Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Belgium végleg lekapcsolta az Antwerpen melletti Doel 3-as atomreaktort

Belgium végleg lekapcsolta az Antwerpen melletti Doel 3-as reaktort első lépésként az országban működő atomerőművek tervezett fokozatos leállításának részeként – jelentette be az Engie áramszolgáltató egyik szóvivője.

Létrehozva:

|

Ezzel Belgium két atomerőművében már csak hat reaktor működik. A francia tulajdonú Engie az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Az eredeti kormányzati elképzelések szerint a belga atomerőműveket 2025-ig bezárták volna. Az ukrajnai orosz hadművelet és a megemelkedett energiaárak miatt a belga kormány úgy döntött, hogy tíz évvel meghosszabbítja a Doel 4 és a Tihange 3 reaktorok élettartamát 2035-ig, ezzel biztosítva az energiaellátást. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja.

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy több probléma is adódott már a belga atomerőművek műszaki állapotával. A Doel 3 nyomottvizes reaktornál például tíz éve szakemberek hajszálrepedéseket fedeztek fel a reaktortartályon, ami miatt azt két alkalommal is hosszabb időre le kellett állítani. A belga atomenergia-felügyelet azonban utólag biztonságosnak minősítette az 1982-ben üzembe helyezett, 1006 megawatt teljesítményű reaktort. Az azonos felépítésű tihange-i 2-es blokkot, amelyen szintén hajszálrepedéseket észleltek, 2023-ban tervezik végleg leállítani, a következő blokkokat pedig majd csak 2025-ben kapcsolják le.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!

A HMKE-tulajdonosokat is bevonják az energiahálózat stabilitásának javításába: elindult az inverter-adatszolgáltatás.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Július 1-jén hatályba lépett az a szabályozás, amely minden háztartási napelemes rendszer (HMKE) tulajdonosát kötelezi arra, hogy regisztrálja inverterének alapadatait egy hivatalos online felületen. A cél, hogy pontosabb képet kapjon az energiarendszer az otthoni áramtermelésről és -fogyasztásról, ezzel is segítve az okosabb, rugalmasabb hálózatirányítást. Az Energiaügyi Minisztérium által kezdeményezett adatszolgáltatás egyre sürgetőbbé vált, mivel a megújuló energiaforrások – elsősorban a napenergia – térnyerése jelentősen megnehezíti a villamosenergia-rendszer tervezhetőségét. Míg a nagy erőművek termelése szabályozható, a napelemes rendszerek teljesítménye az időjárástól függ, így nehezen kiszámítható. Eddig a rendszerirányító csak becslések alapján tudta figyelembe venni a háztartási termelést, ami sokszor többletköltségekhez és ellátásbiztonsági kockázatokhoz vezetett. A most bevezetett bejelentési kötelezettség célja, hogy csökkentse ezeket a bizonytalanságokat. A már működő rendszerek esetében csupán néhány adat megadása szükséges: a POD-szám (felhasználási hely azonosítója), az inverter gyártója, típusa és gyári száma. Ezeket augusztus 30-ig kell rögzíteni a FEAK Zrt. hivatalos oldalán.

Fontos kiemelni, hogy a meglévő HMKE-rendszerek tulajdonosainak semmilyen technikai fejlesztést nem kell végrehajtaniuk. Az adatszolgáltatás egyszeri, kizárólag azonosításra szolgál, és nem kapcsolódik hozzá újabb kötelezettség. A szabályozás ugyanakkor nem mentes a kérdésektől: szakértők szerint jelenlegi formájában nem egyértelmű, hogy valóban eléri-e a kívánt célokat. Mindenesetre a kezdeményezés egy lépés a nagyobb energiatranszparencia és az okos hálózatok felé – amelyre az egyre bővülő napelemes kapacitások fényében egyre nagyobb szükség van.

 

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák