Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Világszerte csökkent a klímaváltozás miatti aggodalom

Világszerte csökkent tavaly az aggodalom a klímaváltozással kapcsolatban, miközben a globális felmelegedés jelentette veszély egyre nő – közölte a The Guardian című brit napilap szerdán a Gallup intézet nemzetközi felmérésre hivatkozva.

Létrehozva:

|

A hivatkozott közvéleménykutatás azt mutatja, 2021-ben a megkérdezettek csupán kevesebb mint fele vélekedett úgy, hogy a klímaváltozás az elkövetkezendő 20 évben “nagyon súlyos fenyegetést” jelent. Kínában, amely a világ legnagyobb légszennyezőjének számít, csupán 20 százalék volt ez az arány, három százalékkal kevesebb, mint az intézet előző, 2019-re vonatkozó felmérése során. Globálisan 1,5 százalékponttal, 48,7-re csökkent ez az arány 2021-re. A friss felmérés 121 országban készült, több mint 125 ezer ember részvételével. A felmérés összeállítói rámutattak arra, hogy más, haladéktalan ügyek – például a koronavírus-járvány vagy a megélhetési nehézségek – gyakran vonják el a figyelmet a klímaváltozás hosszabb távon mutatkozó hatásaitól.     Kiemelték azonban, hogy a klímaváltozásra éppen a legérintetteb térségekben fordítják a legkevesebb figyelmet: a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a lakosság csupán 27,4 százaléka, Dél-Ázsiában pedig 39 százaléka fejezte ki aggodalmát.

A sydney-i székhelyű Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet által közzétett, 228 ország és régió vizsgálatával készített felmérés viszont rámutat arra, hogy az aggodalmak csökkenése nem jelenti a veszély enyhülését. Világszerte 750 millió embert fenyeget alultápláltság, és a klímaváltozás, a növekvő inflációval és az ukrajnai háborúval együtt tovább növeli az élelmiszerbizonytalanságot a világban – szögezték le az intézet részéről. Az IEP tanulmánya rámutatott arra is, hogy több mint 1,4 milliárd embert fenyeget továbbá ivóvízbizonytalanság, amely 2040-re várhatóan több európai országot érint majd, egyebek között Görögországot és Olaszországot is. Steve Killelea, az IEP alapítója leszögezte: az ENSZ novemberi klímakonferenciáján a résztvevő országoknak meg kell vitatnia, miként gyorsítja fel a klímaváltozás az ökológiai fenyegetéseket, s a nemzetközi közösség miként tudná őket mérsékelni.

 

mti

Zöldinfó

Milyen környezetbarát alternatívák léteznek a sztreccsfólia gyártásban?

A sztreccsfóliák mindennapjaink és ipari folyamatok nélkülözhetetlen részévé váltak, és ennek jó oka van. A nagy mértékű felhasználás nem feltétlen kell, hogy környezetvédelmi szempontból aggodalomra adjon okot. Kitűnő megoldások léteznek a sztreccsfólia gyártás ökológiai lábnyomának csökkentésére.

Létrehozva:

|

Szerző:

A sztreccsfóliák környezetbarát innovációja

sztreccsfóliák alapanyagát adó kissűrűségű polietilén (LLDPE) rugalmassága és tartóssága miatt közkedvelt. A gyártási folyamatok fenntarthatóság felé történő elmozdítása például történhet regranulátum használatával, ami a műanyag hulladék mechanikai és kémiai feldolgozásából ered. Az újrahasznosított anyagok használata és az energiatakarékos technológiák alkalmazása mind a környezeti terhek csökkentése felé mozdítja el az iparágat.

Csévével vagy cséve nélkül? Melyik a környezetbarátabb?

Az Iparifóliák kétféle sztreccsfóliát kínál: csévés és cséve nélküli változatokat. A csévés sztreccsfóliák speciális, ragasztóval dúsított papírmasszából készült csévék segítségével készülnek, amelyek rendkívül tartósak. Habár nem alapvető, de opcionálisan akár többször is felhasználhatók, ezáltal csökkentve a hulladék mennyiségét.

A cséve nélküli sztreccsfóliák még inkább környezetbarát megoldást nyújtanak, hiszen a csévék eltávolításával csökkentik a hulladék mennyiségét és a logisztikai költségeket is. Ezek a sztreccsfóliák könnyen kezelhetők kézi húzóval vagy speciális fóliázó gépekkel, így a csomagolás során nem keletkezik felesleges hulladék.

Széleskörű felhasználás és környezetvédelmi előnyök

Az Iparifóliák sztreccsfóliái számos iparágban bizonyítják hasznosságukat, beleértve az élelmiszeripart, az agráripart és a szállítmányozást. A sztreccsfóliák rugalmasak, vízállók és védik az árut a szállítás és raktározás során felmerülő sérülésektől, minimalizálva ezzel az árukiesést és a környezetterhelést.

Az Iparifóliák kínálatában megtalálhatók a víztiszta, színes, mini roll, gépi és előnyújtott sztreccsfóliák, amelyek különböző felhasználási területekre specializálódtak. A környezetvédelem szempontjából különösen előnyös a sötét színű sztreccsfólia, amely UV-sugárzás ellen is véd és elrejti az árut a kíváncsi szemek elől.

Advertisement

Az Iparifóliák elkötelezettsége a fenntarthatóság mellett

Az Iparifóliák 2004 óta nyújt megbízható megoldásokat a csomagolástechnika területén. Az ipari sztreccsfóliák gyártása és forgalmazása során szerzett tapasztalataik lehetővé teszik, hogy minden iparági igénynek megfeleljenek. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett, folyamatosan keresve az innovatív megoldásokat, amelyek csökkentik a környezeti lábnyomot.

Forduljon bizalommal az Iparifóliákhoz, ahol szakértő csapatuk készséggel nyújt tájékoztatást a sztreccsfóliák felhasználásával kapcsolatban, biztosítva a legjobb minőséget és a környezetbarát megoldásokat.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!