Ígéretéhez híven megvétózta kedden Barack Obama amerikai elnök a Keystone XL kőolajvezeték megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője bejelentette, hogy a szövetségi...
Nyugodtabb életet ígér az ikonikus halnak a FAO új digitális eszköze, amely révén gyorsan beazonosíthatóvá válnak bizonyos fajtái. Az újonnan kifejlesztett iSharkFin nevű szoftver segít megóvni...
Jelentősen kevesebb hulladék keletkezik az utóbbi években Magyarországon, 2000-ben az éves mennyiség még 40 millió tonnára rúgott, 2014-ben azonban már csak 17,4 millió tonna volt –...
Egyre nagyobb az aktivitás az energetikai fejlesztésekben, a hangsúly pedig mindinkább a megújuló erőforrásokra, az ehhez szorosan kapcsolódó energiatárolásra, illetve a hatékonyságnövelésre kerül. De a „smart”...
A WWF aggodalmát fejezte ki a kékúszójú tonhalra vonatkozó halászati kvóta túl hírtelen és túlságosan nagymértékű emelése miatt, a halfaj ugyanis már most is drámai mértékben...
Az osztrák Környezetvédelmi Minisztérium fővédnöksége alatt rendezik meg a bécsi Eurovíziós Dalfesztivált. A szervezők azt ígérik, az idei show lesz a legzöldebb az fesztivál történetében és...
Kolumbiában nem csak a kokain, az illegális bányászat is egyre nagyobb problémát jelent. Az eldugott folyók mentén egyre jobban elszaporodnak az illegális bányák, ahol aranyat, nikkelt...
Hatalmas, narancsszínű mérgező felhő közeledik Barcelona felé, miután a spanyol várostól 60 kilométerre robbanás történt egy kisváros vegyi üzemében. Az Igualadában történt detonáció során salétromsav és...
A világ legfiatalabb mikroállama nem más, mint a Greenpeace kampányfogása. Dél-Amerika összes gleccserének több mint 80%-a Chilében található, de sajnálatos módon ennek a több mint 3000 gleccsernek...
Az Oliver’s Travel nevű cég új, szolgáltatást indított, melyet egyelőre Franciaországban vehetnek igénybe a házasodni vágyók, de ha sikeres lesz, Anglia és Olaszország felé terjeszkednének. A...