

Zöldinfó
MEKH: folyamatos a földgázimport és 86 százalékos a tárolói készlet
A kihívások ellenére a folyamatos import és a 86 százalékos tárolói készlet biztosítja az idei télen a fűtéshez szükséges gázt, ugyanakkor már a következő fűtési szezon is fókuszba került – jelentette ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes a hivatal szerdai közleménye szerint.
A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) évértékelő rendezvényén Ságvári Pál elmondta, hogy a hazai piaci folyamatokat alapvetően befolyásolta a háború kitörése és az EU-ba irányuló orosz vezetékes gázexport drasztikus csökkenése. A 2021/22-es gázév központi problémája egész Európában a rendkívüli áremelkedés volt, melynek elsődleges oka az orosz csővezetékes import elapadásából eredő forrásszűke volt. Az áremelkedés jelentős finanszírozási igényt támaszt a kereskedőkkel szemben, és a megemelkedett költségek óriási terhet jelentenek a szektor minden szereplőjének. A magyar piacot érintő legnagyobb változásnak nevezte Ságvári Pál, hogy tavaly októbertől megindult az import Szerbia felől, ami együtt járt az ukrajnai import jelentős visszaesésével, majd megszűnésével. Az alacsonyabb import miatt a tavalyi télen az ellátásban jelentős szerepet játszottak a tárolók is, de a tavaszra kialakult rekordalacsony szintről a fűtési szezon kezdetére sikerült megnyugtató mennyiségű tárolói készletet építeni, ami biztosítja a téli ellátást.
Az áremelkedésnek jobban kitett ipari szektorban a 2021/22-es gázévben 10 százalék körüli volt a fogyasztás csökkenése, a lakossági fogyasztás eddig érdemben nem változott – tette hozzá. Ságvári Pál arra is kitért, hogy több mértékadó szervezet is elemezte a 2023/24-es télre való felkészülés kihívásait, és figyelmeztettek, hogy a nem orosz forrásból származó földgáz importjának további növelése korlátokba ütközik, így Európának fel kell készülnie egy esetleges részleges forráshiány kezelésére is – figyelmeztetett a MEKH elnökhelyettese.

Zöldinfó
Csaknem ezerötszáz fát ültetett el tavasszal Budapesten a Főkert
Budapest tiszta levegőjéhez a Főkert idén eddig csaknem ezerötszáz új fa ültetésével is hozzájárult, így több mint hatszáz új fasori és parkfával bővült az állomány, tíz idős fát telepítettek át, emellett kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők – közölte a Budapesti Közművek (BKM) Főkert Kertészeti Divíziója hétfőn az MTI-vel.

Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából a szakemberek nagy mennyiségben telepítettek facsemetéket a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton, ahol a Főkert százötven oszlopos szillel pótolta a fasor kiszáradt és a balesetveszély miatt kivágott oszlopos juharfáit. A szil várhatóan jobban fogja tolerálni a kedvezőtlen városi körülményeket, és a betegségekkel szemben is ellenállóbb. Budán, a XII. kerületben a Fodor utcában ötvennyolc közönséges pagodafa zöldíti újra a fasort, a Németvölgyi úton pedig negyvennégy korai juhart ültettek el. A Fiumei útra lepényfák, a Kőbányai útra hazai nemesítésű, gömb koronájú virágos kőrisek, illetve fatermetű, szárazságtűrő galagonyák kerültek.
A Népligetben, a Feneketlen-tónál, valamint a Pünkösdfürdő parkban és a Gesztenyéskertben a Főkert szakemberei nemcsak fiatal csemetéket ültettek, hanem egy speciális géppel huszonöt évesnél idősebb fákat – törökmogyorót, kőrist, szivarfát, páfrányfenyőt és vörös tölgyet – is. Ezek a koros fák már jóval nagyobb zöldtömeggel rendelkeznek, mint a díszfaiskolából frissen kikerült fiatal fák, ezért hatékonyabban növelik meg az adott területen a fotoszintetizáló zöldfelület nagyságát. A szakemberek az idén is folytatták az erdősítést, a Felsőrákosi-réteken csaknem ötszáz,a Szépvölgyi-erdőben pedig négyszáz erdészeti facsemete kezdheti meg a növekedést. A májusi erdőtelepítésen a világhírű környezetvédő és tudós, Jane Goodall személyesen vett részt, és egy gyertyán elültetésével maga is hozzájárult Budapest zöldfelületeinek növeléséhez. A Főkert felhívta a figyelmet, hogy a frissen ültetett fák sérülékenyek, még meg kell szokniuk új környezetüket, ezért arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzanak a növényekre, és a kutyáikat se engedjék a közelükbe, mert az ebek kárt tehetnek a csemetékben.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Energiaügyi Minisztérium: rengeteg áramot és gázt spóroltunk meg a fűtési szezonban
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében