél nagyobb lakóterületű épületek felújításakor. A kormány azt is célul tűzte ki, hogy 2026-tól évente 240 000 hőszivattyút telepítsenek az országban található épületekben.
A fenti számokból már sejthető, hogy a Solar Solutions Amsterdamra miért gyakorol olyan jelentős hatást a helyi kisvállalkozások és piac működése. 2023-ban a 14 877 látogatóból csaknem 12 300 érkezett Hollandiából, 30 százalékuk a telepítési ágazatból, további 16 százalék a tanácsadói szektorból, 10 százalék pedig a kiskereskedelemből. Bár konkrét számok 2024-re vonatkozóan még nem érhetők el, feltételezhető, hogy az arányok idén is igen hasonlóan alakultak.
A Solar Solutions egyébként nem csupán Hollandiában szervez szakvásárokat. 2024. április 17-18-án a németországi Brémában, október 2-3-án a belgiumi Kortrijkban, november 27-28-án pedig a németországi Düsseldorfban rendeznek meg egy-egy kiállítást. Ezt követően, 2025. január 28-29-én ismét Németországban, ezúttal Lipcsében lesz megtekinthető a vásár. A rendezvény Hollandiába, Amszterdamba nagyjából egy év múlva, 2025. március 11. és 13. között fog visszatérni.

Zöld Energia
Betáplálási lehetőség nyílik meg a napelemes háztartásoknak!
A MEKH 2025. április 1-től további körzetekben engedélyezi a HMKE-k betáplálását, így már a telepített rendszerek 99,2%-a csatlakozhat a hálózatra.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A villamos energia elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2025. április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát. A vonatkozó kormányrendelet* értelmében 2024. január elsejétől egyes, 2022. november 1-jét követően zárolt körzetekben ismét lehetőség nyílt a HMKE-k hálózati betáplálására. Az áramkörök feloldásáról a MEKH az elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján hoz döntést, melynek során elsődleges szempont a feszültségingadozások megelőzése, garantálva ezzel a villamosenergia-fogyasztók személy- és vagyonvédelmét, ellátásbiztonságukat, illetve berendezéseik biztonságát. Az elosztók az elmúlt időszakban elvégzett hálózatinfrastruktúra-fejlesztések eredményeként további 2 540 áramkör zárolás alóli feloldását javasolták, ami újabb HMKE-üzemeltető felhasználók számára teszi lehetővé a megtermelt és az adott pillanatban nem elfogyasztott villamos energia hálózati betáplálását.
Az újonnan megnyitásra kerülő áramkörökkel együtt országszerte az áramkörök több mint 93 százalékát nem érintik a zárolások, tehát az összes telepített HMKE 99,2 százaléka már feltáplálhat a villamosenergia-hálózatra.
A MEKH által üzemeltetett honlapon (https://napeleminfo.mekh.hu) a felhasználók a mérési pont azonosítójuk (POD azonosító) megadásával egyszerűen és gyorsan lekérdezhetik, hogy április 1-jétől esetükben van-e lehetőség a betáplálásra.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Nem erre számítottak a napelemek vizsgálatakor a kutatók!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Energiatárolás lehetőségeit vizsgálták, megoldást találtak?