Zöldinfó
Nemzetközi konferencia lesz Budapesten az ukrajnai háborúról és a klímaválságról
Kétnapos nemzetközi konferenciát szervez szeptember végére az ukrajnai háborúról és annak hatásairól, az energia- és klímaválságról a fővárosi önkormányzat, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A közlemény szerint a Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről című rendezvényt szeptember 21-22-én tartják. A tanácskozáson magyar és külföldi szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók beszélgetnek azokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket “a demokratikus és névleg demokratikus országok állampolgárai a bőrükön is érezhetnek”. A mintegy száz szakértőt felsorakoztató kétnapos esemény célja, hogy Budapest újra felkerüljön a régió progresszív szellemi térképére – írták. Közölték, a fórumon foglalkoznak majd Oroszország Ukrajnában vívott háborújával és annak hatásaival, a világszerte aktuális energiaválsággal, valamint a demokráciák kihívásaival a populizmus korában. Téma lesz még a fake news mint mainstream jelenség, valamint szóba kerülnek az államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és hatékony ellenintézkedések. A konferencia vendége lesz Nikola Dimotrov, Észak-Macedónia korábbi miniszterelnök-helyettese, Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője, Szergej Gurijev közgazdász, a Science Po rektora, Nina Hachigian, Los Angeles nemzetközi ügyekért felelős alpolgármestere, Ivan Krastev politológus, a bécsi Humán Tudományok Intézetének munkatársa, Borislav Sandov bolgár miniszterelnök-helyettes, Radosław Sikorski lengyel európai parlamenti képviselő és Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A konferenciát Karácsony Gergely főpolgármester nyitja meg.
Zöldinfó
Lajtos kocsik és napelemes kutak segítik a szomjazó erdei élővilágot
Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság, egyebek mellett lajtos kocsikkal és napelemes kutakkal igyekszik enyhíteni a vízhiányon – tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t. A somogyi erdőterületeken gazdálkodó állami tulajdonú társaság közleménye szerint a klímaváltozás immár tavasztól késő őszig sújtja az erdőket, és a tartós szárazság rendkívüli kihívás elé állítja a somogyi vadállományt is – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az erdőgazdaság tavasz óta folyamatosan végzi a vízpótlási munkálatokat azokon a területeken, amelyeken vízhiány lépett fel, illetve a természetes források már kiszáradtak.
Egyes helyeken napelemes kutak létesítésével segítették a szárazabb régiók állandó vízellátását, máshova lajtos kocsikkal hordták ki a vizet. Utóbbi módszerrel rendszeresen feltöltötték a mesterséges dagonyákat is, ezzel is segítve a teljes erdei élővilágot, a legkisebb rovaroktól a védett hüllőkön, kétéltűeken át az énekesmadarakig és az emlősökig.
Az erdőgazdaság tavaly kezdte nagyszabású, átfogó vízmegtartási projektjeinek megvalósítását. Ezek részeként folyamatosan újítják fel a vízvisszatartó védműveket, forrásokat tisztítanak meg, felfogják az erdészeti utakról és más burkolt felületekről lefolyó csapadékvizet, az elfolyó víz sebességét pedig igyekeznek csökkenteni. Gondoskodnak a beszivárogtatásról és beszivárogtató területek, időszakos vízgyűjtő medencék kialakításáról, kisebb gátak, természetes anyagokból épített vízvisszatartó akadályok létesítéséről.
A kaposvári székhelyű, több mint 400 embert foglalkoztató SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az ország egyik legnagyobb állami erdő- és legnagyobb vadgazdálkodója, kezelésében több mint 89 ezer hektár földterület áll, amelynek mintegy 94 százaléka erdő. Működési területe Somogy mellett Baranya, Zala, Veszprém és Tolna vármegyére is kiterjed. Fő tevékenységei közé tartozik a fenntartható erdőgazdálkodás, az erdőfelújítás és -telepítés, a vadgazdálkodás, emellett az erdőkhöz kapcsolódó turisztikai szolgáltatásokat is biztosít. A társaság 2025-ben 456 ezer köbméter fát termelt ki erdeiből, amely erdőtervi lehetősége 80 százaléka – olvasható a SEFAG 2025-ös tájékoztatójából.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek
