Design
Gyömrőt díszíti „Az Év beltéri zöldfala”
A gyömrői takarékszövetkezet épületének dísze az idei év nyertes beltéri zöldfala. A ZÉOSZ (Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége) által kiírt országos versenyre 25 pályamű érkezett.
A neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri a Beltéri zöldfal kategória 1. helyezettjének a GreenFortune Kft. által tervezett és kivitelezett zöldfalat választotta, amely a Pátria Takarékszövetkezet épületében javítja az ott dolgozók és a látogatók közérzetét, emeli az épület esztétikai értékét és hangsúlyozza a környezettudatos gondolkodást.
A megalakulásának 15. évét ünneplő ZÉOSZ (Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége) 11 év szünet után ismét meghirdette ,,Az Év zöldtetője” , valamint Magyarországon az első ,,Az Év zöldfala” pályázatot. Az országos versenyben neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírálta el a pályázatokat. A beltéri zöldfal kategória győztese 2014. október közepén Budapesten vehette át a megtisztelő díjat a ZÉOSZ képviselőitől.
,,A zöldfal építés egyszerre művészet, városökológia és komoly mérnöki teljesítmény, amely során kulcsfontosságú a fenntarthatóság, hiszen ezek a falak hosszú évekre készülnek.” – mondta el Kovács Andrea, a nyertes zöldfalat készítő Green Fortune Hungary vezetője.
A beltéri növényfalak hazai szakértője országszerte több mint 10 élő projekttel rendelkezik. Az elsősorban közületek, közösségi terek számára kifejlesztett növényfalakra hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik. A megrendelők sorra ismerik fel a zöldfalak pozitív egészségügyi és lélektani hatásait és azok direkt vagy indirekt befolyását a munkavégzésre, valamint az emberi kapcsolatokra, interakciókra. Számos kutatás igazolja, hogy a növényfalak növelik a dolgozók kreativitását, jó közérzetét, csökkentik a betegségek kialakulását, valamint javítják a munkateljesítményt.
A GreenFortune Hungary svéd anyavállalata több mint 10 éves kutatói múlttal rendelkezik a növényfalak típusainak és azok hatásainak vizsgálatában. A saját kutatások eredményének, továbbá a cég által telepített és fenntartott több mint 300 növényfalnak köszönhető a kimagasló teljesítmény, amit „Az Év zöldfala” pályázat szakmai zsűrije is elismert.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával


A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés