Zöld Közlekedés
Tisztább jövőbe fektet az Audi

Valószínűleg az első üzemanyagcellás szériamodell, a Toyota Mirai bemutatása is szerepet játszott az Audi – illetve a mögötte álló VW konszern – döntésében: elkezdik fejleszteni saját üzemanyagcellás hajtásláncukat. Erre utal legalábbis, hogy bejelentették, megvásárolták az ehhez szükséges szabadalmi jogokat.
Az üzemanyagcella-fejlesztés az autóiparban jó tizenöt éve folyik, de sokáig úgy tűnt, a hidrogénből és oxigénből vizet és áramot előállító készülék csak egy újabb túl drága zsákutca. Ám a Toyota Mirai bemutatása felkavarni látszik az állóvizet. Ahhoz azonban, hogy egy gyártó ilyen hajtást fejlesszen, szüksége van azokra a szabadalmi jogokra, amelyeket a Ballard Power Systems birtokol. A kis kanadai cég megkerülhetetlen, hisz maga az üzemanyagcella az egykori cégalapító, Geoffrey Ballard találmánya.
A nagy autógyárak többsége már korábban megszerezte a szabadalmi jogokat: a Mercedes és a Ford azzal, hogy megvette a Ballard autóipari részlegét, a többi gyártó – a Toyota, a Honda, a GM és a Hyundai – pedig hasonlóképp bevásárolt, így lassan már csak a VW-nél hiányoztak a jogok a fejlesztéshez. A német óriás azonban mindeddig inkább más alternatívákban gondolkodott: előbb a dízelmotor, majd az elektromos és a hibrid hajtások fejlesztésére koncentráltak, egyébként jellemzően évekkel lemaradva a konkurensek mögött. Most azonban, hogy az üzemanyagcellás hajtás is gyártásra érett technológiává vált, úgy néz ki, nem húzzák tovább az időt. A szabadalmak megvásárlása persze csak az első lépés, az első saját fejlesztésű, működőképes rendszer bemutatásáig még évek telhetnek el, de a látszat ellenére a konkurencia sem jár sokkal előrébb, hisz az ilyen autók elterjedéséhez hiányzik a megfelelő infrastruktúra.
Bár üzemanyagcellás prototípusok sok éve részt vesznek a forgalomban világszerte, a hidrogén-kutak lassú terjedése miatt akkor sem lennének teljes értékű alternatívái a benzinnel, gázolajjal vagy akár földgázzal működő járműveknek, ha nem kerülnének három-négyszer annyiba, mint egy hagyományos személyautó. Ám mivel az elektromos hajtás terjedése lassabb, mint azt sokan várták, úgy néz ki, most mégis ismét a hidrogénüzem felé fordul az autógyártók figyelme.
forrás: totalcar.hu

Zöld Közlekedés
Befejeződött a tesztüzem – jól vizsgázott a forgalomban az új magyar elektromos midibusz
Öt héten és 5800 kilométeren át szállította az utasokat Baján a legújabb magyar elektromos midibusz.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Ez volt az első alkalom, hogy menetrendszerinti járatként közlekedett az új e-busz, a város minden pontján találkozhattak vele az utasok. A GANZ-SOR voltaképpen hazai terepen volt, hiszen a bajai GTKB Kft.-nél magyar mérnökök, régi Ganz-osok fejlesztették ki a jármű szívét, az elektromos hajtást, valamint a szoftverfejlesztési feladatokat is ők látták el. Jól vizsgázott az új hazai elektromos midibusz. A magyar-cseh együttműködésben megvalósult GANZ-SOR EBN8 az eredetileg tervezett három hét helyett öt héten keresztül rótta Baja útjait. A tesztüzem alatt a jármű 5800 kilométert tett meg, nagyjából 8000 utast szállított menetrend szerint. Baján a tömegközlekedés ingyenes, így az utasoknak nem kell jegyet váltaniuk a járatokra. A midibuszt minden járaton és útvonalon kipróbálhatták a közlekedők és az üzemeltető sokrétű tapasztalatokat gyűjthetett.
Ez volt a busz első éles bevetése, valódi személyforgalomban, valódi üzemeltetővel és utasokkal. A midibuszt kipróbálhattuk fagyban, esőben és enyhe tavaszi időben, szűk utcákon és főutakon, erős forgalmú és csendesebb napokon is, vagyis változatos körülmények között zajlott a tesztüzem. Sok információt és hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk. A tesztidőszak összességében rendben zajlott le, a busz minden nap dolgozott, nem volt olyan esemény, hogy ki kellett volna állnia a forgalomból – mondta Pencz Rudolf, a járművet gyártó GTKB Kft. ügyvezetője.
A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a hazai fejlesztésű akkumulátor tesztelésére, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A hatótáv is szépen visszaigazolta az előzetes várakozásokat, a legszigorúbb fagyban is. A busz töltése a gyártó telephelyén, saját fejlesztésű, CCS2 szabvány szerinti töltőberendezésével történt. Az üzemeltető a tesztidőszak végén jegyzőkönyvben összegezte tapasztalatait, amelyben az objektív tapasztalatok mellett az autóbuszvezetők szubjektív értékeléseit is bemutatták. Különösen pozitívan emelték ki a busz motorerejét, dinamikáját, stabilitását, fordulékonyságát, fényszórói fényerejét. A buszvezetők egyébként kifejezetten kedvelték az új járművet, melyet „Picur”-nak neveztek el. Emellett az utazóközönségtől is csupa pozitív visszajelzés érkezett a járműről.
A tapasztalatok birtokában kisebb finomhangolásokat végzünk a szoftverbeállításokon, majd jöhet a következő etap: a jármű állandó forgalomba állítása és a sorozatgyártás elindítása – tette hozzá az ügyvezető.
A nyolc méter hosszú, 16 ülőhellyel rendelkező, alacsonypadlós elektromos midibuszt 2024 nyarán mutatta be a GTKB (Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft.), amikor az megkapta a típusengedélyt. A prototípus jármű forgalombahelyezése októberben történt meg. A GTKB Kft. végezte az elektromos hajtás kifejlesztését, míg a cseh SOR a kocsiszekrényt alkotta meg. A 120 kW teljesítményű aszinkron vontatómotort NMC típusú, 200 kWh-s akkumulátor hajtja, amely plug-in technológiával és pantográfos oszloptöltőről (OppCharge) egyaránt tölthető. A busz egyetlen feltöltéssel mintegy 270 kilométer megtételére képes.
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Inkább a szomszéd, mint a napsütés számít, amikor napelemet telepítünk a tetőnkre
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Hogyan építhető naperőmű a világ egyik legkeményebb környezetében?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi geotermikus erőmű megépítése
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Már több mint 400 jelentkező csatlakozna a Vizet a tájba! programba
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Szaharai porvihar hazánk felett – kutatók a jelenségről és a terjedő álhírekről
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés