

Zöld Energia
Jól járhat, aki most telepítene napelemet – pályázat érkezett
Még 7 hét és újra indul a 100 százalékban állami támogatott napelemes rendszerek pályázata.
Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára egy szeptember 6-i sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői – írja a Portfolio. Mint elmondta, a program lehetővé teszi, hogy a becsatlakozók maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét. Ez a rezsiszabályok módosításának tükrében sokaknak jó hír. A program első fordulója év végén zárult le. A második, egyben utolsó forduló a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei csoportban, illetve a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyei régióban november 28-án, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, valamint Budapest és Pest megyében december 5-én kezdődik.
A legfőbb szabályok változatlanok: olyan háztartások vehetnek részt, amelyekben az éves bruttó átlagjövedelem nem haladja meg 4 millió 850 ezer forintot, a sikeres pályázók pedig 100 százalékos támogatást kapnak. A pénzt napelem-telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ez a napelemek mellett a fűtéskorszerűsítést, az akkumulátor-telepítést és a nyílászárócserét is tartalmazza. Előbbi kategóriára legfeljebb 2,9, utóbbira pedig maximum 11,3 millió forintos támogatás érhető el.
Steiner Attila szerint a pályázatok most fognak beérni, a téli időszakban pedig már csökkenteni tudják a háztartások földgázkitettségét. Az államtitkár hozzátette: az első körben 43 ezer benyújtott igényt kellett kiértékelni, a pályázatok feldolgozásával jól haladnak. Eddig 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget utaltak ki, az érintett projektek megvalósítása már elkezdődött. Mint kiemelte: november végéig az összes pályázat értékelését befejezik. Bár az utóbbi hetekben láthatóan felgyorsult a döntéshozatal, a nagy érdeklődés jelentősen lelassította a folyamatot. A második ütem eredetileg régiótól függően szeptemberben vagy októberben nyílt volna meg, a feldolgozás elhúzódása miatt viszont a kezdést későbbre kellett halasztani.

Zöld Energia
Napenergiával fűtik a házakat a sarkvidéken
Különleges, napenergián, szélenergián, vízenergián és biomasszán alapuló projektek zajlanak Alaszka sarkvidéki területén.

Az amerikai Nemzeti Megújuló Energia Laboratórium kutatói öt esettanulmányt készítettek olyan megújulóenergia-projektekről, amelyeket Alaszka állam sarkvidéki régióiban valósítottak meg – számol be a PV Magazine. A projektekben napenergiát, szélenergiát, vízenergiát és biomasszát használnak fel, és a hőszivattyúknak is komoly szerep jut.
Az egyik publikációban két település példáját mutatják be, a környéken egy összesen 223,5 kW teljesítményű napelemes rendszert telepítettek 351 kWh-os akkumulátorkapacitással és 250 kW-os inverterekkel, valamint hideg klímára tervezett hőszivattyúkkal párosítva. Shungnak és Kobuk területén 2020-ban 361 ember lakott, a megújuló rendszereket dízelgenerátorok cseréjének céljával vezették be. A helyi közösségek Northwest Arctic megyével és az Alaska Village Electric Cooperative-vel kötöttek megállapodást a projekthez, de az amerikai Mezőgazdasági Minisztériumtól is érkezett támogatás.
A rendszerben a napelemeket eltérően tájolták, hogy a termelés eloszoljon a hosszú, sarkvidéki nyári napok során. A hálózat mikrokontrollereket használ a dízelgenerátorok kikapcsolására, amikor azok terhelése nyáron 30 százalék alá csökken. A tanulmány nem közölt műszaki részleteket a hőszivattyúkról.
Az eredmények azt mutatják, hogy a rendszer évente 200 MWh villamos energiát termel, az akkumulátorok pedig néhány órán át képesek elegendő áramot biztosítani a településeknek. A szakemberek arra számítanak, hogy a közösségekben a háztartások évente 2000 és 2500 dollár (688-860 ezer forint) közötti összeget takaríthatnak meg, ha a dízelüzemű berendezéseiket hőszivattyúkra cserélik. A megújuló energiaforrások rendszere a becslések szerint a villamosenergia-összetétel 11-15 százalékát biztosítja.
A helyi őslakosoktól komoly támogatást kapott a projekt, a szakértők szerint ennek is komoly szerepe volt a kezdeti sikerekben. Jelenleg azt vizsgálják, hogy miként lehetne az inverter bővítésével tovább csökkenteni a dízelhasználatot, emellett a rendszerhez egy szélerőművet is kiépítenének.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Energiaügyi Minisztérium: rengeteg áramot és gázt spóroltunk meg a fűtési szezonban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében