Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

A sztratoszféráig repülne a napelemes ökokalandor

Létrehozva:

|

A sztratoszféráig akar jutni napelemes repülőjével Raphael Domjan svájci pilóta és utazó, aki egyedülálló, napelemekkel hajtott gigantikus katamaránjával többedmagával először hajózta körbe a földet.

A 42 éves Domjan, – aki magát ökokalandornak is nevezi – bejelentette, hogy megszerezte az általa kezdeményezett SolarStratos misszió elkezdéséhez szükséges pénzt. A misszió 2017-ben akarja elérni a 24 ezer méteres magasságot egy kicsi, kétüléses, napelemes repülővel. Ebben a magasságban körülbelül mínusz 70 Celsius-fok a hőmérséklet. A tervezett repülőgép hossza 7,9 méter, szárnyszélessége 24,4 méter, súlya 400 kilogramm.

Az ökokalandor gépét 22 négyzetméternyi napelem látná el energiával több mint 24 órán át. Domjan szerint mintegy öt órát venne igénybe, hogy feljussanak a kívánt magasságba, „ott gyönyörködjenek a csillagokban”, mielőtt visszatérnének a Földre. Domjan és csapata azt is közölte, hogy ezen az egy kalandon túl lehetővé tennék fizetős magánutasok űr közeli repülését a napenergiával hajtott gépen.

A napelemekkel hajtott óriási katamarán, melyet Domjan álmodott meg, 2012-ben 584 nap, 23 óra és 31 perc alatt hajózta körbe a Földet.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb elektromosjármű-töltő platformját

A kínai BYD hétfőn bemutatta az elektromos járművek (EV) továbbfejlesztett, 1000 voltos nagyfeszültségű platformját, amely olyan gyorsan tölti majd az autókat, mintha benzinnel tankolnának – közölte a vállalat elnöke.

Létrehozva:

|

Szerző:

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x) 

Vang Csuan-fu, a BYD elnöke egy élőben közvetített eseményen ismertette az új platformot, amely elmondása szerint az első olyan technológia az iparban, amely 1000 voltos nagyfeszültséget és ultragyors töltést tesz lehetővé. A szuper e-platform 1000 kilowatt (kW) csúcs töltési sebességre lesz képes: egy másodperc alatt 2 kilométerhez elegendő maximális töltést biztosít.

Az iparágban korábban öt perc töltéssel lehetett elérni a 255 kilométernyi hatótávot, de az új technológiával ugyanennyi ideig tartó töltéssel már több mint 400 kilométernyi hatótávot képes felvenni a szuper e-platformmal működő autók akkumulátora – magyarázta Vang Csuan-fu.

A vállalat közlése szerint az új platform várhatóan először a Tang L és a Hang L prémium modellekben jelenik meg. A tervek szerint több mint 4000 ultragyors töltőállomást építenek Kínában, hogy a technológiát országszerte elérhetővé tegyék – fűzték hozzá.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák