Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Hol van már a Miami Vice szupercsónakja?

Létrehozva:

|

Harmincnyolc évvel ezelőtt szinte nem akadt olyan valamire való tévé társaság, amely ne vetítette volna a Miami Vice című tévésorozatot. 1984 és 1990 között nézők millióit ejtette rabul, epizódról epizódra Ricco Tubbs és Sonny Crockett, akik fantasztikusan kialakított autókkal és hajókkal harcoltak a nehéz fiúk ellen.

Sokan vélik úgy, Crockett “mindentudó” csónakja képviselte a sorozat leglátványosabb közlekedési eszközét. Arról már nem szólt a fáma, hogy ez a csodajárgány több 100 lóerejével mértéktelenül szennyezte a környezetet.

Hogy mire föl idézzük fel e több mint három évtizedes tévés sikerszériát? Nos, ennek oka, hogy a Mercedes AMG legyártotta a világ legnagyobb teljesítményű elektromos motorcsónakját, amely nagyon hasonlít, különös módon emlékeztet a Miami Vice sorozatban szerepelt hajóra. A motorcsónak piacot ismerő szakemberek véleménye szerint, ez a jármű kétségtelenül viszi a pálmát, megjelenésében minden szempontból felülmúlja az eddigi gyártmányokat. A Mercedes AMG és a Cigarette Racing együttműködésének köszönhetően mutatkozhatott be az újdonsült hajó a Miami International Boat Show tavalyi rendezvényén.

A világszenzációnak számító rendkívüli erősségű és gyorsaságú elektromos hajtással kialakított motoros csónak 1656 kilowatt (2200 lóerő) teljesítménnyel bír, háromezer newtonmétert tesz ki a hajó maxiumum forgatónyomatéka. Szinte szó szerint értendő, hogy nagymérvű elektromos tudásával a “zöldek piacának” zászlóshajója lett ez a gyártó márkájának logóját büszkén viselő harmincnyolc láb hosszú Cigaretta AMG különleges “úszótest”. Teljesítményét ismerve, szinte meghökkentő adat, hogy a hajó súlya mindössze 548 kg. Érdemes azt is kiemelni, hogy alacsony a súlypontja és a nagy hullámverésekben is az optimális súlyelosztásával a vízijármű dinamikusan reagál az irányváltoztatásokra, ezáltal nagyon pontosan vezethető.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Hidrogénhajtású kukásautót tesztelnek Bécsben

A Duna-szigeten kezdték el tesztelni az osztrák főváros első hidrogénhajtású hulladékgyűjtő járművét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az elektromos kukásautóhoz képest kétszer akkora távot tud megtenni és gyorsabb a tankolása is. Mindkét haszongépjármű-típus tesztjét tudományosan követik. Melyik a jobb – az elektromos vagy a hidrogénhajtású? – a kérdés nem csak a személyautóknál, de a nehézgépjárműveknél is aktuális. Hogy választ kapjon a kérdésre, az osztrák főváros a meglévő két elektromos kukásautó mellett a napokban egy hidrogénhajtású hulladékgyűjtő jármű tesztjét is megkezdte. A forradalmi kukásautó a Duna-szigetet járja, és a kommunális hulladék valamint a sárga kukák ürítését végzik vele. A csupán prototípusként létező jármű egyik előnye – az alváz a Mercedestől, a felépítmény a Stummertől van –, hogy a vezetőfülke alacsonyan van, így a sofőr pontosan látja, van-e gyalogos, biciklis az induló jármű előtt. Különösen fontos szempont ez, mivel a Duna-sziget a bécsiek egyik kedvelt pihenőhelye, ahova sokan járnak sétálni, biciklizni, futni.

A 85 kilowattórás akkumulátort menet közben két, egyenként 30 kilowattos üzemanyagcella tölti. Nemcsak a jármű meghajtása, de a hulladékgyűjtő edények kiürítése és a hulladék tömörítése is elektromosan zajlik. A 17 tonna önsúlyú jármű 23 köbméternyi szemetet tud begyűjteni és körülbelül 160 kilométer a gyűjtőjárata hossza. Ezzel kétszer akkora területet tud ellátni, mint a Bécsi Köztisztasági Vállalat elektromos kukásautója és gyorsabb a tankolása is. A hidrogénhajtású kukásautó egy dízeles járművet váltott le, így sokkal csendesebb, tisztább és biztonságosabb, mint hagyományos elődje. Tankolni a Wien Energie Floridsdorfban található hidrogénkútjához jár, ahol zöldhidrogénnel töltik fel.

A tesztüzemet a Bécsi Műszaki Egyetem követi nyomon, hogy a végén eldönthessék, az elektromos vagy a hidrogénhajtású kukásautó praktikusabb-e Bécs számára. Vizsgálják a járművek és az akkumulátorok viselkedését küldönböző hőmérsékleteknél, különböző távokon illetve különböző típusú hulladékok esetén. Az osztrák főváros célja, hogy lehetőség szerint már 2030 előtt klímasemlegesre cserélje a város 3.100 járműből álló járműparkját. Az alternatív hajtású járművekre váltás különösen a haszon- és nehézgépjárművek esetén jelent nagy kihívást.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!