

Zöld Közlekedés
Szupercsöndes drónt alkottak
Sokak számára zavaró a drónok búgása, egy amerikai vállalat ezt figyelembe véve hozott létre egy eszközt.
Sok szakértő véli úgy, hogy a drónok a jövőben komoly feladatokat kaphatnak mindennapi életünkben, részt vehetnek például a csomagok szállításában. Az ilyen típusú eszközök ellen szól ugyanakkor, hogy viszonylag zajosak, ami hosszú távon zavaró lehet. Mérnökök egy csoportja a közelmúltban csendes, teljesen elektromos, nulla kibocsátású drónt hozott létre – számol be az Interesting Engineering. Az eszközt a floridai tech startup, az Undefined Technologies készítette. A Silent Ventus nevű drón ionmeghajtással működik. „A Silent Ventus szemléletes példája azon szándékunknak, hogy fenntartható, progresszív és kevésbé zajos városi környezetet teremtsünk” – mondta Tomas Pribanic, a vállalat alapítója és vezérigazgatója. A drón közelebb viszi a céget végső céltermékének megvalósításához, és megmutatja a vállalat technológiájának kettős felhasználását.
Az eszköz egy olyan technológiai szabadalmat használ, melynek köszönhetően képes aktiválni a környező ionfelhőt. Ily módon jelentős iontolóerő keletkezik, meghajtva a gépet. A drón szinte zajtalanul képes mozogni. A szerkezet fejlesztése jó ideje tart már, a munka tavaly decemberben ért el egy fontos mérföldkövet. Az eszköz ekkor egy 2 percen és 30 másodpercen át tartó tesztrepülésen vett részt, a szakértők pedig kipróbálhatták teljesítményét, repülési dinamikáját, állóképességét és zajszintjét. A mérnökök arról számoltak be, hogy a szerkezet ötször tovább tudott a levegőben maradni, mint a korábbi prototípus, és 85 decibelnél is kisebb zajszintet hozott létre. Pribanic akkor azt mondta, hogy drónjuk egy lépéssel közelebb került a piaci bevezetéshez.
Az Undefined Technologies weboldala alapján az eszköz jelenlegi verziója innovatív fizikai megközelítésekre alapozva 70 decibelnél is halkabb hangot ad ki. Az Egyesült Államokban a lakó-, ipari és kereskedelmi zónákban a megengedett zajszint 50-70 decibel, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken az új szerkezetet tökéletesen lehetne használni. Összehasonlításképp: a mai drónok többsége 85-96 decibeles zajjal üzemel.

Zöld Közlekedés
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.
A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.