

Zöld Közlekedés
Újabb rekordot ért el a Tesla
Bemutatta a Tesla a 2023 első negyedévére vonatkozó szállítási és gyártási számait, az adatok magukért beszélnek.
A Tesla a szakértői találgatásokat követően hivatalosan is megerősítette a 2023-as első negyedévi szállítási és termelési számait – számol be az okodrive.hu. Mindkét érték esetében új negyedéves rekord született, az eredmények messze felülmúlták a várakozásokat. Hiába a cég energetikai portfóliójának nehézségei, úgy tűnik, az elektromos autók piacát tekintve a vállalat továbbra is megállíthatatlan.
Ahogy minden negyedév végén, úgy most is komoly találgatások zajlottak a lehetséges eredményekkel kapcsolatban. Mivel a közelmúltban jelentős áresések zajlottak, miközben a kapacitás felfutott, a Wall Streeten komoly elvárásokat támasztottak a Tesla negyedévével kapcsolatban. Az elemzők többsége arra jutott, hogy 2023 első három hónapjában körülbelül 420 ezer járművet szállíthatott le a gyártó. A Tesla április 2-án erősítette meg az értesüléseket a közzétett hivatalos termelési és szállítási eredmények révén.
A vállalat adatai alapján az első negyedévben 422 875 leszállított járművel sikerült felülmúlni a vonatkozó várakozásokat. „Az első negyedévben több mint 440 ezer járművet gyártottunk, valamint több mint 422 ezer darabot szállítottunk le” – olvasható a cég közleményében. Az autógyártó ezzel megdöntötte az előző, 2022 negyedik negyedévében elért 405 ezer járműves korábbi rekordját.
Ami a legyártott és leszállított járművek közötti mintegy 18 ezres különbséget illeti: az adatokat a Tesla ismét a járművek folyamatban lévő szállításával, az előző negyedév végi kiszállítási hullámtól való eltávolodásával magyarázza. „Folytattuk az átállást a járműgyártás egyenletesebb regionális eloszlása felé, ideértve az EMEA (európai, közel-keleti és afrikai), illetve az APAC (ázsiai és csendes-óceáni) régióba zajló Model S/X leszállítást” – írta a vállalat.
Ha a konkrétabb, modellekre vetített negyedéves bontást is megnézzük, a Model S/X-ből 19 437-et gyártottak, 10 695-öt pedig leszállítottak. A Model 3/Y esetében a szám jóval kiugróbb, 421 371, illetve 412 180 volt.

Zöld Közlekedés
Befejeződött a tesztüzem – jól vizsgázott a forgalomban az új magyar elektromos midibusz
Öt héten és 5800 kilométeren át szállította az utasokat Baján a legújabb magyar elektromos midibusz.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Ez volt az első alkalom, hogy menetrendszerinti járatként közlekedett az új e-busz, a város minden pontján találkozhattak vele az utasok. A GANZ-SOR voltaképpen hazai terepen volt, hiszen a bajai GTKB Kft.-nél magyar mérnökök, régi Ganz-osok fejlesztették ki a jármű szívét, az elektromos hajtást, valamint a szoftverfejlesztési feladatokat is ők látták el. Jól vizsgázott az új hazai elektromos midibusz. A magyar-cseh együttműködésben megvalósult GANZ-SOR EBN8 az eredetileg tervezett három hét helyett öt héten keresztül rótta Baja útjait. A tesztüzem alatt a jármű 5800 kilométert tett meg, nagyjából 8000 utast szállított menetrend szerint. Baján a tömegközlekedés ingyenes, így az utasoknak nem kell jegyet váltaniuk a járatokra. A midibuszt minden járaton és útvonalon kipróbálhatták a közlekedők és az üzemeltető sokrétű tapasztalatokat gyűjthetett.
Ez volt a busz első éles bevetése, valódi személyforgalomban, valódi üzemeltetővel és utasokkal. A midibuszt kipróbálhattuk fagyban, esőben és enyhe tavaszi időben, szűk utcákon és főutakon, erős forgalmú és csendesebb napokon is, vagyis változatos körülmények között zajlott a tesztüzem. Sok információt és hasznos tapasztalatot gyűjtöttünk. A tesztidőszak összességében rendben zajlott le, a busz minden nap dolgozott, nem volt olyan esemény, hogy ki kellett volna állnia a forgalomból – mondta Pencz Rudolf, a járművet gyártó GTKB Kft. ügyvezetője.
A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a hazai fejlesztésű akkumulátor tesztelésére, amely beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A hatótáv is szépen visszaigazolta az előzetes várakozásokat, a legszigorúbb fagyban is. A busz töltése a gyártó telephelyén, saját fejlesztésű, CCS2 szabvány szerinti töltőberendezésével történt. Az üzemeltető a tesztidőszak végén jegyzőkönyvben összegezte tapasztalatait, amelyben az objektív tapasztalatok mellett az autóbuszvezetők szubjektív értékeléseit is bemutatták. Különösen pozitívan emelték ki a busz motorerejét, dinamikáját, stabilitását, fordulékonyságát, fényszórói fényerejét. A buszvezetők egyébként kifejezetten kedvelték az új járművet, melyet „Picur”-nak neveztek el. Emellett az utazóközönségtől is csupa pozitív visszajelzés érkezett a járműről.
A tapasztalatok birtokában kisebb finomhangolásokat végzünk a szoftverbeállításokon, majd jöhet a következő etap: a jármű állandó forgalomba állítása és a sorozatgyártás elindítása – tette hozzá az ügyvezető.
A nyolc méter hosszú, 16 ülőhellyel rendelkező, alacsonypadlós elektromos midibuszt 2024 nyarán mutatta be a GTKB (Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft.), amikor az megkapta a típusengedélyt. A prototípus jármű forgalombahelyezése októberben történt meg. A GTKB Kft. végezte az elektromos hajtás kifejlesztését, míg a cseh SOR a kocsiszekrényt alkotta meg. A 120 kW teljesítményű aszinkron vontatómotort NMC típusú, 200 kWh-s akkumulátor hajtja, amely plug-in technológiával és pantográfos oszloptöltőről (OppCharge) egyaránt tölthető. A busz egyetlen feltöltéssel mintegy 270 kilométer megtételére képes.
-
Zöldinfó24 óra telt el a létrehozás óta
Döntést hozott az Alkotmánybíróság a napelemes szaldósok ügyében!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Inkább a szomszéd, mint a napsütés számít, amikor napelemet telepítünk a tetőnkre
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Úttörő jellegű beruházás lenne a kiskunhalasi geotermikus erőmű megépítése
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Már több mint 400 jelentkező csatlakozna a Vizet a tájba! programba
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Szaharai porvihar hazánk felett – kutatók a jelenségről és a terjedő álhírekről