Zöld Közlekedés
Szinte teljesen újrahasznosítható elektromos kisautó
A Noah nevű jármű tervezésekor az újrahasznosíthatóság volt a fő szempont.
Az eindhoveni TU/Ecomotive által megálmodott elektromos autó olyan kompozit anyagból készült, amelynek alapját a cukor és a len jelenti, éppen ezért a gépkocsi az életciklusának a végén szinte 100 százalékban újrahasznosítható. A kompozit anyag a méhsejtszerkezeten alapul, könnyű és ugyanakkor rendkívül erős. A kétüléses Noah súlya mindössze 350 kilogramm, az elektromos motorja 20 lóerős és egy moduláris akkumulátor egészíti ki. Amennyiben később egy hatékonyabb és jobb akkumulátor válik elérhetővé, akkor a jelenlegi megoldás gond nélkül kicserélhető arra. A prototípus hatótávolsága körülbelül 240 kilométer, míg a maximális sebessége 100 kilométer/óra. A Noah még az idén megkaphatja a helyi közlekedési felügyelettől a forgalmi engedélyét.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Közlekedés
Tizenkétszeresére nőtt a zöld rendszámos autók száma az évtized eleje óta
A múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A teljes flotta darabszáma a 96 ezret közelíti. Így minden bizonnyal még 2025-ben munkába áll a százezredik a leginkább környezetkímélő gépkocsikból – írja az alternativenergia.hu. A tiszta és csendes járművekből az évtized elejéhez képest tizenkétszer többet szereltek már fel világoszöld hatósági jelzéssel. Számuk 2023 ősze óta a duplájára nőtt. Már szeptemberben bizonyossá vált, hogy az idei a valaha volt legerősebb év lesz a zöldautó állomány bővítésében. Az első tíz hónapban 25,5 ezer feletti volt a gyarapodás. Az egész éves adat jó eséllyel 30 ezer darab fölött alakul majd – mutatott rá az EM. Kiemelték, hogy a kereslet élénkítéséhez nagyban hozzájárul a népszerű vállalati e-autó program. Már több mint 7000 cégnek ítéltek meg és több mint ötezernek ki is fizettek átlagosan 4,3 millió forint támogatást. A lehetőség a 40 milliárd forintra megemelt keretösszegnek köszönhetően még mindig elérhető a gazdasági társaságok számára – erősítette meg a minisztérium.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaItt az új akkumulátor-generáció: leválthatják a lítiumot egy új anyagra
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaMegérkeztek az új Citarók: modernebb és kényelmesebb buszok járnak a fővárosban
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaA Skoda 2026-ban új, teljesen elektromos SUV-modellel bővíti kínálatát
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaRekordmennyiségű áramot töltöttek a magyar elektromos autósok
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEnergetikai korszerűsítés: már több ezer család részesült támogatásban országszerte

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés