Kapcsolatfelvétel

Egyéb

Gyorsan fogynak a SOUND jegyek

Létrehozva:

|

Nagy eséllyel idén is teltház várható a MasterCard Balaton Soundon, hiszen a szervezők az elővételes időszakra tervezett bérletmennyiség 98%-át, azaz az összes eladható bérlet háromnegyedét rekordidőn belül, alig három hónap alatt eladták. Március első hetében a kedvezményes időszak ezzel le is zárul, onnantól teljes árú bérlet illetve napijegy lesz csak kapható.

“A 2013-as év utolsó hónapjában piacra dobott 15000 Balaton Sound bérletből az utolsó néhány száz darab várhatóan a napokban gazdára talál, így legkésőbb péntekig lezárul a kedvezményes árú, ún. “early bird” időszak“ – jelentette be Fülöp Zoltán, a Sound egyik főszervezője. Ezután bérletet már csak teljes áron lehet majd kapni, de a szervezők ennek mennyiségét is 5000 darabban limitálták.
“Könnyen lehet, hogy idén rekord idő alatt elfogynak a Balaton Sound bérletek, tekintve hogy nem kellett 3 hónap, hogy a fesztiválra váltható bérletek háromnegyede elkeljen”- tette hozzá Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője. Mint ismeretes 2013-ban a fesztivál előtt 2 hónappal fogyott el valamennyi bérlet, az idei évi érdeklődést látva húsvétra már csak napijegyek kaphatók majd.
Az eddig bejelentett nevek között ott van Rudimental, a Disclosure, Ricardo Villalobos, David Guetta, Wiz Khalifa, Martin Garrix, Alesso, Sven Väth, Steve Angello, a W&W dj páros, a Krewella, Maya Jane Coles és Azealia Banks is, de a szervezők gőzerővel dolgoznak a line up véglegesítésén és egy-két héten belül újabb nevekkel bővül a 2014- es MasterCard Balaton Sound sztárkínálata.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Egyéb

A lándzsás útifű nemcsak köhögés ellen jó, kiváló modellnövény is

A növényi populációk működésének pontosabb megértéséhez vitt közelebb a sokunk által csak gyógy- vagy gyomnövényként ismert lándzsás útifű. A MATE munkatársának részvételével zajlott nemzetközi kutatásról a napokban jelent meg publikáció az ökológiai szakterületen rendkívül nívós Functional Ecology szakfolyóiratban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Gyakran előfordul, hogy egy adott növényfaj egymástól távol élő populációi között jelentős eltérések fedezhetők fel, többek között a növény magassága vagy a levél alakja és mérete között. Mindez azzal magyarázható, hogy a különféle környezeti tényezők – pl. a domborzat, talaj, hőmérséklet, fény, csapadék – különbözőképpen hatnak egy adott növényfajra a természetes elterjedési területének különböző pontjain, és megint másként azokon a területeken, ahova emberi behurcolás által került.

Arról azonban ez idáig csak jóval kevesebbet lehetett tudni, hogy mi történik mindeközben a növények gyökérzetével, hogyan változik azok hossza, átmérője. Az ismeretek bővítése érdekében a PlantPopNet nemzetközi populációökológiai hálózat végzett nagyléptékű vizsgálatokat, melynek egyik fontos forráspopulációja a MATE Georgikon Campus területén található lándzsás útifű állomány volt.

„Az üvegházi kísérlethez európai, észak-amerikai és ausztrál, tehát őshonos és nem őshonos populációkból származó lándzsás útifű magokat használtunk fel, és elsősorban arra kerestük a választ, hogy a gyökérjellemzők milyen mértékben változnak a populációk között, a felszín feletti (levél)tulajdonságokhoz viszonyítva” – mutat rá Dr. Bódis Judit, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet egyetemi docense, a Functional Ecology szaklapban megjelent tanulmány magyar társszerzője.

Az eredmények alapján a gyökértulajdonságok ugyanolyan mértékű eltérést mutattak a populációk között, mint a levéltulajdonságok, sőt néha még nagyobbat is. Ugyanakkor ez a változatosság csak kismértékben volt magyarázható a magok eredeti származási helyével, a származási terület környezeti feltételeivel.

„Ugyan a magok nagyon eltérő környezetből származtak, a kísérleti növények egységesen reagáltak a kezelésekre: alacsonyabb vízellátottság esetén a gyökerek rövidebbek lettek, és viszonylag több biomasszát tartalmaztak, valamint a gyökér- és levéltömeg jelentősen nőtt a mikorrhiza gombákkal való beoltással. Érdekes módon a gombapartner kolonizációja nagyobb volt az alacsony vízellátottságú gyökerekben, ami arra utal, hogy az erőforrás-korlátozott környezetben nagyobb az együttműködés, és a növények kevesebb gyökeret hoznak létre” – magyarázta Dr. Bódis Judit.

A környezeti tényezők változásai tehát azonos válaszokat indukálhatnak egy adott faj esetében akkor is, ha a növények különböző forráspopulációkból származnak, és az adekvát válaszreakcióban jelentős támogatást kaphatnak a növények mikorrhiza gombapartnereiktől. Mint arra a kutatók rámutatnak, érdekes lenne a kísérleti körülmények után terepi viszonyok között is megerősíteni az eredményeket.

Forrás: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!