Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Hónapokon belül kész a magát kormányzó Tesla

Létrehozva:

|

A Tesla Motors Model S nevű autójának három hónapon belül megújítják a szoftverjét, így a kocsi automata kormányzásra lesz képes – írja a Cnbc.com.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk csütörtökön azt mondta: “gyakorlatilag elmehetünk majd az autóval San Franciscóból Seattle-ig – ez nagyjából 1300 kilométeres út -, anélkül, hogy bármit is csinálnánk”. Az autót kizárólag autópályán, vagy bizonyos sebesség alatt magánterületen lehet használni.

A sajtótájékoztatón Musk azt is bejelentette, hogy az új szoftvernek lesz egy olyan funkciója is, ami figyelmezteti a Model S-t vezető sofőrt, ha a kocsinak merülni kezd az akkumulátora, és útvonaltervező, vészfék, és más biztonsági funkciók is lesznek benne. Nemcsak Musk kísérletezik hasonlóval: Nagy-Britannia négy városában nemrég kezdtek tesztelni vezető nélküli kocsikat. A világban már évek óta folynak kísérletek vezető nélküli autók tesztelésére. A Google a saját robotautójának közúti teszteléséért az Egyesült Államokban már 2010 óta lobbizik; Nevada állam 2012-ben már engedélyezte az önjáró autók használatát, míg San Joséban a tervek szerint ettől az évtől tesztelik a Google robotautóit. Néhány éve Kaliforniában is jóváhagyta a törvényhozás, hogy 2015-től a közutakon önjáró autók közlekedjenek. Nemcsak Amerikában és az Egyesült Királyságban folyik azonban ilyen fejlesztés: tavaly januárban a CES-en egy kisebb francia cég, az Induct mutatta be a 20 km/órás sebességre képes, és 8 személy szállítására alkalmas Naviát.

forrás: index.hu

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche

A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.

A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!