Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Ötkukás Játékok – a sport és a szelektív hulladékgyűjtés jegyében

Létrehozva:

|

Első alkalommal szervezte meg Ötkukás Játékok rendezvényét az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) 2016. április 16-án a Népszigeten.

A program keretében a sportoló fiatalok játékos feladatokon keresztül érthették és tanulhatták meg, miért fontos környezetünk védelme és a szelektív hulladékgyűjtés. Az eseményen Paksy Tímea többszörös világ- és Európa-bajnok kajakos mutatott példát a gyerekeknek, akiknek arra hívta fel a figyelmét, milyen szoros a sport és a környezettudatosság kapcsolata, és hogy mit tudnak tenni ők maguk a környezetünk védelméért.

A sport, egészségvédelem és környezetünk védelme “kéz a kézben jár” egymással. Ha odafigyelünk az egészségünkre, az a környezetünknek is jót tesz, és a tisztább, kevésbé szennyezett környezet a mi egészségünket is óvja. Erre az összefüggésre mutat rá az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) projektje, amely a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI SE) közreműködésével valósult meg Budapesten.

Környezetünk védelme és a fenntartható fejlődés egyik fontos alappillére a szelektív hulladékgyűjtés. Ebben a projektben az általános iskolás korú, sportoló, így az egészséges életmódra nyitott gyerekek számára mutatja meg egy-egy népszerű világbajnok, olimpikon sportoló, ő maga hogyan óvja a környezetét, és mit tudnak tenni ugyanezért a gyerekek.

Az Ötkukás Játékok keretében a résztvevő diákok az OKTF NHI egyedi, edukációs céllal külön erre a projektre kifejlesztett játékai segítségével sajátíthatták el a szelektív hulladékgyűjtés „fortélyait”, az azzal kapcsolatos – ebben a korban – legfontosabb tudnivalókat. Az Ökotwister, a Szelektív csúszka és a hulladékos témában átdolgozott népszerű „Ki nevet a végén?!” játékok keretében megismerhették az egyes hulladéktípusokat, és megtanulhatták, melyik hulladék milyen színű gyűjtőedénybe való.

A KSI SE sportoló növendékei a klub Népszigeten található edzőközpontjában az aznapi edzések után több turnusban érkezhettek a programra. Az eseményen Paksy Tímea, kilencszeres világbajnok és tízszeres Európa-bajnok kajakos várta a gyerekeket. Paksy Tímea hangsúlyozta: mind a sport, mind pedig a környezetvédelem hatással van az egészségünkre; mindkettő tudatosságot igényel és mindkettőnél fontos a felelősségvállalás.

A sportoló elmagyarázta a szelektív hulladékgyűjtés alapjait a gyerekeknek, akik már aznap hasznosíthatták az így megszerzett ismereteket a kifejezetten erre az alkalomra készített társasjátékok segítségével.

Advertisement

Agócs Mihály az utánpótlás korosztály mesteredzője kifejezetten fontosnak tartotta, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben: „Mi – sportágunknál fogva – igazán közel vagyunk a természethez, hiszen a tavasz-nyár-ősz minket a vízen talál. Így sokszor találkozunk a természet szépségei mellet, az azt elcsúfító hulladékokkal is. Fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy vigyázzanak környezetükre és úgy, vagy tisztábban hagyják hátra utódaiknak, mint ahogy ők kapták azt az elődeiktől!”

 

Zöldinfó

Spanyolország törvénnyel próbálja csökkenteni az élelmiszer-pazarlást

Élelmiszer-pazarlás elleni törvényt fogadott el a spanyol parlament, hogy csökkentse a dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyiségét, amely jelenleg 1,2 millió tonnára rúg.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A jogszabály az éttermek számára előírja, hogy ajánlják fel és díjmentesen, lehetőleg újrahasznosítható csomagolásban biztosítsák vendégeiknek a maradék hazavitelének lehetőségét. Kötelezi az élelmiszerboltokat, hogy az egészségügyi előírásoknak megfelelő, csupán tökéletlen termékeket is értékesítsék, és kedvezménnyel ösztönözzék a lejárat közeli áruk megvásárlását. A megmaradó termékeket pedig ajánlják fel társadalmi szervezeteknek, vagy ha emberi fogyasztásra már nem alkalmasak, akkor állati takarmányozásra, illetve bioüzemanyag előállítására. A törvény értelmében az élelmiszerlánc minden szereplőjének, tehát a termelésben, a feldolgozásban, az élelmiszer-elosztásban, valamint a vendéglátásban részt vevő vállalatoknak veszteség- és hulladékmegelőzési terveket kell kidolgozniuk.

Ignacio García Magarzo, az Asedas forgalmazói szövetség főigazgatója az El País című napilapnak kifejtette: “az ilyen típusú tervek diagnosztizálják, hogy miért keletkezik hulladék, és műszakilag, környezetileg és gazdaságilag életképes alternatívákat keresnek annak csökkentésére, időszakos ellenőrzési intézkedésekkel”. A jogszabály ezer eurótól 100 ezer euróig terjedő bírságösszegeket állapít meg a törvényi kötelezettségeket nem teljesítő cégekkel szemben. A törvény előírja továbbá a Földművelésügyi, Halászati és Élelmiszerügyi Minisztériumnak, hogy egyfajta menetrendként készítsen élelmiszerveszteség- és hulladékellenőrzési tervet, amely tartalmazza az ellenőrzési feladatok általános célkitűzéseit és prioritásait. Az intézkedések lényege, hogy a kiskereskedelemben, valamint a fogyasztóknál keletkező élelmiszer-pazarlást a felére, míg a termelésben és forgalmazásban 20 százalékkal csökkentsék 2030-ra.

A törvény három célt teljesít: a szociális célt, mert elkerüli az élelmiszerek pazarlását; a környezetvédelmi célt, mert az élelmiszerek előállítása víz-, energia- és hulladékgazdálkodással jár, valamint a gazdasági célt is, mivel a szemétbe kerülés a gazdálkodás hatékonyságának csökkenését jelenti – érvelt Paloma Sánchez Pello, a Spanyol Élelmiszer- és Italipari Szövetség (FIAB) versenyképességi igazgatója az El Paísnak.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák