Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Az Eurobike magyar szenzációja: a legkönnyebb elektromos rásegítéses országúti

Létrehozva:

|

7,6 kilogrammos kerékpár, és 250 Watt rásegítés, amiből semmi nem látszik, akár Contadort is lenyomnád… Avagy egy magyar találmány, amit hosszú „titkolózás” után a feltaláló Varjas István végre bemutatott a szélesebb közönség számára.

Elmehetsz bringázni a legjobb hegyi menőkkel is, hogy közben az ő nyelvük lóg majd, miközben te „kényelmesen” nyomod… Sőt, ha nem mondod el, fel sem tűnik majd nekik, hogy valami duruzsol a bringádban. Mert nem is duruzsol, ugyanis akár hangtalanul működik.

Ahol eddig 10-15-tel cammogtál fel, ott simán tarthatod a 20 km/h fölötti sebességet, a hegy teljes hosszában, az első fokozat két órán át, a második egy órán át, a harmadik 30-40 percig ad plusz Wattokat.

Össze sem lehet hasonlítani a mai e-bike-, pedelec monstrumokkal, hiszen két kilogrammot sem nyom a teljes rendszer, a kiállított kerékpár összesen 7,6 kilogramm, hangtalan, kívülről pedig semmi nem látszik a meghajtásból, az akkumulátor is lehelyezhető a vázon belül, vagy egy „kulacsban”.

És igen, magyar találmány, Varjas István a brit Limemotion-nel együttműködve Magyarországon tervezi a gyártást. ennek apropóján már hozott is kipróbálni egy nem mindennapi “játékszert”, de a kerékpárok Ferrarijáról csak legközelebb írunk részletesebben, pár nap múlva…

forrás: bikemag.hu

Advertisement

 

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Király Zoltán

    2014-09-09 at 12:10

    Csak a lényeg maradt le …
    Mennyi lesz az ára ?

  2. L

    2014-09-11 at 08:19

    Atesz látom nem érted a lényeget! Annak, hogy valaki eljut könnyebben A pontból B pontba lehet, hogy van valami szükségszerűsége, viszont annak, hogy te súlyzókat nyomkodj semmi szükségszerűsége kizárólag annak a lehetőségét adja, hogy te válassz nőt és nem fordítva!

  3. Burján Ferenc

    2014-09-11 at 21:35

    Hol lehet ezt a szépséges kerékpárt megtekinteni?

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Repülőrajtot vett a tavalyi piacvezető Toyota 2024 első két hónapjában hazánkban

A tavaly globálisan és Magyarországon is minden idők legsikeresebb évét záró Toyotánál 2024-ben is kitart a lendület: a környezettudatos japán autómárka február végéig 3.198 új autót értékesített hazánkban, így 14,3%-is piaci részesedéssel őrzi első helyét a magyarországi új személyautó és kishaszongépjármű piacon.

Létrehozva:

|

Szerző:

A világelső autógyártó prémium márkája, a Lexus pedig valósággal szárnyal: a február végéig Magyarországon gazdára találó 274 új modell 67%-os bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest, így a teljes piacon a márka történelmi, 1,5%-os piaci részesedést szerzett (ami egyben ugyancsak rekordszintű, 7,4%-is prémium piaci részesedést jelent).

A tavaly rekordértékesítéssel második egymást követő évben hazánk legkedveltebb autómárkájának bizonyuló Toyota az idei év első két hónapjában legközelebbi versenytársához képest tekintélyes, közel 500 darabos előnnyel, 3.198 új autó értékesítésével őrizte meg első helyét a magyarországi személyautó és kishaszongépjármű piacon. A Toyota a személyautó piacot külön-külön vizsgálva az előbbin 2410 új autó értékesítésével, 12,8%-os részesedéssel, utóbbin pedig 788 új autó értékesítésével, 21,8%-os részesedéssel áll a második helyen. Még látványosabb a Lexus menetelése: a közel 100%-ban elektrifikált autókat értékesítő japán luxusautómárka magyarországi történetében először ért el 7% fölötti (egészen pontosan 7,4%-os) prémium piaci részesedést, miután a tavaly év azonos időszakához képest mintegy 67%-al növelte értékesítéseit. Ezzel totál darabszámban a Lexus számos ismert hagyományos középkategóriás tömegmárka eladásait is túlszárnyalta.

Az év hátralévő részében sosem látott modellinvázió támogatja a két márka további piaci előretörését

A Toyota és a Lexus 2024-ben elképesztő modellinvázióval igyekszik még tovább erősíteni piaci pozícióját és megőrizni szerepét a magyarok kedvenceként: a Toyota 15, a Lexus pedig 5, a két márka tehát összesen 20 vadonatúj vagy frissített modellt mutat be az idei évben Magyarországon.

2024-ben bemutatkozó vadonatúj Toyota modellek:

  • C-HR
  • Camry
  • Land Cruiser
  • Proace MAX (áruszállító és személyszállító kivitelben)
  • új, akkumulátoros elektromos B-SUV (az Urban Crossover Concept sorozatgyártott változata)

2024-ben megújuló Toyota modellek:

  • Yaris
  • GR Yaris
  • Yaris Cross
  • Yaris Van
  • Proace City
  • Proace City Verso
  • Proace
  • Proace Verso
  • Hilux

2024-ben bemutatkozó vadonatúj Lexus modellek:

  • LBX
  • LM

2024-ben megújuló Lexus modellek:

  • UX
  • NX
  • LC

A páratlan modelloffenzíva értékesítési volumen fronton is meghatározó vadonatúj modelljei a Toyota esetében a C-HR és a Camry, valamint a Proace MAX, amely a kishaszongépjármű piac egy olyan meghatározó, a haszongépjármű eladások 33%-át kitevő szegmensbe érkezik, ahol a Toyota eddig nem volt jelen. Izgalmas vadonatúj modell lesz emellett a Yaris Cross méretosztályában érkező vadonatúj akkumulátoros elektromos kompakt crossover, amelynek előfutára a tavaly decemberben leleplezett Urban Crossover Concept.
A Lexus esetében a két legfontosabb újdonságot az LBX és az LM jelenti, előbbivel a környezettudatos japán luxusautómárka belép a prémium kompakt crossover szegmensbe, míg utóbbival gyakorlatilag új kategóriát teremt, léteznek ugyanis a prémium márkák kínálatában több személy szállítására alkalmas buszok, ám az LM-hez fogható, a repülők első osztályát idéző luxus személyszállító nincs a piacon.

Tarolhat az elektromos autó programban a Toyota bZ4X

A vadonatúj modellek mellett kiemelt szerepet kap majd a piaci hódításban a Toyota bZ4X, a márka első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, amely idéntől rendkívül jó rendelkezésre állással, akár készletről elérhető lesz. A modell februártól a vállalatok számára meghirdetett elektromos autó program egyik favoritja lehet a támogatás levonása utáni 12.999.999 Ft-os indulóárral. A programban egyébiránt a Toyota jeleneg 5 (bZ4X, Proace Electric, Proace Verso Electric, Proace City Electric, Proace City Verso Electric, a Lexus pedig 2 (UX 300e és RZ) modellel vesz részt.

Advertisement

Forrás: Toyota Central Europe – Hungary Kft.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!