Zöld Energia
Így lehet a jövő mezőgazdásza napelemekkel!

Így termelhet évente 22 millió forintot egy hektáron! Évente 22 millió forint államilag garantált extra bevétel, több mint 500 millió forint bevétel 25 év alatt. Cikkünkből megtudhatja hogyan lehet az Öné.
(x)
Érkezik az állami támogatás: „A kormány úgy döntött, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a földművesek napelem parkot tudjanak létesíteni a saját területükön.” – Lázár János
Bizonytalanság helyett biztos bevétel
Mindannyian szeretjük a biztonságot, a mezőgazdaságra azonban inkább a kiszámíthatatlanság a jellemző. Ez több tényezőből fakad, néhány példa ezek közül: az időjárás szeszélyessége, a gyakran elforduló téli a fagykárok, vagy éppen a nyári aszály. Aztán a betakarítás után pedig ott vannak a piaci tényezők: mikor és mennyiért tudjuk eladni a terményt? A felvásárlási árak sokszor kiszámíthatatlanok. Milyen jó lenne találni egy olyan bevételi forrást, ami éves szinten stabilizálja a gazdaságunkat. Ami nem függ az előbb említett tényezőktől. Van egy jó hírünk a gazdák számára, van megoldás: napelemfarmok üzemeltetése.
A német és az osztrák gazdák után most már a magyar gazdák részére is lehetőség lesz napelemfarmokat létesíteni.
Mik ezek a napelemfarmok?
A napelemfarm egy 500 kilowatt teljesítményű, a nap energiáját villamosenergiává átalakító kiserőmű, ami körülbelül egy hektár területen megvalósítható.
Milyen bevételi forrást jelent?
Évente átlagosan 22 millió forint bevételt jelent, mindezt 25-30 éven keresztül. Minösszesen tehát több, mint 500 millió forint bevételről beszélhetünk.
Gondoljon bele, mihez kezdene évente 22 millió forint extra bevétellel? Mire költené ezt a pénzt?
Ez már nem csak Önről szól, biztosítsa be gyermekei jövőjét
Mihez kezdene évente extra 22 millió forint bevétellel?
Szeretné családját anyagi biztonságban tudni hosszú évtizedeken keresztül?
Gyermekei jövőjét biztosítaná be?
Fejlesztené a gazdaságát?
Milyen eszközöket, gépeket vásárolna meg?
Esetleg elmenne egy egzotikus nyaralásra, ahol végre kipihenheti magát?
Szeretné, ha nyugdíjas éveiben is élvezhetné a passzív jövedelmét?
Jó hírünk van, most bármelyiket megteheti!
Milyen garancia van erre?
A garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja: évtizedeken keresztül átveszi a megtermelt energiát. A kormány úgy döntött, Magyarország áramellátását 50% atomenergiából és 50% megújuló energiából, vagyis napenergiából kívánja fedezni. Országszerte 3000 darab kiserőmű építésére ad engedélyt és támogatást.
Az EU Solar konferenciája segít az indulásban
3000 darab sok vagy kevés?
Elsőre soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy több százezer gazdának nyitott ez a lehetőség, akkor sajnos kevés. A gazdák csak 1,2%-a lesz olyan szerencsés, hogy meg is valósíthatja a napelemfarmot.
A szakértelem dönt: nyer vagy veszít?
Ahogy a mezőgazdaságban is fontos a szakértelem, a napelemfarmok tervezése és megvalósítása is felkészültséget, tudást és szakértelmet igényel, így nagyon sok kudarctól és veszteségtől óvhatjuk meg magunkat.
Ilyen lehetőség ritkán adódik, használja ki!
Földterülettel rendelkezik?
A mezőgazdaságban tevékenykedik?
Esetleg KÁT vagy METÁR engedélye van?
Ha a fentiek bármelyike igaz Önre, akkor jó helyen jár!
Felkeltettük az érdeklődését? Azt kérdezi: hogyan kezdhetek neki?
Az EU Solar Zrt, a kiserőművek szakértője egy napelemes konferencia keretében segít Önnek az indulásban.
Érdemes belevágni?
Hogyan lehet előteremteni a beruházáshoz szükséges összeget?
Mik az első lépések?
Hogyan működik egyáltalán a naperőmű?
Mik a buktatói?
Mi garantálja a profitot?
Mennyi ideig fog üzemelni?
Mennyibe kerül az építése?
Mik a támogatás feltételei?
Minden kérdésére választ fog kapni a Solar Farm Konferenciánkon!
Írja be a naptárjába: 2018 március 8. napelemfarm konferencia!
További fontos információk ezen a linken: Igen, szeretnék én is évente 22 millió forintot!
(x) fizetett hirdetés

Zöld Energia
Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet
A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak a
napelemek, elősegítve az olcsó, tiszta energia előállítását.

Az elmúlt időszakban világszerte elképesztő felfutást tapasztalt az otthoni napelemek piaca, ami nem csoda: a panelek révén a háztartások megbízhatóan, olcsón és környezetbarát módon termelhetik az energiát. Csakhogy egyes otthonok számára korlátozottak a lehetőségek a hagyományos telepítésre, hiszen nem minden család számára adott a megfelelő tetőfelület.
Szerencsére ma már van az alternatíva, hiszen a napelemek a homlokzaton, a falakon is helyet kaphatnak. Bár elsőre úgy tűnhet, egy ilyen telepítés kivitelezése bonyolult, akadnak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a beruházást.
Ilyen a finn Rauli cég egyik újabb, Rauli Wall nevű terméke, amely hazánkban is elérhető. A vállalat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy egyszerűen használható, esztétikus és strapabíró eszközökkel könnyítse meg a napelem-telepítéseket, és ez a törekvés a falra szerelhető rendszer esetében is tükröződik.

RAULI WALL
A Rauli Wall rendszerében a telepítés igen egyszerű. A panelek felső és alsó elemek közé rögzíthetőek, gyakorlatilag „lebegnek”, oly módon, hogy a szakemberek erőfeszítés nélkül is könnyedén mozgathassák azokat. A termék anyaga skandináv acél. Az alkatrészek jellemzően fekete árnyalatban érkeznek, az ilyen elemek igen elegáns megjelenést kölcsönöznek az egész berendezésnek. A termék tartós, stílusos, illetve hatékony.
„A Rauli minden alkatrészét Finnországban tervezik finn telepítési szakértők. Az alkatrészekeinket is Finnországban, Orimattilában gyártják, és 30 éves garanciát vállalunk rájuk” – nyilatkozta Ville Tiainen, a vállalat vezérigazgatója, az idei németországi Intersolar fesztiválon.
A beruházások tervezését a Rauli App nevű szoftver is segíti. A projekt elrendezése, az alkatrészek listája és a rendszer fizikai méretei néhány perc alatt generálhatóak a programban.
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés