Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Obama olajvezetéket vétózott

Létrehozva:

|

Ígéretéhez híven megvétózta kedden Barack Obama amerikai elnök a Keystone XL kőolajvezeték megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot.

Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője bejelentette, hogy a szövetségi felsőház március 3-án megkísérli majd leszavazni az elnöki elutasítást. Ehhez a republikánus többségű kongresszus mindkét házában kétharmados támogatottságra lenne szükség, amire megfigyelők szerint kevés az esély. Az elnök az elutasítás indoklásában azt írta, hogy a republikánus többségű kongresszus a hozzá kedden beterjesztett törvénytervezettel meg kívánta kerülni azokat a bevált eljárásokat, amelyek célja azt megállapítani, hogy valóban amerikai nemzeti érdek-e a Kanadából a Mexikói-öbölig vezető csővezeték megépítése. Az amerikai külügyminisztérium – az üggyel kapcsolatban immár sokadszor – a mérlegelés szakaszában tart.

A mostani ugyan még csak a harmadik vétó Obama hetedik évébe lépett kormányzásában, ám a liberális The New York Times szerint mostantól hasonló elnöki intézkedések sorára lehet számítani. Az elnök a várakozások szerint ilyen módon fog ellenállni a kongresszusi többségnek az egészségügyi reform módosítására, vagy az Iránnal szembeni újabb szankciók bevezetésére irányuló törekvéseinek. A konzervatív The Washington Times számításai szerint Obama január 3. óta 12 vétót – 11-et hivatalos nyilatkozatokban, egyet pedig szóban – helyezett kilátásba, ami az év ezen korai szakaszában három évtizedes csúcsot jelent. A lap rámutatott, hogy a hivatalos vétófenyegetések gyakorlatát a Fehér Ház 1985-ben, a republikánus Ronald Reagan által vezette be.

A Keystone XL megépítését a calgaryi központú TransCanada társaság először 2008-ban javasolta. Ezt az Obama-kormány 2012 elején arra hivatkozva utasította el, hogy a kongresszus által számára megszabott időkeret nem tette lehetővé a döntésre vonatkozó hatástanulmányok elkészítését. Ennek egyik oka az volt, hogy a terv ellenzői környezetvédelmi kifogásokat emeltek a vezeték nebraskai szakasza ellen. A TransCanada ezt követően kettébontotta a projektet, és bejelentette, hogy elkezdi megépíteni a vezeték Oklahoma állam és a Mexikói-öböl közé eső, 780 kilométeres szakaszát. Ehhez ugyanis – mivel a csővezeték déli szakasza kizárólag az Egyesült Államok területén halad – nem volt szükség szövetségi szintű jóváhagyásra.

A TransCanada 2012 májusában újból kérelmezte a washingtoni külügyminisztérium engedélyét az északi szakasz megépítésére. Mivel ez már átlépné a kanadai-amerikai határt, a projekt nem valósítható meg az Egyesült Államok kormányának beleegyezése nélkül. Tavaly januárban a külügyminisztérium is arra a következtésre jutott, hogy a vezeték nem okoz majd jelentősebb változást a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából. A minisztérium leszögezte, hogy a kanadai olajat – amelynek felhasználása 17 százalékkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár ugyan, mint az átlagos kőolajé – mindenképpen ki fogják termelni, és ha nem csővezetéken, akkor vasúton és közúton juttatják el a finomítókhoz, ami viszont nagyobb környezetszennyezési veszéllyel jár a földfelszínen.

Vizsgálat tárgyát képezi ugyanakkor, hogy valóban olyan jó munkahelyteremtő beruházás-e a Keystone XL, mint ahogy azt támogatói állítják. Az ellenérvek szerint az építkezés valóban sokaknak adna munkát, ám elkészülte után a csővezeték üzemeltetéséhez már legfeljebb csak 40 emberre lesz szükség. Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a TransCanada mellett az amerikai fogyasztóknak is jelentős hasznot hajt-e a kőolajvezeték. Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése a számítások szerint 7,6 milliárd dollárba kerül. A vezeték kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen tovább csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Vízügy: súlyos volt az idei aszály, de nem rendkívüli

Bár nagyon súlyos volt az idei aszály, nem tekinthető rendkívüli méretűnek: hasonló súlyosságú aszályok 20-50 évente bekövetkeznek Magyarországon – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közzétett elemzésében.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az elmúlt évszázadokban viszonylag rendszeresen előfordultak aszályos időszakok, a 11. és a 19. század között eltelt nyolcszáz évben mintegy harminc rendkívül súlyos aszályt jegyeztek fel, amelyek idején nagyobb folyóink vízszintje jelentősen lecsökkent, az állatállomány nagyobb része elpusztult és éhínség ütötte fel a fejét. Az 1794. évi és az 1863. évi aszályt tekintették az eddig előforduló legnagyobbaknak – írták. A 20. század sem volt mentes az aszályoktól, 1930 és 2000 között 33 olyan év volt, ami aszályosnak minősíthető. Az 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben bekövetkező aszályok súlyosak voltak. Az 1952-es messze kiemelkedett közülük: június 27. és augusztus 17. között a csapadék mennyisége a sokéves átlag tíz százalékát sem érte el, az ötven százalékát is csak kis foltokban haladta meg. Az aszály jelentősen hozzájárult az életszínvonal 1952-es mélypontjának kialakulásához, 1953 első hónapjaira pedig élelmiszerhiány alakult ki – idézték fel.

Az elemzés szerint az idei aszály tekinthető a 21. század eddigi legkomolyabbjának. (A csapadék mennyisége már 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a sokéves átlagtól, és nyaranta hosszú hőhullámok voltak.) Az agrárév csapadékösszege rendkívül alacsony volt, Szegeden mindössze 275 milliméter, ami a sokéves átlag fele, és máshol is alig haladta meg a 300 millimétert. A Dunán, a Tiszán és a Dráván elmaradt a tavaszi árhullám, mindhárom folyón rendkívül alacsony vízállások és vízhozamok voltak tapasztalhatók. A Dráván februárban megdőlt az addig mért legkisebb vízállás, de a Dunán és a Tiszán is a legkisebb vízálláshoz közeli értékeket mértek. A téli hónapok havi középhőmérsékletei 1-6 Celsius-fok körül mozogtak, a júliusi középhőmérséklet 24,7 fok volt, ami csaknem három fokkal magasabb a sokéves átlagnál. Az első becslések szerint az aszály következtében egymillió hektárt érintett-érint aszálykár, a napraforgó esetében hozzávetőleg ötvenszázalékos a terméskiesés – írták.

Megjegyezték: mind az 1794-es, mind az 1863-as, mind a 2022-es évet egy száraz időszak előzte meg. 1794-et megelőzően 1790-ben már aszály volt és 1793-ban is szárazság volt tapasztalható, szinte teljesen csapadékmentes őszi-téli időjárással. 1863-at megelőzően 1861 és 1862 is száraz is volt. Ezekhez az évekhez hasonlóan 2022-t megelőzően 2020-ban és 2021-ben is a sokéves átlagnál kevesebb csapadék hullott, idén pedig a sokéves átlagnál mintegy 45 százalékkal kevesebb. Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a meteorológiai aszály (a csapadékhiány) mindhárom esetben hidrológiai aszállyal párosult, azaz a folyók vízhozama elmaradt a szokásostól. Ugyanez tapasztalható a mostani aszály idején is: Magyarország folyóin 2017 óta nem vonult le nagyobb árhullám, 2022-ben legfeljebb közepes vízállás volt mérhető, míg júliusra a negatív vízszintrekordok dőltek meg. Az aszály kialakulásának harmadik tényezője a szokatlanul meleg időjárás: 1794-ben és 1863-ban is nagyon enyhe tél és kiugróan meleg nyár volt a jellemző, akárcsak 2022-ben.

Az idei aszály nagyon súlyosnak ítélhető, de az eddig tapasztalt legsúlyosabb, valóban katasztrofális aszályok mértékét nem érte el. “Ez egyben azt is jelenti, hogy egy, a jelenleginél is súlyosabb aszály nagy valószínűséggel be fog következni” – jegyezték meg. Azt írták, bár korábban rendszerint a folyamszabályozásokat jelölték meg az aszály okaként, a történelmi adatok azonban azt mutatják, hogy a folyamszabályozások előtt is rendszeresen sújtotta aszály az országot, ezért a folyók “vissza-kanyargósítása” nem jelent megoldást az aszályra, mivel a folyók drasztikusan csökkenő vízhozamát nem pótolja. Nem ígérkezik hatékony megoldásnak a vizek visszatartása, betározása sem, a legjelentősebb aszályok ugyanis a folyók alacsony vízhozamai mellett alakulnak ki, amikor elmaradtak a tavaszi árvizek és nincs eltárolható belvíz sem – írták, megjegyezve, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne kellene törekedni a vizek visszatartására.

Hozzátették, az aszály kérdésével foglalkozó szakemberek szerint az erdőknek nagyobb szerepük lehet a klíma helyi szintű javításában, a szél erejének megtörése, a párologtatás és a felhőképződés elősegítése és a hőmérséklet csökkentése révén. Az öntözéssel szemben hatékonyabb megoldás lehet a talajvízszint emelése, ami akár a víz csatornák medrében történő tározásával (medertározás) is elérhető, a mederből elszivárgó víz ugyanis a medertől mintegy ötszáz méter távolságban is szignifikánsan emelheti a talajvíz szintjét. Szintén segíthet, ha a csapadékosabb évek vizét vagy árvizét szikkasztó mezőkkel juttatják vissza a talajba, de törekedni kell az eddig kárba vesző víz – például a városok területéről elfolyó csapadékvíz – hasznosítására is.

Advertisement

 

mti

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák