Zöldinfó
Ukrán szeméthegyek úsznak Magyarország felé

Dacára a nemzetközi szankcióknak, a magyar és szlovák szomszédok által kirótt milliós bírságoknak, Ukrajna továbbra sem tesz semmit a határ menti folyói tisztaságának megóvásáért.
A Kárpátalja négy járására kiterjedő, több mint 11 ezer hektár területű Tisza-melléki Tájvédelmi Parkot 2009-ben létesítették. Létrehozásától azt várták, hogy a táj és a természeti környezet megóvása mellett fellendíti a térség idegenforgalmát, elsősorban a horgász- és vadászturizmust, továbbá élénkíti a befektetéseket.
Ehelyett egy odalátogató, Paulus Kp néven ismert kijevi blogger meglehetősen elszomorító és egyben riasztó felvételeket készített a minap a Tisza-melléki Tájvédelmi Park “gerincét” alkotó Latorca folyóról, melynek vize a Bodrogon át a Tiszába torkollik.
forrás: origo.hu

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés