Zöldinfó
Veszélyben a Virunga Nemzeti Park gorillái

A Virunga Nemzeti Parkban élő különösen védett fajok fennmaradásáért újból aggódnak a helyi halászok, a világ természetvédői és a lakosság – adta hírül a The Earth Times márciusban.
A Kongó területén fekvő nemzeti park Afrika biológiailag legsokszínűbb zöldterülete. Több mint háromezer állatfajnak ad otthont, köztük a híres, kritikusan veszélyeztetett hegyi gorillának. A területen az afrikai és erdei elefántok, csimpánzok, okapik, zsiráfok, kafferbivalyok is megtalálhatók és számos csak itt élő madárfaj fészkel a területen. A parkhoz tartozó Edward-tó is számos fajnak biztosít élőhelyet, köztük a védett vízikovaknak. A tó kb. 50 ezer család megélhetését biztosítja.
Korábbi kutatások bizonyították, hogy a tó alatt jelentős olajforrások találhatók. 2014-ben a természetvédők (a WWF vezetésével és az UNESCO közreműködésével) jelenetős eredményt értek el, amikor sikerült a területen kutató fúrásokat végző brit olajvállalat, a SOCO tevékenységét felfüggeszteni. Az akkori ígéret szerint a kormány a jövőben nem ad ki engedélyt a park területén végezhető olajfúrásokra. A friss hír szerint azonban a kongói vezetés változtat a korábban ígért korlátozásokon és ez újra lehetővé teszi, hogy az olajvállalatok visszatérjenek a helyszínre.
A Virunga Nemzeti Parkban végzett olajfúrások természeti katasztrófát okozhatnak és az itt élő ritka védett fajok – köztük a hegyi gorillák – számára fenyegetést jelentenek. A világon vadon élő kb. kilencszáz hegyi gorilla 30%-a él ezen a területen. Az olaj kitermelésének engedélyezése az állatok élőhelyének pusztulását okozná az egyre növekvő forgalommal, új utakkal és vasúttal, ide települő idegen emberekkel. Az olaj értékes kincs és a természetvédők is tisztában vannak azzal, milyen hasznot remélnek a helyi vezetők az olajtól. De más megoldás is választható a gazdaság fellendítésére. A WWF tavalyi felmérése szerint az ökoturizmus és a halászat jelentős jövedelmet tudna biztosítani a Virunga területén.
A teljes cikk itt olvasható.

Zöldinfó
Még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és legnagyobb múltra visszanyúló környezetszépítő versengésére, a Virágos Magyarország versenyre.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Kiemelik: a szervezők célja, hogy minél több város és falu tegyen zöldfelületei környezettudatos fejlesztéséért. Az eredeti határidő meghosszabbításával további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy regisztráljanak. Jelentkezni a pályázat honlapján lehet, a részvétel díjmentes.
A szervezőbizottság, és a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary ezúttal is a település mérete szerint 5 kategóriában hirdette meg a versenyt. Emellett tematikus díjakat is kiosztanak: így többek között az Év főtere és fasora elismerést, vagy a Virágzó közösség- és a Virágos városi- és faluséták-díjakat is – írták.
Új kezdeményezésként az idén jelentkező öt legkisebb lélekszámú, 500 fő alatti falu különdíjként klímatűrő virágokat, fákat és cserjéket tartalmazó, nagyértékű ajándékcsomagban részesül. Ezúttal is számos minisztériumot sikerült megnyerni a fenntartható környezetszépítés ügyének, köztük az Energiaügyi és az Építési és Közlekedési Minisztériumot – utóbbi immár két elismerés odaítélésével is támogatja a versenyt. Mellettük sok szakmai szervezet is értékes díjakat ajánl fel a legnagyszerűbb zöldprojekteket bemutató településeknek.
Az immár 32. alkalommal meghirdetett versenyre regisztrált településeket a szakmai zsűri személyesen keresi fel, ahol a bírálat alkalmával értékelést, szaktanácsokat is kapnak, a Virágos Magyarország ezzel a fenntartható zöldfelület-gazdálkodás személetének erősítéséhez is hozzájárul.
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás óta
Vesztegetési nyomozás következménye: tagsági kizárás a brüsszeli napenergia-szövetségnél
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Vádat emeltek egy kenderesi férfi ellen, aki 21 tonna veszélyes hulladékot tárolt az udvaron
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Áll a bál a Borussia Dortmund napelemes projektje körül
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás óta
Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a Volán-flotta
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés