Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A pénztárcánkat is kíméli a zöld életmód

Létrehozva:

|

Talán nem is gondoljuk, mennyi rejtett és felesleges költség bújik meg a szokásos háztartási tevékenységeink mögött. A zöld életmód nemcsak a környezetünket, de a pénztárcánkat is kíméli. Egy kevés odafigyeléssel sokkal gazdaságosabbá tehetjük a háztartásunkat.

Egy szokásos felépítésű háztartásba eleve szinte bele van kódolva a vízpazarlás a WC öblítésétől a mosógépből kifolyó vízig. Bár ezeknek a rendszereknek a megváltoztatása és gazdaságossá tétele általában nagyobb átalakításokat igényel, vannak olyan dolgok, melyekhez csak egy kevés figyelem szükséges – írta az ecolounge.hu. Talán nem is gondoljuk, mennyi rejtett és felesleges költség bújik meg a szokásos háztartási tevékenységeink mögött. Ezért érdemes kicsit elgondolkodnunk, hol boldogulunk kevesebb árammal, vízzel, esetleg benzinnel.

Meglepően nagy hatású, ha megváltoztatjuk apró szokásainkat. A palackozott víz és üdítők elhagyása a legfontosabb dolog, amit a bolygónkért tehetünk. De például elzárhatjuk a csapot fogmosás közben, a teleengedett kádban fürdés helyett olykor választhatjuk a rövid és lényegre törő zuhanyozást, és kipróbálhatjuk, hogy milyen, ha nem folyóvízben mosogatunk, hanem bedugjuk a lefolyót, vagy mosogatógépet használunk, amely jóval takarékosabb, mint a kézi mosogatás. Ezek az apró változtatások a havi vízszámlánkon is meg fognak mutatkozni.

„ZÖLD” DIÉTA
A bikiniszezon kellős közepén járunk,mi a szénhidrátdiéta helyett egy másfajta táplálkozást ajánlunk: a csökkentett szén-dioxid-kibocsátású, vagyis „low-carbon” diétát. S bár hirtelen fogyást nem ígérhetünk, azt igen, hogy mind egészségünk, mind pedig környezetünk profitál majd az új étkezési szokások bevezetéséből. Útmutatónkhoz kattintson ide!

forrás: piacesprofit.hu

Advertisement

 

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát

A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk  jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.

Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!