Zöldinfó
Megéri összeszedni más szemetét? Nem.

Soha ne szedje össze más szemetét, mert egyszerűen nem éri meg. Legalábbis ez derül ki olvasónk történetéből, aki nem kevés áldozatot hozott mások szemetének eltakarítására, de ehhez szinte sehonnan nem kapott segítséget. De azért se szedje össze, mert legrosszabb esetben önt fogják megbüntetni.
Pilisvörösvár határában, az erdőben szedtem össze némi szemetet, és zacskóztam be, amit tudtam. Vállalom, hogy a szemetet elviszem, egy Önök által megjelölt helyre, de otthagyni semmiképp nem szeretném. (hetente kirándulok arra, és már nehezemre esett elmenni mellette) kérem segítsen, hogy a szemét ne maradjon az erdőben. − írta Zsolt a pilisvörösvári önkormányzatnak a héten. Zsolt hetente járja a pilisvörösvári erdőt, lánya vasárnaponként ott lovagol. Legutóbb március 15-én járt arra, amikor találkozott egy nagy adag szeméttel az erdő szélén. Úgy gondolta − tapasztalatból −, ha ő nem kezd vele valamit, azzal minden héten találkozni fog. Így elment venni néhány szemeteszsákot, és azokat megpakolta a szeméttel.
Ez a mennyiség az autójába nem fért be, így azokat sorba állította és otthagyta, majd hétfőn ő és kollégája megpróbálta elintézni a szemét eltakarítását. Első ötletük után − a Pilisi Parkerdő Zrt. azt mondta, a terület az önkormányzathoz tartozik −, megkeresték a pilisvörösvári önkormányzatot. Zsolt emlékezett is egy, a település lapjának egyik, az alpolgármester által jegyzett írásra, amiben a politikus arról beszél, hogy milyen csúnya dolog, hogy az autógumik, hűtőszekrények az erdőben kötnek ki, majd arról, hogy épül már a lerakó Vörösvár mellett.
Ezért levelet írt az önkormányzatnak, amiben kérte, segítsenek megoldani a helyzetet. Leveléhez csatolt egy fotót a szemétről összeszedés előttről, és a zsákolás utánról is. Válasz nem érkezett, így pár nap múlva telefonon kereste őket. Egy önkormányzati alkalmazott azt mondta, sajnos nem tudnak segíteni, mert azt a szemetet akár ő is odavihette, hogy így szabaduljon meg tőle, és ezzel az erővel mindenki ezt csinálhatná, hogy kiviszi oda a szemetét, majd ír az önkormányzatnak, hogy ott találta, ő szedte össze.
Jó ötletnek tűnik, de
Persze utánfutóbérlésre is volt már példa: tavaly ősszel ugyanez történt, akkor egy 100 méterrel arrébb lévő szeméthegyet zsákolt be. Akkor utánfutót is bérelt, fölpakolta a műanyag kádat, az autógumit és a többit, majd elvitte egy közeli hulladékgyűjtő udvarba. Ott először elküldték, hogy vigye el innen azt a szemetet, majd elmondása szerint addig téblábolt a diszpécser mellett, és beszélt, hogy háromnegyed óra múlva előhoztak egy konténert, amibe beledobálhatta a szemetet, de azzal a feltétellel, hogy soha többé nem visz oda semmit.
A teljes cikk itt olvasható.

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Zöldinfó
Ez lehet a megoldás a lítiumhiányra
Egy új vizsgálat alapján komoly lehetőségek rejlenek a víz alapú akkumulátoros technológiában.

A Texas A&M Egyetem munkatársai fémmentes, víz alapú akkumulátor-elektródákkal dolgozva jutottak izgalmas felfedezésre – számol be az okodrive.hu Az adatok alapján az energiatárolási kapacitásban akár 1000 százalékos különbség is jelentkezhet ezzel a megközelítéssel.
A víz alapú akkumulátorok a hagyományos akkumulátorokhoz hasonlóan egy katódból, egy anódból és egy elektrolitból állnak. Ebben a rendszerben azonban a katódok és az anódok olyan polimerek, amelyek képesek energiát tárolni, az elektrolit pedig szerves sókkal kevert víz. Az elektrolit oda-vissza szállítja az ionokat a katód és az anód között, az elektródával való kölcsönhatása révén pedig az energiatárolás kulcsa is egyben.
Dr. Jodie Lutkenhaus vegyészmérnök és a csapat tagja szerint ha egy elektróda túlságosan megduzzad a ciklikusság során, akkor nem tudja jól elvezetni az elektronokat, ezzel pedig elveszítjük a teljes teljesítményt. A szakértő hozzátette, ezen hatások miatt az elektrolitválasztástól függően akár 1000 százalékos különbség is felléphet az energiatárolási kapacitásban. A kutatók szerint a redox-aktív, nem konjugált gyökös polimerek elektródaként igen ígéretesek, ugyanakkor a kutatók is megjegyezték: keveset tudunk ezen polimerek vizes környezetben történő energiatárolási mechanizmusáról.
A szakértők szerint a víz alapú akkumulátorok képesek lehetnek ellensúlyozni az olyan fémek, mint a kobalt és a lítium esetleges hiányát, valamint kiküszöbölhetik az akkumulátortüzek lehetőségét. Előbbi már csak azért is fontos lehet, mert a jövőbeli anyaghiány miatt jelentősen megdrágulhatnak a lítium-ion akkumulátorok. Az alternatív technológia segíthet az ellátás stabilabbá válásában.
Érdemes hozzátenni, hogy a szakértők nem építettek új eszközt, csupán számítógépes szimulációkat és elemzéseket végeztek. Ennek ellenére a friss eredmények hozzájárulhatnak az akkumulátorok fejlődéséhez, a kutatók szerint felfedezésük előrelépést jelent a lítiummentes tárolók irányába.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Árcsökkentésre készül több mint 150 német energiaszolgáltató
Csernai Tímea
2015-03-30 at 09:43
Nem minden önkormányzat ilyen elutasító. És ott van minden évben a Teszedd akció, amikor lehet egy-egy helyszínre önkéntesen szervezni szemétgyűjtést, az FKF pedig ad hozzá eszközöket, zsákokat, és el is viszi ingyen az összegyűjtött szemetet.