Zöld Energia
Magyarok tervezték az épületet, amely több energiát termel mint amennyire szüksége van
Egyedi pluszenergiás házzal szerepel a Solar Decathlon Europe nemzetközi építőipari innovációs versenyen a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) csapata, amely egyedüliként képviseli Magyarországot a júniusi wuppertali eseményen.
A PTE MIK hallgatói által tervezett és előépített ház pénteki pécsi bokrétaünnepségén György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a projektben ötvöződik minden, amit Magyarországon alapkutatásnak, alkalmazott kutatásnak és innovációnak tekintünk. Az esemény sajtóanyaga szerint az először húsz esztendeje megrendezett Solar Decathlon nemzetközi építőipari innovációs verseny célja, hogy egyetemi kutatói csoportok működjenek együtt ipari partnerekkel, támogatókkal energiahatékony épületek, mintaotthonok tervezésére, megépítésére.
A versenyen mérnökhallgatók kreativitására és innovációs képességére építve olyan energiatudatos épületet kell tervezniük, amelynek létrehozásában egyetemi kutatói csoportok, valamint ipari szereplők is együttműködnek, és amelyek a jövő generációi számára mintaotthonként szolgálnak. A pécsiek megújuló energiahordozókra alapozott és a fenntarthatóságot szem előtt tartva megtervezett, különleges megoldásokat felvonultató, többfunkciós lakóházának tervezőcsapata 17 másikkal mérkőzik meg a németországi Wuppertalban június elején a Solar Decathlon Europe-on. Az eseményen a Pécsen előépített, majd szétszerelt, darabokban kamionokkal elszállított házat két hét alatt kell ismét megépíteniük.
A pécsiek épületüket a városban maradó, egyetemet végzett fiatalok számára tervezték, annak északi homlokzatán a káros anyagokat megkötő zöldfelület, a déli oldalon pedig egy – a napenergiát, a passzív energiát hasznosító – naptér helyezkedik majd el. A ház ökológiai szempontból plusz energiás lesz, azaz emissziója negatív. A csapat célul tűzte ki, hogy ez ne csak az épület üzemeltetésére legyen érvényes, hanem az egész életciklusra, amibe az építkezés is beletartozik. A versenyépületet az előzsűri beválasztotta azon nyolc projekt közé, amelyek a Solar Decathlon versenyt követően még három évig aktív részesei lesznek a “Wuppertal-i Fenntarhatósági Mintapark” bemutató tereinek, a “Solar Living Lab-nek” – jelezték a sajtóanyagban.
3 millió forint támogatás napelemre. Kérjen ingyenes ajánlatot! (x)
Zöld Energia
Megnyílt az út az új szélerőművi fejlesztések előtt
A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot – írja az alternativenergia.hu. A benyújtási határidő október 30-a. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelezték: közzétették a közép- és nagyfeszültségű hálózaton elérhető szabad kapacitások kiosztására irányuló pályázatot. A kiírást a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az energiapolitikáért felelős miniszter felkérése alapján véglegesítették. A pályázat kiírását jelentős szakmai előkészítés előzte meg. A hivatal országos piaci felmérést végzett, hogy feltárja a szélerőművi fejlesztések várható hálózati csatlakozási igényeit, valamint pontos képet kapjon a tervezett beruházások előkészítettségéről. A pályázati kiírás tervezetét iparági konzultációra bocsátották.
A MEKH közleményében idézték Juhász Editet, a szervezet elnökét, aki kiemelte: a hivatal számára elsődleges szempont volt, hogy az eljárás minden szakasza átlátható és szakmailag megalapozott legyen, a végleges pályázat pedig megfeleljen a vonatkozó jogszabályi kereteknek és a miniszteri felkérésben foglaltaknak. Jelezte, hogy hat járásban kilenc hálózati csomópontra lehet pályázni, amelyeken a betáplálásra rendelkezésre álló, kiosztható összteljesítmény 702 megavoltamper.
A pályázati kiírás meghatározza a hálózati csatlakozás időbeli kereteit is. A legkorábbi csatlakozási időpont 2030. szeptember 30-a, míg az adott hálózati csomóponthoz tartozó tényleges csatlakozási időpontot a csatlakozási tervben, illetve a hálózati csatlakozási szerződésben kell meghatározni, azzal, hogy 2032. szeptember 30-át követő csatlakozási időpont nem jelölhető meg – emelte ki a MEKH.
A pályázatokat szeptember 4-étől fogadja a hivatal. A benyújtási határidő október 30-a. Az eredményeket legkésőbb december 13-áig közzéteszik. A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok a MEKH honlapján érhetőek el, a https://www.mekh.hu/kapacitas-palyazati-eljaras-2026 oldalon – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
