Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Bécs kerékpáros rekordot döntött

Létrehozva:

|

Gőzerővel folyik Bécsben a kerékpárutak építése, hiszen nagy az igény rájuk. Idén májusban ugyanis rekordot döntött a kerékpárosok száma a bécsi utakon, a különböző helyszíneken elhelyezett forgalomszámlálók 33 százalékkal több biciklistát észleltek az előző év májusához képest.

Több mint 1,1 millió kerékpárost mértek idén májusban azon a tizenhárom helyszínen, ahol tavaly májusban még csak 867.020 biciklistát regisztráltak az automatikus forgalomszámlálók. Mivel azóta további öt helyszínen is létesítettek forgalomszámlálót, a tizennyolc helyszínen mért együttes forgalmi adatok alapján már 1.465.474 kerékpárosról beszélhetünk idén májusban, az egész évet tekintve pedig már több mint 4 millióról. Úgy látszik tehát, hogy akik a pandémia hatására biciklire pattantak 2020-ban, továbbra is ezt a klímabarát közlekedési formát választják az osztrák fővárosban. Bécs Város pedig igyekszik a megnövekedett igényeknek megfelelően jó minőségű és egyre hosszabb kerékpáros úthálózatot biztosítani a két keréken közlekedőknek. Csak 2022-ben 17 kilométer új vagy felújított kerékpárutat készülnek átadni, és a következő évekre is nagyon komoly tervek vannak a kerékpáros fejlesztések terén – ezekre 2025-ig 100 millió eurót különített el a város.

 

Advertisement

 

 

Advertisement

Kép: MobAG/Peter Provaznik

Advertisement

Zöldinfó

Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!

A HMKE-tulajdonosokat is bevonják az energiahálózat stabilitásának javításába: elindult az inverter-adatszolgáltatás.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Július 1-jén hatályba lépett az a szabályozás, amely minden háztartási napelemes rendszer (HMKE) tulajdonosát kötelezi arra, hogy regisztrálja inverterének alapadatait egy hivatalos online felületen. A cél, hogy pontosabb képet kapjon az energiarendszer az otthoni áramtermelésről és -fogyasztásról, ezzel is segítve az okosabb, rugalmasabb hálózatirányítást. Az Energiaügyi Minisztérium által kezdeményezett adatszolgáltatás egyre sürgetőbbé vált, mivel a megújuló energiaforrások – elsősorban a napenergia – térnyerése jelentősen megnehezíti a villamosenergia-rendszer tervezhetőségét. Míg a nagy erőművek termelése szabályozható, a napelemes rendszerek teljesítménye az időjárástól függ, így nehezen kiszámítható. Eddig a rendszerirányító csak becslések alapján tudta figyelembe venni a háztartási termelést, ami sokszor többletköltségekhez és ellátásbiztonsági kockázatokhoz vezetett. A most bevezetett bejelentési kötelezettség célja, hogy csökkentse ezeket a bizonytalanságokat. A már működő rendszerek esetében csupán néhány adat megadása szükséges: a POD-szám (felhasználási hely azonosítója), az inverter gyártója, típusa és gyári száma. Ezeket augusztus 30-ig kell rögzíteni a FEAK Zrt. hivatalos oldalán.

Fontos kiemelni, hogy a meglévő HMKE-rendszerek tulajdonosainak semmilyen technikai fejlesztést nem kell végrehajtaniuk. Az adatszolgáltatás egyszeri, kizárólag azonosításra szolgál, és nem kapcsolódik hozzá újabb kötelezettség. A szabályozás ugyanakkor nem mentes a kérdésektől: szakértők szerint jelenlegi formájában nem egyértelmű, hogy valóban eléri-e a kívánt célokat. Mindenesetre a kezdeményezés egy lépés a nagyobb energiatranszparencia és az okos hálózatok felé – amelyre az egyre bővülő napelemes kapacitások fényében egyre nagyobb szükség van.

 

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák