Zöldinfó
Megmentené a Földet? Legyen vegán!
Igyon kevesebb tejet és ne fogyasszon annyi húst, mint most, sőt igazából az sem baj, ha teljesen elfelejti az állati szöveteket. Nem azért, hogy lefogyjon, hanem, hogy emberi klímában tudjon élni. Legalábbis így vélik a tudósok.
Az állattenyésztés ugyanolyan káros a légkörre nézve, mint az országúti és légi közlekedés. Mindkét szektor 15 %-kal részesedik az éves ÜHG-kibocsátásból. Az állattenyésztés légszennyezése túlnyomórészt a szarvasmarhák böfögésének és az ürüléküknek tudható be, mely metánt ereget magából, ami sokkal erősebb üvegházhatással bír, mint a széndioxid. (Globális szinten az állattenyésztés 65 %-a a szarvasmarhák tenyésztését jelenti.)
Az angol politikai elemző intézet, a Chatham House által kiadott jelentésben az áll, hogy az éghajlatváltozás megfékezésében kulcsfontosságú eszköz húsfogyasztásunk visszafogása. Enélkül aligha lehet hatásos az éghajlatváltozás megállításában a klímapolitika és a zöld gazdaság.
A tanulmányt jegyző Rob Bailey a The Guardiannak elmondta, a világ édeskeveset tesz a tej- és hústermékek fogyasztásának fékezése érdekében. A kormányok és a civil szervezetek (NGO-k) félnek attól, hogy ha ezt szorgalmazzák az állampolgároknak, hiszen ezzel csak annyit érnének el, hogy népszerűtlenné válnának, írta a Salon.com.
Míg az erdőirtás megakadályozása vagy a közlekedés zöldítése trendi ügy, a földlakók étrendjébe való beleszólás nem, mert azt úgy is lehetne értelmezni, hogy emberi jogokat sért. Bailey szerint az agrárium féken tartása nélkül búcsút mondhatunk az éghajlatvédelemnek. Márpedig a szegénysorból kinövő, feljövőben lévő kínai és indiai középosztály óriási húsigénnyel bír, mert azután, hogy évtizedeken át éltek rizsen és egyéb alapélelmiszereken, szeretnék élvezni a nyugati polgároknak kijáró kulináris örömöket.
A szakember aggasztónak tartja azt is, hogy a fogyasztók többsége nincs tisztában vele, hogy az étrendje milyen káros az ökoszisztémák számára. Az Ipsos Mori felmérése szerint a megkérdezett brit polgároknak csak 30 %-a van tisztában vele, hogy a hús- és tejtermelés nagy mennyiségű ÜHG-emisszióval jár. A válaszadók 64 %-a viszont rögtön tudta, hogy a közlekedés nagy légszennyező tényezőnek számít.
forrás: piacesprofit.hu
Zöldinfó
Az űr küszöbén: hogyan készülünk a Föld utáni életre
Kié lesz az űr? Erre a kérdésre keresi a választ az MVM Future Talks 2025-ös dokumentumfilmje.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A hatodik MVM Future Talks évad nagykövete, Puskás-Dallos Peti Krakkótól Tokióig utazott, hogy szakértőkkel beszélgetve kiderítse, mi vár az emberiségre, miután megveti a lábát az űrben. Űrközgazdászok, geológus, jogász és tudósok is megszólaltak arról, mik most a rövid távú célok és lehetőségek, és hogy milyen jövő vár ránk, ha nagy számban lépjük át a Föld határát. Jelenleg nemzetközi projektek keretében dolgoznak szakértők azon, hogy az űrbe költözés ne csak sci-fi történetekben legyen lehetséges, ám ha már könnyedén tudunk embert küldeni a Holdra, netán sikerül biztosítani a marsi élet feltételeit, felmerül majd a kérdés: ki akar úr lenni az űrben? – teszi fel a kérdést az alternativenergia.hu. A földi gazdasági, politikai versengés a Kármán-vonalon túl is folytatódik majd? Puskás-Dallos Peti ellátogatott a japán Ispace magán űrvállalathoz, ahol a Föld és Hold közötti fenntartható gazdasági rendszer kiépítésén dolgoznak, először nyersanyagok után kutatnak, majd az állandó emberi jelenlét lehetőségét szeretnék megteremteni. Szó esik arról, hogy 15 éven belül már 1000 ember dolgozhat a Holdon, és hogy a víz nem csak az életben maradásunk, de a közlekedésünk kulcsa is. Peti meglátogatta a Tohoku Egyetemet is, ahol égitesteket kutató robotokkal foglalkoznak, valamint a JAXA űrügynökséget is, ahol aszteroidákat elemeznek.
Ezt követően a nagykövet Krakkó felé vette az irányt, ahol Európa legnagyobb holdjáró versenyét szervezték meg épp. Ezen részt vett az egyik fontos magyar űrkutatási vállalat, a Puli Space Technologies alapítója, Pacher Tibor is, aki mesélt a hazai fejlesztésű „vízszimatolóról”. A videóban megszólal továbbá egy űrközgazdász és egy geológus, akik arról beszélnek, milyen értékes nyersanyagokat hozhatunk haza a Holdról, és hogyan lesz ebből üzlet, egy jogász, aki rávilágít az űrjog hiányosságaira, és egy gazdasági tanácsadó cég igazgatója is, akinek már az űrbányászattal kapcsolatban is kell tanácsot adnia.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaItt az új akkumulátor-generáció: leválthatják a lítiumot egy új anyagra
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaMegérkeztek az új Citarók: modernebb és kényelmesebb buszok járnak a fővárosban
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaA Skoda 2026-ban új, teljesen elektromos SUV-modellel bővíti kínálatát
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaRekordmennyiségű áramot töltöttek a magyar elektromos autósok
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEnergetikai korszerűsítés: már több ezer család részesült támogatásban országszerte

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés