Zöldinfó
Megvédett sétány Porto Alege-ben

Hogy mire képes egy erős lokálpatrióta lobbi, erre szolgáljon példakánt az alábbi braziliai történet.
A helyszín, Porto Alegre, ahol egy ötszáz méter hosszú, csodálatos fákkal szegélyezett, békés, árnyékos sétányt mentettek meg a lakosok attól, hogy egy bevásárló központ létesítésével ezt a magával ragadó természeti környezetet kár érje. A sokakl által a világ legszebb utcájának tartott út mindkét oldalán hatalmas Tipuana fák állnak és ágaikkal szinte boltívet képeznek az út fölött. A fákat 1930-ban telepítették és azóta növesztették ezek az óriási növények nagyméretű, látványos lombkoronájukat.
Akár mesebeli erdőben is képzelheti itt magát az erre sétáló. Mindenestre különös, elragadó képet nyújt ez a helyszín ebben a modern városban. Ezt az idilli környezetet fenyegette 2005-ben az ide tervezett bevásárlóközpont. A városlakóknak azonban sikerült megakadályozniuk a terv megvalósítását. Lobbizásuk eredményeként elérték, hogy az utca eredeti szépségében megmaradt, sőt azzal, hogy a város kulturális területté nyilvánította ezt a “világszép” utcát, az utókor számára is biztosították háborítatlanságát. Akadt már rá példa, hogy felülről tekintették meg az utcát és a látvány különös képet mutatott.
A faóriásoknak köszönhetően, szinte erdőnek tűnik a házak között terület. Az oly sokat említett Tipuána fákról érdemes tudni, hogy rózsafaként is nevezik a köznyelvben, Dél-Amerikában őshonosak és felnőtt példányaik akár száz méter magasak is lehetnek. Gyökérzetük rendkívül kiterjedt, ebből adódóan gyakran okoznak sérülést az utcákban. Sőt azzal, hogy az épületek alapját is elérik, ott is baj forrásként kell számolni ezzel a szerteágazó gyökérzettel. Megelőzhető azonban, hogy kárt okozzanak a gyökerek, hiszen van egy speciális ásó módszer, amellyel elháríthatják a fák ártó “viselkedését”.
forrás: alternativenergia.hu

Zöldinfó
Gombaölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon drónnal történő kijuttatásra
Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi járművel, mivel engedélyt kapott az Amistar Sun 325 SC gombaölő szer szántóföldi felhasználásra napraforgó kultúrában.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Ezzel háromra emelkedett a drónnal alkalmazható szerek száma. Azonban továbbra is kiemelten fontos, hogy minden felhasználó betartsa a speciális szabályokat és a munkavédelmi előírásokat. Az Amistar Sun 325 SC gombaölő szer hatékonyságát a gyártó a Nébih útmutatójának megfelelően beállított kísérletekkel igazolta. Emellett a szintén a Nébih útmutatóban előírt elsodródási vizsgálatokkal bizonyította ökotoxikológiai és humántoxikológiai szempontból a biztonságos felhasználást. A készítmény napraforgó kultúrában alkalmazható drónnal történő permetezéssel.
Segítségével a termesztők a napraforgó alternáriás levél- és szárfoltosság ellen védekezhetnek. A kizárólag engedélyezett szerek alkalmazása mellett kiemelten fontos a munkavédelmi előírások szigorú betartása is. A pilóta nélküli légi jármű maximum 3 méteres magasságban repülhet a kultúra felett. A drón legnagyobb megengedett repülési sebessége 15 km/h. A permetezés során továbbá biztosítani kell azt is, hogy a kezelendő kultúrára kerülő permetlé cseppek 50%-os térfogat szerinti átmérője legalább 200 µm legyen. Az Amistar Sun 325 SC készítmény kijuttatása az Arrest permetezőszer segédanyag egyidejű alkalmazása mellett történhet. A kezelt területtől tartandó védőtávolság 50 méter. A megengedett legnagyobb szélsebesség 2 m/s. A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy a jogszerű tevékenységhez az alkalmazott drónnak típusminősítéssel szükséges rendelkeznie, valamint a drón pilótájának is szerepelnie kell a Nébih által vezetett drónpilóta nyilvántartásban. A drónnal történő permetezés változatlanul légi növényvédelemnek minősül, ezért kizárólag növényorvos felügyelete mellett végezhető (44/2005. (V.6.) rendelet 10. §). Továbbá a tevékenység megkezdése előtt engedélyt kell kérni a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályától (44/2005. (V.6.) rendelet 3/A. § és 3/B. §). A munka megkezdése előtt a kezelt terület és a hozzá tartozó védősáv szélén a következő felirattal ellátott, figyelmeztető táblákat kell elhelyezni: „Pilóta nélküli légi járművel (drónnal) történő permetezés folyik ezen a területen, belépni a területre veszélyes és tilos!”
Kapcsolódó jogszabály:
A mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről szóló 44/2005. (V.6.) FVM-GKM-KvVM rendelet
Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Nem erre számítottak a napelemek vizsgálatakor a kutatók!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Energiatárolás lehetőségeit vizsgálták, megoldást találtak?
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés