

Zöldinfó
Hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés gócpontjain 2050-ben
Bő 25 év múlva már hárommilliárd ember él majd a világ globális felmelegedés által leginkább érintett gócpontjain, amelyek túlnyomó részt Közép-Amerikában, a Közel-Keleten, Ázsia egyes részein, Közép- és Kelet-Afrikában találhatók – mondták el klímakutatók csütörtökön Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27)
Ezekben a régiókban sokkal gyakoribbak lesznek az áradások, aszályok és viharok. Ennek következtében az érintett országokban a halálozás 15 százalékkal lehet magasabb, mint azokban a régiókban, amelyeket kevésbé érint a globális felmelegedés. Mindez még több embert késztet majd otthona elhagyására: a következő évtizedekben a globális felmelegedés miatt milliók kelhetnek útra. A Tíz új felismerés az éghajlat-tudományban című 2022-es jelentés elkészítésében több tucatnyi tudós vett részt. Simon Stiel, az ENSZ klímavédelmi vezetője a jelentés új megállapításait “riasztónak” nevezve hangsúlyozta: a katasztrófákat már nem lehet elhárítani, de az érintett országoknak kártérítést kell fizetniük. “Ennek most jött el az ideje” – szögezte le. Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója szerint ki kell számolni az üvegházhatású gázok – elsősorban a légkörbe került szén-dioxid és metán – által okozott károkat. A tudós szerint a kikalkulált ár ösztönzően hatna az éghajlatbarát gazdasági rendszerre való áttérésre.
mti

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.