Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Úszó napelemeket tesztel Szingapúr

Létrehozva:

|

A távol-keleti városállam egyre inkább a napenergiás innovációkra épít és ezt támasztja alá a legújabb terv is, amelynek alapján a helyi tavak felületének egyötödét fedik le napelemekkel.

A kutatók jelenleg is egy tesztrendszer megalkotásán dolgoznak. Az EDB nevű helyi hivatal több mint 11 millió szingapúri dollárral támogatja a projektet, amelyet a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) Napenergia-kutató Intézetének a megbízásából a 35 éves Lu Zhao vezet. A helyi 17 víztározóból 10 esetében vizsgálják meg azt, hogy a felületükön elhelyezhetők-e napelemek. Az egyik érintett víztározó a Tengeh, amely köré lakásokat építenek, így egy intelligens, fenntartható városrész jön létre. A tó felszínén elhelyezett napelemek teljes felülete 11 000 négyzetméter és összesen hét gyártó kilenc eljárását tesztelik a napenergia hasznosítására. Van olyan gyártó, amely például víz segítségével hűti a napelemeket, mert hisz abban, hogy így több áramot termelhet. A kísérleti üzem annyi áramot termel, ami elegendő 250 négyszobás lakás ellátására. Lu úgy vélte, hogy ha Szingapúr úgy dönt, hogy az édesvizei felületeinek nagy részét a napenergia hasznosítására használja, akkor az komoly dolgot jelent majd és 50-100 hektárról lesz szó. Többek között olyan kérdéseket kell megválaszolni, hogy melyik szög a legjobb a leghatékonyabb áramtermeléshez, milyen kábeleket kell alkalmazni a megtermelt áram továbbítására és milyen gyakran kell kitisztítani a napelemeket, amiket a madarak előszeretettel használnak. De tisztázni kell azt is, hogy a projekt milyen hatással lehet a környezetre, a napelemek elhelyezése a tavakra és azok élővilágára, elsősorban az algákra. Lu kifejtette, hogy tartósan szeretnének néhány száz megawatt áramot a víztározók felületén elhelyezett napelemek segítségével megtermelni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy hektár vízfelületen körülbelül egy megawatt áram termelhető.

Masagos Zulkifli szingapúri vízügyi, környezetvédelmi és nyersanyagügyi miniszter elmondta, hogy az úszó rendszerek nem csupán abban segítenek nekik, hogy szabadon maradjanak az értékes földterületeik, hanem mérséklik a víztározóik párolgási veszteségeit is. A városállam azért is támogatja a kísérleteket, mert hosszú távon szeretné csökkenteni a függőségét a szomszédos országoktól és azok nyersanyagaitól, főleg az indonéz gáztól. A víztározók és tavak mellett a helyi szakemberek egy tengeri mesterséges szigeten is napelemeket helyeznek el. A 350 hektáros Semakau sziget a szingapúri szemétégetés után maradt hamuból jött létre. Zulkifli bejelentette, hogy az év végéig a kétszeresére növelik a víztározók felszínén elhelyezett napelemes rendszerek felületét.

forrás: alternativenergia.hu 

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Csaknem ezerötszáz fát ültetett el tavasszal Budapesten a Főkert

Budapest tiszta levegőjéhez a Főkert idén eddig csaknem ezerötszáz új fa ültetésével is hozzájárult, így több mint hatszáz új fasori és parkfával bővült az állomány, tíz idős fát telepítettek át, emellett kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők – közölte a Budapesti Közművek (BKM) Főkert Kertészeti Divíziója hétfőn az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából a szakemberek nagy mennyiségben telepítettek facsemetéket a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton, ahol a Főkert százötven oszlopos szillel pótolta a fasor kiszáradt és a balesetveszély miatt kivágott oszlopos juharfáit. A szil várhatóan jobban fogja tolerálni a kedvezőtlen városi körülményeket, és a betegségekkel szemben is ellenállóbb. Budán, a XII. kerületben a Fodor utcában ötvennyolc közönséges pagodafa zöldíti újra a fasort, a Németvölgyi úton pedig negyvennégy korai juhart ültettek el. A Fiumei útra lepényfák, a Kőbányai útra hazai nemesítésű, gömb koronájú virágos kőrisek, illetve fatermetű, szárazságtűrő galagonyák kerültek.

A Népligetben, a Feneketlen-tónál, valamint a Pünkösdfürdő parkban és a Gesztenyéskertben a Főkert szakemberei nemcsak fiatal csemetéket ültettek, hanem egy speciális géppel huszonöt évesnél idősebb fákat – törökmogyorót, kőrist, szivarfát, páfrányfenyőt és vörös tölgyet – is. Ezek a koros fák már jóval nagyobb zöldtömeggel rendelkeznek, mint a díszfaiskolából frissen kikerült fiatal fák, ezért hatékonyabban növelik meg az adott területen a fotoszintetizáló zöldfelület nagyságát. A szakemberek az idén is folytatták az erdősítést, a Felsőrákosi-réteken csaknem ötszáz,a Szépvölgyi-erdőben pedig négyszáz erdészeti facsemete kezdheti meg a növekedést. A májusi erdőtelepítésen a világhírű környezetvédő és tudós, Jane Goodall személyesen vett részt, és egy gyertyán elültetésével maga is hozzájárult Budapest zöldfelületeinek növeléséhez. A Főkert felhívta a figyelmet, hogy a frissen ültetett fák sérülékenyek, még meg kell szokniuk új környezetüket, ezért arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzanak a növényekre, és a kutyáikat se engedjék a közelükbe, mert az ebek kárt tehetnek a csemetékben.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!