Zöld Közlekedés
A robogók erősebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók
A robogók erősebben szennyezik a levegőt, mint a teherautók – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
A járó motorral várakozó robogó sok ezerszer több, szmogot keltő aeroszolt, vagyis az áramló levegőben lévő egyszerű részecskét vagy folyadékcseppet bocsát ki, mint a nagyobb járművek – idézte a The Daily Telegraph a Nature Communications című lapban megjelent tanulmányt. Ez azt jelenti, hogy noha az autókhoz és teherjárművekhez viszonyítva a robogók száma alacsony, fajlagosan mégis több szennyező anyagot engednek a városok levegőjébe, mint a nagyobb közlekedési eszközök.
A kutatók a rákkeltő benzolt és más – reaktív oxigén eredetű – mérgező anyagokat is nagy arányban találtak a robogók emissziójában. Arra figyelmeztettek, hogy kereszteződésben robogó mögött várakozni is “igen erősen egészségkárosító lehet”. “Kimutattuk, hogy az általános vélekedéssel szemben a robogók a városok domináns légszennyezői lehetnek, annyi kormot és különösen mérgező szerves részecskét bocsátanak ki” – mondta Markus Kalberer, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. A robogókat jellemzően kétütemű motor hajtja, mely sokkal kisebb hatékonysággal égeti az üzemanyagot, kipufogórendszere pedig kevésbé szűri ki a szennyező anyagokat, mint a modern gépjárművekbe épített katalizátorok. A kutatók nagy számú jármű kibocsátását elemezték, és megnézték Európa, Amerika és Ázsia egyes városainak légszennyezettségét.
Arra következtettek, hogy bár az Európai Unióban az üzemanyagnak csak egy százalékát használják robogók hajtására, mégis jelentősen és költséghatékonyan lehetne csökkenteni a városok levegőjének szennyezettségét, ha a kétüteműek forgalmát korlátoznák. Egyes városokban az utak környékén tapasztalható légszennyezésnek akár kétharmad része is a kétütemű robogóktól származhat.
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Zöld Közlekedés
Elektromos buszokra cserélik a teljes flottát Kaposváron
Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és az első, ahol önvezető autóbusz jár.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Gelencsér Attila Kaposvár közösségi közlekedésének 15 milliárd forintos fejlesztésére, azon belül 42 elektromos autóbusz beszerzésére és az ahhoz kapcsolódó beruházásokra vonatkozó kormányzati támogatási szerződés aláírását követő sajtóeseményen közölte – írja az alternativenergia.hu. Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy Magyarország két világ találkozásánál, két világ metszéspontjánál fekszik, és akkor tud fejlődni azon túl, ha békét és prosperitást garantál az állampolgárainak, az ott működő cégeknek, ha kihasználja ezen világok találkozási pontjában rejlő lehetőséget, ez pedig a közlekedésen keresztül érhető el.
A közlekedés biztosítja a társadalmi mobilitást, a munkába, oktatási intézménybe jutás lehetőségét – tette hozzá. A 25 megyei jogú városból 22-t “bekötöttek” a kétszer kétsávos hálózatba, és amíg 16 évvel ezelőtt még csak három, ma már 11 autópályán haladva lehet eljutni az országhatárig, mindez nemcsak a Magyarországon belüli mobilitást, hanem a tranzitforgalmat is jelentősen támogatja – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy ezer településen teremtették meg, illetve bővítették a közösségi közlekedés lehetőségét, a tarifareformmal bevezetett ország- és vármegyebérletekkel európai összehasonlításban is nagyon olcsóvá tették az utazást.
A MÁV-csoport két év alatt ezer új, magyar gyártású autóbuszt vásárol, és új megállapodásokat köt vidéki településekkel a helyi és a helyközi közlekedés összehangolására, az egyre nagyobb átjárhatóság, a hatékonyság fokozása érdekében – fűzte hozzá. Csepreghy Nándor a vasúti közlekedésről azt mondta, 100 új, vagy “új típusú” mozdonnyal jelentősen növelték a MÁV “menetrendszerűségét”, amely meghaladja a 85 százalékot, a fennmaradó 15 százalékban érintett utasoknak visszatérítik a jegyár felét 20 percnél nagyobb késés esetén.
A következő hetekben megindul a személyszállítás a rendszerváltás utáni legnagyobb vasúti beruházás eredményeként épült Budapest-Belgrád vonalon, amelyen a magyar fővárosból kevesebb, mint három és fél óra alatt el lehet jutni a szerb fővárosba, készül a budapesti központokat elkerülő, a vidéki árumozgatást támogató déli körvasút projekt, ambicionálják a vasúti áruforgalom kelet-nyugati irányú átjárhatóságát biztosító V0-s tervet, mindezek mellett megpróbálják tehermentesíteni azt a 130 ezer kilométernyi közúthálózatot, amelynek felújítása a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz – mutatott rá.
Az államtitkár Kaposvárról szólva megjegyezte, hogy a városvezetés fejlesztési tervei sokszor megelőzik a korukat. Utalt arra, ilyen volt a sűrítettgáz-üzemű helyi járatú autóbuszok beszerzése 2015-ben, ilyen ma a teljes autóbuszflotta lecserélése elektromos járművekre. Bár ezek a projektek nem olcsók, irányt mutatnak és párhuzamba állíthatók a kormányzat politikájával, amelynek az a törekvése, hogy az emberek Budapesten kívül is megfelelő életminőségben éljenek, ugyanolyan lehetőségeket nyújtsanak számukra, mint a fővárosban vagy az agglomerációjában élőknek – közölte
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere beszámolt arról, hogy a támogatási szerződésnek köszönhetően a város a már használatban lévő két elektromos autóbusza mellé 11 csuklós, 23 szóló, 6 midi, és 2 önvezető buszt vásárol, valamint 30 elektromos töltőt, 20 korszerű utastájékoztatóval felszerelt úgynevezett okosbuszmegállót épít, valamint elektronikus jegyrendszert vezet be. Az autóbuszok közül 15 már idén júniusban megérkezik, a flotta jövő tavaszra lesz teljes, ezzel Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és ugyancsak az első, ahol önvezető autóbusz jár – emelte ki.
A településvezető kitért arra, hogy terveik szerint Kaposvár fenntartható modellváros lesz, modell a magyar és a hasonló gondokkal küzdő európai településeknek is, ennek alapja az energiahatékonyság és a fenntartható közlekedés. A több mint 10 évvel ezelőtt vásárolt, sűrítettgáz-üzemű buszokat felváltó új járműflottával csökken a városban a károsanyag-kibocsátás, mérséklődik a helyi tömegközlekedés évi 1,1 milliárd forintos vesztesége, és nő a szolgáltatás színvonala a járatok sűrítésével, és azzal, hogy a midibuszok olyan utcákba is eljutnak, ahová a régebbi járművek nem tudtak – hangsúlyozta a polgármester.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaAdócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány

Mark Zimmermann
2014-05-26 at 12:46
Már rég cseppfolyós gázon kellene, hogy menjenek a robogók.. amúgy most is lehetne kis palackról légnemű gáz használatát előírni, akkor a másodlagos égés során sokkal tisztább égés valósulna meg, kis beruházáson.
Jó a felhasználónak, jó a város lakónak,..
Zoltán
2014-05-26 at 17:38
Persze a PD dizelről nem beszél senki… az a káros nem a kétütem
Attila
2014-05-27 at 12:40
Igaz, hogy a kétüteműek viszonylag több káros anyagot pöfögnek ki magukból, mint egy sima négyütemű jármű. Ebben egyetértek. Viszont azért ne essünk már át a ló túloldalára? Az a bizonyos 1%-os arányszám nagyon is jól mutatja, mekkora “problémát” is jelent ez az egész ügy. Ahogy annak idején a Trabanttal-Wartburggal is elbántak, úgy igyekeznek most a robogókkal is leszámolni. Mindezt a környezet védelme nevében. Arra persze senki nem gondol, hogy egy robogóval 15 perc alatt megteszed a nagyvárosi dugóban azt az utat, amit egy autóval egy óra alatt sem sikerül teljesíteni a dugó miatt. Arról sem szól a fáma, hogy ha mindenki leadná a környezetkárosító robogókat (vagy akár nálunk a sok Simsont) az ezeknek a járműveknek az újrahasznosításával és az igények kielégítésére, újak legyártásával kellene, hogy járjon. Egy modern jármű gyártása óriási környezeti terhelést ró a bolygóra. Ahogy az újrahasznosítás is energia-szükséglettel jár. Én környezetvédő vagyok, de kétütemű Wartburggal járok. (Igen, raktam rá katalizátort is és a lehető legjobb olajjal megy, hogy ne füstöljön.) Ha leadnám a bontóba, sok elektronikai és műanyaghulladék keletkezne, ezeket el kellene szállítani, nagy energiafelhasználással újrahasznosítani. Vennék helyette valami új, hiper-szuper környezetkímélő autót. Ami nagyrészt műanyagból és különböző drága ötvözetekből áll. Tele elektronikával, amihez (sokszor csempészett) ritkaföldfémeket használnak fel. Egy ilyen jármű előállítása iszonyatosan szennyező. Elég arra gondolni, hogy egy kiló műanyag kb. 6 kg CO2 kibocsátásával készülhet el. És akkor nem is beszéltünk minden más egyébről. Szóval nem az új vásárlásával és a régi kidobásával véded a Földet, hanem azzal, ha a régit javítgatod, rendben tartod és nem veszel helyette másikat. Csakhogy ez szembemegy minden mai piaci elképzeléssel, ahol pörgetni kell az eladásokat. Ezért a környezetvédelem terén megvalósuló hasonló “kutatási eredmények” mögött én mindig felvillanni látom a Földet elpusztító, erőforrásokat kiaknázó és “vedd meg és dob el” elvet képviselő kapitalizmus álnok, kígyó-tekintetét.