Zöldinfó
Új látványvilág a Melbourni Állatkertben

Az újrahasznosítás már az állatkertekben is tetten érhető. Példa erre a Melbourni Állatkert, ahol a zoológusok által felkért építészek az állatok számára jónéhány fontos építményt terveztek újrahasznosított fából és rattanból.
Feladatuk kettős cél szolgált. Egyrészt szimulálniuk kellett a látogatók számára az esőerdőt, ahol adekváltan megérzhetik ezt a környezetet, másrészt az ott élő állatok számára a vadon természetes világát teremtik meg. E látványvilág kialakításában, az izgalmas projekt megvalósításában a tájépítészek és az állatkert szakemberei minden ismeretüket latba vetve működtek együtt. Ami a munkálatokat illeti, a fenntarthatóság jegyében több pihenőhelyet és látogatóteret, valamint a tartószerkezetek java részét könnyen karbantartható újrahasznosításra alkalmas fából és rattanból építették fel. Ez képezte azt az átfogó projektet, amely lehetővé tette, hogy ezen a helyszínen a praktikum és az izgalmas látványvilág egyszerre érvényesüljön.

Zöldinfó
Kitiltják az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az iskolákból
A spanyol korlátozza az olajban sült ételek számát, továbbá a félkész termékek használatát a közétkeztetésben.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A rendelet, amely egyéves felkészülési időt biztosít az oktatási intézményeknek, azzal a céllal született, hogy minden gyerek mindennap hozzájuthasson egészséges, tápláló és változatos étrendhez, függetlenül családja jövedelmi szintjétől. A jogszabályt kidolgozó fogyasztási minisztérium felmérése szerint ugyanis az alacsony, évi 18 ezer euró (7,3 millió forint) alatti jövedelemmel rendelkező családok 6 és 9 év közötti diákjainak 47 százaléka túlsúlyos, mert nem engedheti meg magának, hogy több friss vagy teljes értékű ételt egyen.
A közétkeztetési reform értelmében az ország 17 ezer iskolai menzának mindennap kínálniuk kell majd friss gyümölcsöt és zöldséget, amelyek legalább 45 százaléka szezonális kell legyen. Havonta legalább két alkalommal kell biztosítaniuk valamilyen bioterméket, vagy a kiadások 5 százalékát kell bioélelmiszerre fordítaniuk. A szaktárca szerint 1200 olyan intézmény működik, ahol soha nem szolgálnak fel halat a gyerekeknek, egy év múlva azonban legalább egyszer bele kell kerülnie a heti menübe, amelyben nem szerepelhet egynél többször olajban sült étel, de az sem lehet félkész termék. Teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret hetente kétszer, míg barna rizst vagy teljes kiőrlésű tésztát havonta négyszer kell majd biztosítani a gyerekeknek.
A menzán csak vizet szolgálhatnak fel italként, az automatákban és büfékben pedig csak olyan üdítőt árusíthatnak, amelynek cukortartalma nem haladja meg az 5 grammot adagonként. A minisztérium tájékoztatása szerint a reform részleteinek kidolgozásakor figyelembe vették a Spanyol Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozási Ügynökség, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Döntést hozott az Alkotmánybíróság a napelemes szaldósok ügyében!
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Inkább a szomszéd, mint a napsütés számít, amikor napelemet telepítünk a tetőnkre
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta
Kitiltják az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az iskolákból
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Szaharai porvihar hazánk felett – kutatók a jelenségről és a terjedő álhírekről
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés